Pécs, PTE Romhányi Aula - 2009. szeptember 16., szerda 19:30
Budapest, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem (Művészetek Palotája) - 2009. szeptember 19., szombat 19:30

Időpontok, helyszínek:

Fellépő zenekar: Pannon Filharmonikusok

Műsor:
Richard Wagner: A Nürnbergi mesterdalnokok - nyitány
Ludwig van Beethoven: I. (C-dúr) zongoraverseny, op. 15
Bartók Béla: Concerto nagyzenekarra (1943)
Vezényel: Kocsis Zoltán

Szólista:
Paul Badura-Skoda - zongora

A Nürnbergi Mesterdalnokok – nyitány
Az opera bemutatására 1868-ban került sor, Wagner lelkes híve, Hans von Bülov vezénylete alatt. A Tristan mélysége és pesszimizmusa után szinte vígoperának hat a Nürnbergi mesterdalnokok.. Mégis több ennél: a szépség és a fiatalság, a művészet erejét hirdeti az akadékoskodókkal, a merev konvenciókkal szemben. Mind a zenekar mérete, mind a nyitány formája klasszikus jegyeket hordoz: kiegyensúlyozott szimfonikus együttes és szonátaforma.
Álljanak itt a szerző szavai, melyben – ugyanúgy, mint a nyitány zenei anyaga – összefoglalja a drámai mondanivaló lényegét.
„A Mesterdalnokok Nürnbergben kivonulnak a nép elé. Ott viszik a törvénykönyvet, a költői formáknak ezeket a féltve őrzött, ósdi szabályait, melyeknek tartalma már rég elavult. A hárfán játszó Dávid királyt ábrázoló zászlójuk alatt lépdel Hans Sachs, akit a nép Sachs saját költeményével üdvözöl. A sorokból azonban szerelmes sóhajtás száll föl. Az egyik mester szép leányának szól ez egy ifjú ajkáról, aki költő ugyan, de nem mesterdalnok. A leányka – akinek keze lesz az ünnepség díja – aggódva és vágyakozással kutatja szerelmét. Az ifjú tat tör magának a tömegen keresztül. Pillantása, hangja az örök ifjúság régi szerelmi dalát suttogja. Közben a buzgó inasok gyermeteg fontoskodással zavarják meg a szerelmi vallomást. Kavarodás és zavar támad. Ekkor Hans Sachs, aki megértette a szerelmi dalt, közbelép, segítő kezet nyújt a dalnoknak és helyet csinál számára maga és a leányka között, a mesterek ünnepi menetének az élén. A nép ujjongva köszönti őket: a szerelmi dal a mesterek dallamára csendül fel. Aggályoskodás és költészet kibékültek”.

Bartók Béla: Concerto nagyzenekarra (1943)
I.Introduzione. Andante non troppo; II. Giuoco delle coppie. Allegretto scherzando; III. Elegia. Andante, non troppo; IV. Intermezzo interrotto. Allegretto; V. Finale. Pesante – Presto.
A zenekari Concerto tulajdonképpen öttételes szimfónia, de a barokk „concerto” műfaj elnevezést viseli álnévként, mint a mű 1944. december 1-i bemutató előadása előtt Bartók által megírt rövid ismertetésében a címadás okát jelöli: a különböző hangszerek és hangszercsoportok szólisztikus, virtuóz kezelésére vonatkozik.
A Concerto lenyűgöző gondolatgazdagsága azonban nem csupán a műfaj adta lehetőségekből, hanem sajátos tartalmi forrásokból is táplálkozik. A négy éve hallgató géniusz felgyűlt mondanivalója árad ki a mű öt tételében.
A tételek tagolása Bartók híd-szimmetriájú szerkesztésének azt a típusát eleveníti fel, amelyben a lassú középrészt kettős scherzo fogja közre. Ezúttal azonban az egyes tételek belső tagolása is különösen részletező. Az I. tételt lassú bevezetés készíti elő, s az önmagában is többszörösen rétegezett III. tétel ennek a bevezetésnek a zenei ötletéből indul ki. Az I. tétel szigorúbb, az V. lazább, füzéres szonátaforma, s az utóbbiba – kidolgozási részként – önálló szabad variáció-sor ékelődik. A páratlan számú tételek hármas pillérének közeiben helyezkednek el a scherzók. A II. tétel terjedelmes triós szerkezet, a IV. pedig a rondó különös kombinációja, melyet a tételcím, mint formai program – megszakított intermezzo – értelmez.
„A mű hangulata – eltekintve a tréfás második tételtől – egészében az tétel és a harmadik gyászos siratóénekének sötétségéből az utolsó élet-igenléséhez vezető fokozatos átmenetet valósítja meg.” – írja Bartók a bemutatóra szánt magyarázó szövegében.