Jó, ha ezt az eszközt is alkalmazod egy párkapcsolatban

Borítókép: Jó, ha ezt az eszközt is alkalmazod egy párkapcsolatban
Egy boldog párkapcsolatban folyamatosan dolgozni kell a kommunikáción. Nézd meg milyen eszközzel teheted még jobbá!

Sokszor hangoztatom a munkám során, hogy a jó párkapcsolat egyik legerősebb bástyája a kommunikáció. Mert csak úgy lehet egyenragú, őszinte, igazán mély kapcsolatot ápolni valakivel, ha megosztjuk vele minden kisebb és nagyobb gondolatunkat, legyen az akár jó dolog, akár egy nehezebb probléma, vagy félelem. Azzal együtt, hogy nyíltan és őszintén beszélgetünk egymással, - vagyis kiterítjük lapjainkat – egyáltalán nem baj, ha különböző eszközökkel bővítjük, fejlesztjük az egymás közti kommunikációt. Ilyen eszköz a visszatükrözés, aminek hasznosságát a következő sorokban igyekszem majd igazolni.

Szerencsére nagyon sokan úgy is műveljük ezt a dolgot, hogy közben úgymond nem nevezzük nevén, esetleg nem tudunk róla, hanem egyszerűen csak ezt diktálja nekünk a személyiségünk, vagy még mélyebbről a belső ösztönünk.

A visszatükrözés egyfajta szembesítés önmagunkkal, ez esetben valaki, - például a partnerünk – szembesítése önmagával, a cselekedetével, a kérdésfeltevésével.

Hogy hogyan működik ez a gyakorlatban?

Legtöbbször úgy megy mint a karikacsapás, például így:

- Akkor most mégis lehet csúnyán beszélni vezetés közben, csak nekem nem szabad?

- Nem lehet, ez csak a pillanat hevében történt!

- Á, értem! Vedd úgy, hogy most én is szóltam, mint ahogy te rám szóltál egyik nap!

- Rendben, akkor mindketten figyeljünk oda, oké?

Ezek azok a helyzetek, amikor szembesítjük egymást egy korábban már megvitatott problémával, kérdéssel. Ezek a szituációk jó esetben közös egyetértéssel, talán nevetéssel és elhatározással végződnek, amit végülis hívhatunk egy megerősített egyezménynek is. Itt ebben segített a visszatükrözés.

Forrás: europress

Van viszont ennek az eszköznek egy olyan formája, amit szintén építő jelleggel sokkal tudatosabban is űzhetünk. Többek között sokat segíthet komoly döntések meghozatalakor, vagy olyan esetekben, amikor tanácstalannak érezzük magunkat. Ezt a formáját gyakran használjuk coaching folyamatban is arra, hogy visszajelzéseket adjunk az ügyfélnek, és megerősítsük abban, vajon jó irányba indult-e el a saját megoldása felé.

Ekkor a visszatükrözést érdemes megspékelni egy kis átkeretezéssel: vagyis hogy nem papagáj módjára mondjuk vissza a partnerünk szemébe a korábban az ő szájából elhangzottakat, hanem átfogalmazzuk, más szavakkal írjuk le a mondandója lényegét. És mivel tudjuk, hogy a szavaknak óriási építő ereje van, így most arra használjuk fel őket, hogy egy-egy új fogalom megjelenésével esetleg új irányt mutassunk a másiknak. Na de ne csak szövegeljünk, nézzük meg miről van szó!

Forrás: europress

Tegyük fel, hogy a gyermekünkkel kapcsolatos aggodalmainkon esik nehezünkre túljutni, és erről beszélgetünk a partnerünkkel:

-Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy mit fog csinálni egy idegen városban, amit nem is ismer!

-Vagyis az a félelmed, hogy nem fog majd boldogulni? Vagy mi az pontosan, amitől tartasz?

-Nem attól tartok, hogy nem fog boldogulni, hiszen tényleg nagyon talpraesett. Hanem, hogy ha bármi gondja adódna, mi nem leszünk ott.

-Tehát a baj mégis csak a féltés? Mikor, vagy mitől lennél nyugodtabb?

-Nyilván attól, ha itt maradna, de nem korlátozhatjuk be!

-Akkor talán azt kéne megoldanunk, hogy többször legyünk a közelében? Esetleg keressünk valakit, akiben megbízunk, és akihez ő is fordulhat, ha gondja adódik?

És így folyik szépen tovább egy átkeretezéssel, visszatükrözéssel gazdagított beszélgetés.

Mi történt? Az egyik fél behozta az aggályát, a másik pedig átfogalmazta a „nem tudom elképzelni, mit fog csinálni” kérdést a „hogyan fog boldogulni” gondolattá, ezzel új utat nyitott a problát hozó félnek arra, hogy jobban feltárja az érzéseit, félelmeit, elképzeléseit. Innen pedig közösen görgették tovább a szálat, ami viszonylag könnyen fordult át már a megoldás keresésébe.

Ez egy fiktív beszélgetésnek csak egy kiragadott szelete volt ugyan, de úgy hiszem elég jól szemlélteti az élet bármely területén felbukkanó akadályok egy lehetséges megoldási formáját. Azzal, hogy a hallgató fél kissé átalakítva visszamondta a probléma felvetőjének gondolatát, és rögtön ehhez kapcsolódva kérdést is intézett hozzá, nagyban előmozdította az egymásra hangolódást és a közös problémamegoldásra való törekvést.

Ha máskor nem is, csak a számunkra nagyobb falatnak tűnő szituációkban járunk el ehhez hasonlóan, és megpróbáljuk tudatosan beépíteni az egymással folytatott párbeszédeinkbe ezt az egyszerű eszközt, nem csak a megoldást találhatjuk meg hatékonyabban, hanem odafigyelésünkkel, megértésünkkel szorosabbra fűzhetjük a partnerünk és magunk közt kialakított köteléket is.

Tipp: Természetesen nem csak egy párkapcsolatban érdemes használni a visszatükrözést és annak különböző formáit, hanem egészen más relációkan is. Segítségünkre lehet a kollegáinkkal, gyermekünkkel, vagy egy jóbarátunkkal történő kommunikációban is.