Spermadonor, az önzetlen segítő

Borítókép: Spermadonor, az önzetlen segítő
Az interneten spermadonorként hirdeti magát egy férfi. Gyereket ígér egyedülálló nőknek, illetve olyan asszonyoknak, akiknek a párjukkal nem sikerül a teherbe esés. A szolgáltatás kockázatai nagyok. A kétségbeesés, ami életre hívja, még nagyobb.

Ez a cikk az Éva egy régebbi számában jelent meg.

„Szia! Ha már gyerek, legyen az a gyerek imádni való, egészséges, vonzó kis tündérkirályleány/tündérkirály, boldog, belül tiszta lélekkel!” – így reklámozza szolgáltatását a magát spermadonorként aposztrofáló fiatalember meglehetősen amatőr weboldalán. Persze, nem a külső számít. A segítőkész vállalkozó azok jelentkezését várja, akik magukra ismernek a következő leírásokban:

  • „egészséges (nem meddő) 35-ön túli egyedülálló nők, akik nem találtak eddig normális társat, de anyaságra vágynak, a szüléssel már nem várhatnak, belevágnának férfitárs nélkül is”,
  • „idősödő független lányok, akik valamiért meggyűlölték a férfiakat, frigidnek érzik magukat, szoronganak, de egy szép egészséges babára vágynak”,
  • „túl erős egyéniségű feminista szinglik, biztos háttérrel, akiknek első a karrier, de futnak ki az időből s érzik, életük nem teljes”,
  • „gyermektelen párok, akiknél férfimeddőség/nem elégséges hímivarsejtszám miatt késik a gyermekáldás, nem akartok spermabankba járkálni inszemre, lombikra stb.”

Arról, hogy ez a szolgáltatás erősen megosztja a közvéleményt, hűen tanúskodnak a honlapra érkező vélemények, amelyek egyszerre szidják a jelentkező nőket és a donorjelöltet. „Attól tartok, te nagyon el vagy tévedve. Ha anyu bármikor meggondolja magát és becsattog a bíróságra, csont nélkül megítélik neki a mindenkori jövedelmed 20–50 százalékát gyerekszámtól függően”, illetve egy másik nézőpont: „tulképpen mit akarsz? Dugni egyet és ez a szar duma a csali?”

A DONOR

Felvettük a kapcsolatot a „spermadonorral”. Levélben válaszolt a kérdéseinkre. Ebből kiderült, hogy már nyolc lány és egy házaspár fordult hozzá. Mi ennek a menete? „Az első e-mailben általában megkérdezik: aktuális-e még? Egész pontosan hogyan zajlik ez? Én röviden válaszolok, majd találkozunk, beszélgetünk, tehát pont úgy, mintha társközvetítőn jönnénk össze, ismerkedünk picit.” A szolgáltatásának nevéről azt írja, a spermadonornál „kifejezőbb lenne a gyerekvallalasra_kihegyezett_gyorsitott_tarskozvetito.hu, ahol én volnék a társ, de ez így túl hosszú lenne”. Azt állítja, hogy segíteni akar. „Ingyen csinálom. Ha én ezért pénzt kérnék, az nagyon hasonlítana a férfiprostitúcióra, olyasmivel nem foglalkozom.” Papírt nem írnak alá a „klienseivel”, mert szerinte „sem apai jogokról, sem apai kötelezettségekről nem lehet lemondani”. Nem tart attól, hogy valaki tartásdíjat fog követelni tőle, mert kizárólag biztos egzisztenciával rendelkező nőket vállal. „Mindig én megyek a lányhoz, így legalább látom, hogy tényleg jó körülmények közé kerül-e majd a baba” – szögezi le. Őt is meglepte, hogy eddig csak ketten kértek egészségügyi tesztet: „úgy látszik, rám van írva, hogy minden okés...”

Találkozunk, beszélgetünk, tehát pont úgy, mintha társközvetítőn jönnénk össze, ismerkedünk picit.

KERESLET SZÜLI A KÍNÁLATOT

Regős Judit családi tanácsadó, a Szülők Háza Konzultációs Központ alapítója azt mondja: létező igényre reagál a „spermadonor”. „Sok nő megcsinálja a karrierjét, és amikor a reprodukciós kor határára ér, azonnal gyereket akar. Előfordul, hogy az illető elmegy az útjába eső első szórakozóhelyre, hogy összeszedjen egy férfit, és gyereket csináltat magának. És egyre gyakoribb jelenség, hogy spermadonorhoz, spermabankhoz fordulnak.” Tanácsadói gyakorlatában olyan esettel is találkozott, amikor a férj szerzett betegsége miatt nem jött össze a terhesség, a nő ezért megkereste egy volt osztálytársát, aki hasonlított a férjére, és vele hozta össze a gyereket titokban. Regős Judit szerint a funkcionális meddőség (nincs szervi ok feltárva), illetve a párkapcsolati kudarcok (például az, hogy egy nő mindig egyedül marad) mögött gyakran lelki okok húzódnak meg. Problémásnak nevezi, ha a gyerek utáni vágy életvezetési céllá minősül át. Praxisában azt tapasztalta, hogy a párkapcsolati kudarcok mögött súlyos gyerekkori traumák – abúzus, családon belüli erőszak – állhatnak. A traumák miatt kialakuló alacsony önértékelés miatt az illető belemegy minden, akár alkalmi kapcsolatba is. Aztán telnek az évek, és ő még negyven körül is ugyanazokat a köröket futja – jellemzi a szakember a spermadonor egyik lehetséges kliensét. A családi tanácsadó azt állítja: ez a atal srác beletalált egy valós és egyre súlyosabb problémába. „Akik nagyon el vannak keseredve, azoknak minden pénzt megér a gyerek. Csakhogy a gyereknek sok mindent meg kell majd tanítani, amihez hit kell és önbizalom. Ezeket nem lehet a spermadonortól megkapni.

