A cikk először a Famiily.hu-n jelent meg.

Hogyan indult a sminkelés iránti érdeklődésed?

Az ihlet, hogy sminkelést tanuljak, a testvérem esküvőjén jött. Verát ugyanis Tombor Sarolta sminkelte, és ahogy néztem a mozdulatait, munkája kifinomultságát, megfogalmazódott bennem, hogy szeretném tőle megtanulni ezt a szakmát. Nála kezdtem a szárnybontogatásaimat és a szamárlétra minden fokát végigjártam. Festettem modellek lábkörmét a padlón kúszva, és nem is tudnám megszámolni, mennyi ingyenmunkát végeztem.

Persze Saci, a mesterem már az elején figyelmeztetett, hogy nagyjából négy év, mire a sminkelésből bevételem is lesz. És igaza lett: szinte pontosan négy év gyakornokoskodást követően szépen beindult a sminkes karrierem, és már volt bevételem is.

Abban, hogy végül tényleg sminkes lettél, ha jól tudom a testvérednek, Verának is nagy szerepe van.

Az ötlet, hogy belevágjak a profi sminkelésbe, egy családi borozás során fogant. Vera biztatott, hogy csináljam, mellettem állt, modellt ült, segített. Érdekes, hogy teljesen mások vagyunk, más a jellemünk, a stílusunk, mégis a kapcsolatunk szinte már giccsesen harmonikus, hatalmas nevetésekkel és egymás nyakába borulással.

Ő az, aki nélkül fogalmam sincs, mi lennék, és hol tartanék, aki mindig és mindenben mellettem áll. Nélküle sok minden nem valósult volna meg az életemben.

Sokáig egyáltalán nem vágytál arra, hogy egy kisbaba gyökerestől felforgassa az életedet. Aztán végül mégis megérkezett Tamara.

Bennem sokáig nem volt meg az anyaság iránti vágy. Későn jött meg az érzés, hogy szeretnék gyereket, mert mindig volt valamilyen ürügy, ami miatt magam előtt toltam ezt a témát, annak ellenére, hogy a környezetem részéről már nagyon erősen éreztem a nyomást, mint ahogy a biológiai órám ketyegését is. De mindig volt egy új képzés, egy utazás vagy megvalósításra váró projekt. Amikor beindult a sminkes pályám, akkor azért nem tartottam időszerűnek, mert végre kezdett beérni a többéves munkám gyümölcse. Mindezt nem akartam eldobni és feladni.

Aztán amikor már úgy éreztem, hogy az anyaság nem elvesz, hanem hozzáad az életemhez és nem maradok le semmiről, akkor szinte azonnal bejelentkezett Tamara.

Nem volt azonban gondtalan a terhességed.

December 5-én, az esti órákban közölték velem, hogy a babámnál szervhiányt lát az ultrahang, és nagy eséllyel életveszélyes állapotban születik majd meg, és nagyon kockázatos, - hazánkban nem is hozzáférhető- életmentő műtét mentheti csak meg. Mindez pár órával azelőtt történt, hogy felszálltam volna a repülőre, amely álmaim városába, New Yorkba repített, és amelyet bakancslistás ajándékként kaptam a testvéremtől.

A szervhiányt további öt másik vizsgálat igazolta, amelyet igazi sztárorvosok végeztek el. Sírtam, és a könnyeimen keresztül figyeltem a kivetítőn a gyönyörű, életvidám kis embriót, aki gondtalanul lubickolt a hasamban.

A legdrágább genetikai vizsgálatokat is lefuttattuk, egyik sem jelzett elváltozást, de a dokik elmondták Tamara lehetséges esélyeit és nem finomkodtak.Halálosan féltem, az orvostudomány pedig csípőre tett kézzel várta a döntésemet. Én pedig a negatív tesztekre és az ösztönömre hallgattam. Nem az öt sztár ultrahangra.

Hittem, tudtam és éreztem, hogy Tami csakis egy egészséges és boldog kislány lehet, akit nekem rendelt a sors. Mindennap ezzel a hittel feküdtem és keltem, és a félelmet, ami ott lappangott, hogy egy beteg kisbabát kell a karomban tartsak májusban, egyszerűen erővel eltoltam az agyamból.

