6 dolog, ami tilos és nagyon tud hiányozni veszélyeztetett terhesség alatt

Borítókép: 6 dolog, ami tilos és nagyon tud hiányozni veszélyeztetett terhesség alatt Forrás: getty images
Az még a legkevesebb, hogy milyen ételek kerülnek a tiltólistára...

A veszélyeztetett terhességet sok okból állapíthatja meg a szülészorvosunk. Természetesen ahogyan nincs két egyforma terhesség, úgy nincs két ugyanolyan probléma sem, ami miatt egy kismamát aktív pihenésre és óvatosságra intenek. Így hát könnyen előfordul, hogy veszélyeztetett terhesen valaki az otthona kényelmében próbálja a legtöbbet kihozni az áldott állapotban töltött napokból, és akad olyan is, akinek már igen hamar kórházi megfigyelésre van szüksége. Egyik sem túlzottan kellemes, de nőként úgy érezzük, ez a minimum, amit ki kell bírnunk, vállalnunk kell annak érdekében, hogy amikor elérkezik az idő, egészséges kisbabánk születhessen.

Épp ezért sokszor nem is szeretünk azon agyalni, hogy jelen állapotunkban mi az, ami tiltott gyümölcs, s amire esetleg a leginkább vágyunk, de nem ehetjük meg, hiszen azzal csak megnehezíthetjük a saját dolgunkat, meg kockáztathatjuk a pici egészségét is. De vannak napok, mint minden terhesség alatt, amikor már kicsit besokallunk és legszívesebben világgá kiáltanánk a bajunkat, hátha egy kedves varázsló meghallja és egy csapásra megoldja a problémánkat. A most következő néhány dolog a legtöbbször tilos a veszélyeztetett várandós kismamáknak, így ha ilyen állapotban levő barátoddal találkozol, inkább kerüld ezeket a témákat! (Köszönjük!)