Forrás: Éva magazin

AZ APA JOGÁN

„Millió oka van annak, ha egy nő nem szül. Akinek azonban 35 éves kor körül még nincs gyereke, az tényleg kénytelen rosszul érezni magát. A nőkkel szemben általános elvárás, hogy tessék gyereket szülni, és ez a társadalmi nyomás szorongást okoz. 35 felett szinte már szabadkoznia kell egy nőnek, mert nem teljesítette a feladatát” – ez már Spronz Júlia ügyvédnek, a PATENT munkatársának véleménye. A fenti kommenteket elemezve azt mondja: városi legenda, hogy a nők alaptalanul bíróságra rohangálnak a tartásdíjért. „Nem is igazán hatékony a nem fizető apák felelősségre vonása. Ha elmaradnak a tartásdíjjal, hiába indítja meg a nő jogosan az eljárást, a hatóságok évekig húzzák az ügyet, és ha a férfi pötyögtet valami kis pénzt, azonnal fel is függesztik” – állítja, hozzátéve, hogy tapasztalatai szerint nem a nők, hanem inkább az apák hajlamosak a gyerekkel kapcsolatos jogaikat a hatóságok előtt érvényesíteni. „Jellemző eset, hogy az apa X év után egyszer csak előkerül a semmiből, és követeli az elviteles láthatást. Ilyenkor olajozottan működik a hatósági gépezet, akár többmilliós bírsággal is sújthatják a nőt, ha egy vadidegennek nem adja ki a gyereket” – fogalmaz, utalva arra, hogy ez a spermadonor vállalkozó esetében is megtörténhet. „Amennyire nincs megoldva a tartásdíj behajtása, annyira jól működik a kapcsolattartás végrehajtása. A tartásdíjat nem adók módjára szedik be, a kapcsolattartás akadályoztatására kiszabható bírságot viszont igen. Ez akkora rizikó a nőnek, hogy nem éri meg a tartásdíj miatt pereskedni. Sok férfi ugyanis rögtön a láthatást használja bosszúra, sőt a gyerekelhelyezés megváltoztatása is gyakori viszontválasz” – összegzi tapasztalatait. Spronz Júlia szerint a magát spermadonorként reklámozó férfi sokkal kevesebbet veszíthet egy esetleges tartásdíjperben, mintha ő áll elő azzal, hogy apai jogait gyakorolni akarja. A nők e téren is kiszolgáltatottabbak – hangsúlyozza.

A KOCKÁZATOKRÓL KÉRDEZZE MEG JOGÁSZÁT

Jelenleg négy-öt spermabank működik az országban. „Ugyanazon donortól összesen legfeljebb négy gyerek születhet – mondja Baraczka Mariann, a Health Capital nevű egészségügyi tanácsadó cég ügyvezető jogásza. – A mesterséges megtermékenyítés költsége 300–500 ezer forint, és akkor a gyógyszerköltségekről még nem is beszéltünk. Az intézmények vizsgálatai a leggyakoribb fertőző betegségek kockázatát szűrik. Ugyanakkor a spermabank nem ad információt arról, hogy a donor milyen magas, jól néz-e ki, van-e diplomája.” Baraczka Mariann hangsúlyozza: ha a spermabanknál jelentkezik valaki, akkor az apa kiléte anonim marad, így a donor részéről családjogilag semmilyen következménye nem lesz az apává válásnak. Nem ez a helyzet a cikkben szereplő spermadonor esetében. „Ha ilyen körülmények között esik teherbe egy nő, akkor a megszületett gyerek a polgári jog szabályai szerint vér szerinti utóda, egyenes ági rokona lesz a donornak” – mondja, vagyis a tartásdíj csak az egyik következmény, ugyanolyan fontossá válhat a kapcsolattartás, majd később az örökléshez való jog is. A tartásdíj behajtását Baraczka Mariann szerint is kevés nő indítaná meg ilyen esetben. Ám a gyerek keresheti az apját. Az új polgári törvénykönyv nemcsak kiskorúak esetében rendelkezik a tartás kötelezettségéről, hanem felnőtt korban kötelezettséget ír elő a gyereknek, hogy biztosítania kell a szülőjéről való méltó gondoskodást. A spermabankos megoldásban ez a lehetőség jogilag lezárt: ott az apa visszakereshetetlen. Vagyis a spermadonoros megoldás a nő és leendő gyereke számára jogilag is rizikósabb. A jogász szerint azoknak a nőknek, akiket a „spermadonor” célcsoportként jelöl meg, biztonságosabb meddőségi klinikához vagy spermabankhoz fordulni. 2006 óta törvény írja elő, hogy ezt egyedülálló nő is megtehesse, ennek nincs se családjogi, se vagyoni jogi kockázata, még a társadalombiztosítás is támogatja.