Aki ma egy csodaszép, egészséges és virgonc másfél éves, és gyökerestől felforgatta az életed.

Mindig is erős egójú ember voltam, nem ismertem lehetetlent és nagykanállal faltam az életet. Imádtam kicsípni magam, akár polgárpukkasztóan is, szórakozni, és „csajoskodni”. Tamara érkezése teljesen más spektrumát mutatta meg a világnak. Már nem én voltam a középpontban többé, hanem ő. Néha nagyon tud hiányozni a régi életem, ha csak egy nyugalomban elfogyasztott kávé, vagy egy pohár pezsgő erejéig is, ugyanakkor már tudom, mekkora kincset kaptam az élettől, és ezért rettentően hálás vagyok.

Hogyan tudtad visszavezetni a sminkelést a mindennapjaidba?

Nekem a sminkelés a szenvedélyem, folyamatosan képezem magam, tanulok. És azt is tudni kell, hogy ebben a szakmában nem lehet leállni. Ha egy sminkes sokáig nem elérhető, akkor a vendégek elmennek máshoz és nem kell sok időnek eltelnie ahhoz, hogy a neved teljesen a feledésbe merüljön. Tami egy hónapos volt, amikor igent mondtam egy-egy megkeresésre. Annyit vállaltam, amennyi még nem borította fel a családi egyensúlyt, engem pedig szinten tartott. Ugyanakkor azt is éreztem, hogy a monotonitás mellett – amit nap mint nap megél az ember egy picibaba mellett- kifejezetten feltöltöttek ezek a „kiruccanások”.

Azért szokványos anyukának így sem lehet nevezni. Például a játszótereket próbálod minél messzebb elkerülni. Néhány posztodban nagyon szemléletesen le is írod, hogy miért.

Nem szeretek idegen anyukákkal kényszer csacsogni. Így a játszótér, az hardcore pálya nekem.

Márpedig a játszótéren sokszor ilyen és hasonló licitálás megy az anyukák között.

Mert most meséljem, hogy az én lányom kopogtat veszettül az ajtón, ha pisilek, és tépi nekem a papírt hozzá, két métert, ezer négyzetcentiméteres darabra aprítva, és egyenként adogatja nekem, hogy azt használjam? Hát inkább nem mesélem.

Nagyon sokan szeretnek Téged, a Glam maker-t az őszinteségedért, sziporkázó humorodért és a szókimondásodért.

Nagyon nem értek egyet azzal, hogy mindenki az Insta agyonphotoshoppolt nőire szeretne hasonlítani, miközben nem veszi észre a tükörbe nézve, hogy ő, a saját egyediségében mennyire szép. És szeretném, ha végre meglátnánk, nem minden az, aminek látszik: a tökéletes testű, két hete szült anyuka, az idilli boldogságban élő és utazgató család vagy a szerelmes fotókat posztoló párocska. Nincs csak rózsaszín felhő. Olyan nem létezik.

Évekkel ezelőtt neked is sokat jelentett egy tökéletes tusvonal.

Egy szép tusvonal most is fontos, kell a léleknek. Egy kis fény a szemhéjra, rúzs a szájra, ez a pici kényeztetés minden nőnek jár. De azért rengeteget változtam én is. Sok éve azt hittem, időre kapkodva tusvonalat húzni a nehéz. Most már tudom, hogy sokkal nehezebb komoly fejjel nézni a rosszcsont görbülő szájú kislányomra és azt mondani "most nagyon haragszom rád", anélkül, hogy el ne nevessem vagy bőgjem magam és agyon ne puszilgassam.

„Élek. Szeretek. Szeretnek. Ülök a meleg lakásomban a szuszogó babám mellett. Ölemben a laptopommal épp. Anyuka vagyok. Nő vagyok. Dolgozom. Álmodok. Alkotok. Létrehozok. És a kialvatlanságtól karikás szemem alatt is átfut egy mosoly, ami ma kivételesen magamnak szól.” (Részlet a Glam maker posztjából)

Az anyaság őszinte pillanatai és nehézségei a galériában Ashley Graham képein.