Ezt csináld este az ágyban, mobilozás helyett! - 3 tipp

Ezt csináld este az ágyban, mobilozás helyett! - 3 tipp
Forrás: europress

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

Ő

Őszintén: hányszor billent már le a fejed este az ágyban, miközben elalvás előtt a mobilodon babráltál?

Nem árulok zsákbamacskát, éppen azért írom ezt a cikket, mert pontosan tudom mennyire nehéz még este is megválni a mobiloktól. De biztosan te is jártál már úgy, hogy a telefonoddal a kezedben merültél álomba, majd az éjszaka közepén arra riadtál, hogy valami nem túl kényelmes dolgon fekszel. Nos, ezen az igencsak idegesítő velejárón kívül, - hogy álmunkban talán már a fél internetet végigszörföltük -, más oka is van annak, amiért nem jó, ha mindenféle kütyüvel vonulunk be a hálószobánkba.

A szervezetünk nem véletlenül van úgy kitalálva, hogy napi 8 óra alvásra van szüksége, hiszen ez az az időszak, amíg fel tud töltődni az előtte álló napra. Azzal pedig, hogy az agyunkat még közvetlenül alvás előtt is kisebb-nagyobb instant információkkal bombázzuk, nem segítjük, hanem hátráltatjuk ezt a folyamatot. Vannak azonban olyan tevékenységek, amelyek jótékonyan bánnak a szervezetünkkel, és testünket-lelkünket felkészítik a ránk váró "álom világra", a pihenésre. Cseréld le az elalvás előtti mobilozást ezekre, és hamarosan úgy ébredsz majd, mintha kicseréltek volna! ;-)

Kép
forrás: europress

1. Készülj fel az alvásra meditációval!

Ha nem szoktál meditálni, akkor kezdd a zenével! Válassz ki egy neked tetsző cd-t, vagy playlistet, amin megnyugtató, ellazító dallamok szólnak. Lehet ez vízcsobogás, madárcsicsergés, vagy akár a tavaszi szellő hangja; a lényeg, hogy kellően letisztult legyen! Időzítsd be a lejátszódat kb. 20 percre, hogy elalvás után kikapcsolhasson! Feküdj le kényelmes pozícióba, hunyd le a szemed, és képzeld el miket érzel a zene hallatára! Hova repítenek a hangok, mit látsz, tapintasz, ízlelsz képzeletben? Figyelj a légzésedre, lassan, nyugodtan, hosszan vedd a levegőt! Idővel hagyd, hogy magával sodorjon a zene, és nyugodtan aludj bele a relaxációba!

Kép

2. Szeretkezz!

Engedd el magad végre, és hagyj szabad utat a boldogság hormonoknak! Játszatok, nevessetek, és élvezzétek egymást! Oldjátok a feszültséget egy kellemes esti hancúrozással, majd bújjatok össze elalváshoz! A mobilokat pedig zárjátok ki a hálószobából! ;-)

3. Doppingold a fantáziád!

A mobil nyomkodása helyett végy a kezedbe egy jó öreg nyomtatott könyvet! A papír nem világít, nem terheli fölösleges fénnyel a fáradt szemet, egy valamit viszont remekül tud: képzeletbeli tájakra, avagy az ismeretlenbe repíteni. Nem kell, hogy órákat tölts ezeken a helyeken, épp elég, ha átmozgatod kicsit a fantáziád, táplálod a képzelőerőd! Hidd el, másnap kreativitásban nálad nem lesz hiány! Olvasásra és nyugodt, pihentető alvásra fel!

Még több tipp, hogy mit csinálj este mobilozás helyett: itt a blogomon.

Tovább olvasok
Napi horoszkóp július 23.: a Mérlegek tudatosan tervezik a jövőt, a Nyilasok váratlan helyről kapnak segítséget

Ma se feledkezz meg a napi horoszkópodról, hisz a csillagok ismét izgalmas üzeneteket küldtek!

A hatéves György herceg ezen a paradicsomi helyen ünnepel

Legalábbis ha a bennfentesek célzásainak hinni lehet. Katalin hercegné ugyanis már átlagos állampolgár korában is egy Karib-tengeri magánszigetre járt a szüleivel, és Vilmos herceggel is többször leruccantak már ide, mióta családot alapítottak.

Segítség, rajongó a gyerekem!

Te is reménykedsz abban, hogy a Villám MCQueen-es pólókat lassan felváltják a Rolling Stones-os minták? Lehet, addig viszont jó eséllyel végig kell böjtölnöd egy Marcus & Martinus-korszakot és olyan rapperek matinékoncertjeire kell vinned a srácaidat, akikről sosem hallottál. Hogy minél jobban értsd és tudd, hogyan és miért rajong a gyereked, megkérdeztük a téma legnagyobb szakértőit.

Szokatlan ízpárosítások egészséges reggelikhez

Tökmag juharsziruppal és tahinivel, karfiol csokival, spenót ananásszal – senki sem mondhatja, hogy a reggeli a világ legunalamasabb étkezése, ha ilyen bevállósan párosítod az ízeket. És az egészségedre is jó hatással van a következő 3 édesség.

Szex válás után: milyen lesz visszaszállni a lóra?

„Néhány hónapja váltam el, és nem érzem úgy, hogy vesztegetnem kellene az időt: különböző internetes oldalakon már belevágtam a társkeresésbe. De néha inamba száll a bátorságom: ennyi év után kicsit félek attól, milyen lesz a szex egy idegennel, ha arra kerül a sor” – vallotta be egy olvasónk.

14 kapós dublőr, aki híres színészek beugrója

Egy filmes csapat számtalan emberből áll. A színészeket mindenki ismeri, általában a rendező nevét is hallottuk már, de a háttérmunkát végző emberekről szinte semmit nem tudunk. Még akkor sem, ha éppenséggel ők is előttünk vannak a képernyőn. De kik azok a dublőrök és milyen jeleneteket játszanak el?

Batmannek öltözve menti az altatásra ítélt állatokat ez a zseniális fiatalember

Szuperhősök márpedig vannak, a szó összes értelmében!

Valóságtól elrugaszkodott divatkreációk a párizsi Coutre Weekről

A nemrég befejeződött párizsi couture hétről válogattam jónéhány eltúlzott kreációt. Ezeknek a kollekcióknak mindig is az aprólékos munka és a túlzás volt a védjegye. Ám bárki bármit mond, ez művészet a javából!

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Vesd bele magad a nyárba és fizess elő 40% kedvezménnyel 1185 Ft-ért!

Csak 1185 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem