Ez a tanárnő úgy döntött: idén nem ad házifeladatot

Borítókép: Ez a tanárnő úgy döntött: idén nem ad házifeladatot Forrás: Europress (a kép illusztráció)
A levelét az egyik szülő megosztotta a Facebookon, amely felrobbant.

Egy texasi matek- és természettudomány-tanár ezt a levelet intézte a szülőkhöz augusztusban:

A levél magyarul:

Tisztelt Szülők,

hosszasan kutakodtam ezen a nyáron, és ennek eredményeképp most kipróbálok valami újat. A házi feladat ezentúl abból a munkából áll majd, amit a diákok nem fejeztek be az iskolában. Ez azt jelenti, hogy ebben a tanévben nem lesz hivatalosan kijelölt házi feladat.

Kutatások során eddig nem sikerült bizonyítani, hogy a házi feladat javítaná a tanulók teljestményét. Ehelyett inkább arra kérem önöket, hogy az estéiket olyan tevékenységekkel töltsék, amelyek bizonyítottan szerepet játszanak a diákok sikeres tanulmányaiban. Vacsorázzon együtt a család, olvassanak együtt, játsszanak a szabadban és gondoskodjanak róla, hogy a gyerekek időben ágyba kerüljenek.

Köszönettel,

Mrs. Brandy Young

A levelet egy címzett szülő osztotta meg a Facebookon hozzátéve, hogy a kislánya már most imádja az új tanárát. A posztnak óriási sikere volt, több tízezren osztották tovább.

„Az iskolában arra biztatnak minket, hogy újítsunk – mondta Young a CBS News-nak. – Nem az volt a célom a döntésemmel, hogy népszerű legyek, egyszerűen látni szerettem volna, hogy működik-e. Addig úgysem derül ki, amíg meg ki próbálja az ember.”

Te egyetértesz Mrs. Younggal?

Szerinted is jobb lenne, ha az alsótagozatos gyerekek egyáltalán nem kapnának házifeladatot? Szavazz!
Igen
Nem
Nem tudom