Fogas kérdések – természetes megoldásokkal

Borítókép: Fogas kérdések – természetes megoldásokkal
Természetes összetevőjű fogkrémek gyerekeknek

Vannak fontos és kevésbé fontos dolgok az életben. A napi rutinban is. Nem kérdés, hogy a szájápolás, a szájhigiénia az egyik legfontosabb, amelyre már kisgyermek kortól kezdődően oda kell figyelni. Már az első tejfogak kibújása után is érdemes elkezdeni a gyerekkel „fogmosósat” játszani, ismerkedni a mozdulatokkal, a szükséges eszközökkel, és beépíteni a fogmosást az elmaradhatatlan mindennapi tevékenységek sorába. Az első fogkeféket általában valamelyik kedvenc mesefigura díszíti, bár ezeket még nyilván inkább a szülő keze vezeti a tisztítás során.

A fogkefék kiválasztásánál lehet ez a szempont, de a fogkrémeknél már a gyerekek esetében is jó, ha szigorúbbak vagyunk, és a minőség, a természetes alapanyagok mellett tesszük le a voksunkat. Ebben az esetben is érdemes az apró betűket elolvasni, és ha lehet, válasszunk olyan terméket, amelyek kizárólag tiszta, természetes összetevőket tartalmaznak, mint például a növényi illóolajok. A Weleda esetében nem foghatunk mellé, mert az összes szájápolási termék mentes a szintetikus aromáktól, színező- és tartósítószerektől, valamint cukortól és cukorhelyettesítőktől. A termékek alapjai minden esetben az ásványi és növényi anyagok.

A zselés gyermekfogkrém természetes védelmet nyújt a tejfogaknak, ízében, színében és állagában is megfelel a gyermekek kedvének és ezzel együtt könnyíti meg a napi fogápolást gyermekeknek és szülőknek. A gyengéd összetétel nem tartalmaz olyan anyagot, amely lenyelés esetén káros lenne a gyermek számára.

Nem kérdés persze, hogy felnőttek esetében ennél picit bonyolultabb a szájhigiénia kérdése. Hozzátartozik a rendszeres fogászati kontroll, és a félévenkénti-évenkénti fogkőeltávolítás. De hogy ezek után a látogatások után minél kevesebb teendője legyen a fogorvosunknak, nekünk is ajánlott naponta minimum kétszer, de optimális esetben inkább minden étkezés után fogat mosni. Cukros ételek, elszíneződést okozó kávé, vörösbor, fűszeres ételek fogyasztása esetén hasznos, ha mielőbb fogat mosunk. És választék van bőven, érdemes kipróbálni akár többféle pasztát, mire rátalálunk a számunkra legjobbra, amellyel igazi élvezet lesz a fogmosás. Sokan idegenkednek a sós fogkrém használatától, pedig nem kellene, hiszen a sókristályok fokozzák a nyáltermelést, ezzel fokozzák a természetes öntisztítást. A kellemesen bizsergető, könnyű sós íz borsmentaolajjal párosul, a hosszantartó frissesség érdekében. És ez csak az egyik tipp a Weleda gazdag szájápolási kínálatából! A frissítő Ratanhia fogkrém gyengéden és alaposan tisztítja a fogakat, rendszeres használattal alaposan eltávolítja a lerakódásokat. A perui Andokban vadon növő Ratanhia növény gyökere gazdag cserzőanyagokban: kivonata feszesíti a fogínyt. A természetes borsmenta és fodormenta illóolajok hosszantartó friss leheletet kölcsönöznek. Ugyanezzel a hatóanyaggal készül a Ratanhia szájvíz is, mely illóolajokkal és ásványi összetevőkkel szabályozza a szájnyálkahártya természetes működését, és friss leheletet biztosít. A mentol nélküli Calendula fogkrém megfelelő olyan esetekben, ha kerülni akarjuk a borsmentaolajat. Helyette az édeskömény illóolaj gondoskodik a friss szájízről. A fogkrémben lévő kalcium-karbonát gyengéden és alaposan tisztítja a fogakat. A körömvirág kivonata véd a gyulladásoktól. Érzékeny fogínyűek számára is van megoldás, hiszen a gyengéd gyógynövényes fogkrém alaposan és kíméletesen tisztítja a fogakat a fogzománc károsítása nélkül. A speciálisan ingerérzékeny fogínyre összeállított gyógynövény kivonatok egyensúlyban tartják a szájflórát. A fogíny megerősítésére a zsálya fogínyápoló balzsamot ajánlják, amely egy teljeskörű ápoló gél, a zsálya és a kamilla kivonataival támogatja az érzékeny fogíny regenerációját.

Fontos szabály még, hogy ne feledkezzünk meg a saját fogkefénk rendszeres cseréjéről sem. 3 havonta ideális új fogkefét vásárolni, de ha ezt nem is mindig tartjuk észben, arra figyeljünk, hogy amint szétállnak a sörték, itt az ideje a cserének. A hatalmas választékból nem könnyű választani: sem a túl kemény, sem a túl puha nem mindig jó, a Medium jelzésűvel nem nagyon lehet melléfogni. A fogmosás rajongói nyilván tudják, hogy az sem árt, ha elektromos fogkefével vagy szájzuhannyal is kiegészül az otthoni szájápolási rutin.

Örömteli fogmosást, és kevés fájdalmas fogászati beavatkozást mindenkinek!

www.weleda.hu

www.facebook.com/WeledaHungary