7 kedvenc filmünk az imádni való Colin Firth szereplésével

Borítókép: 7 kedvenc filmünk az imádni való Colin Firth szereplésével Forrás: Getty Images
Sosem lehet megunni!

Hogy mikor szerettünk bele? Nos, valamikor '95 derekán, amikor Mr. Darcyként tette a szépet a Büszkeség és balítélet című televíziós minisorozatban a BBC-n – amit persze azóta is őrizgetünk VHS-en, meg DVD-n. Lángolásunkat csak fokozta, amikor "nevet változtatva" Mark Darcy-ként libbent be Bridget Jones életébe, és ezzel a miénkbe is, hiszen most és mindenkorra bevallhatjuk: mi mindig neki drukkoltunk. Ami azt illeti, alig hisszük, hogy közelít a 60-hoz, hiszen rajta mintha nem fognának az évek, mi több, egyre sármosabbnak találjuk a színészt.

De hogy ne csak az elragadó sármja legyen a téma, hanem a színészi képességét is megvillantsuk, egyúttal nosztalgiázzunk is egy kicsit, s most felelvenítünk 7 filmet, amiben nagyot remekel, és amit egyszerűen képtelenek vagyunk megunni. Ha esetleg eddig kimaradt volna neked valamelyik, reméljük, meghozzuk a kedved egy kis mozizáshoz, ha pedig már mindet láttad, talán itt az ideje újra elfogyasztani belőlük néhányat.