5 könyv, amit pár óra alatt elolvasol, de el soha nem felejted

Borítókép: 5 könyv, amit pár óra alatt elolvasol, de el soha nem felejted Forrás: Fotó: Unsplash/Fabiola Penalba
Bár két gyerekkel ezelőtt volt, hogy 1 nap alatt akár egy 3-400 oldalas könyvet is kivégeztem (ha belemerültem, addig nem tettem le, amíg nem végeztem vele...), most már ez nem igazán jellemző. Most már, így három X-esen inkább választom az alvást. :D No meg tény, hogy jóval kevesebb időm is van olvasni, az esős, unatkozós vasárnapok nem jellemzőek már. Ezért sokszor választok olyan könyvet, amit tudom, hogy pár óra alatt kivégzek, amíg mondjuk a gyerekek eljátszanak. És ilyenkor olyan jó a tudat, hogy de jó, újabb könyvet olvastam ki.

Szeretek elmerülni egy könyvben, és ha igazán jó a történet és a milliő, amit az író teremteni tud, akkor szeretek sokáig benne élni, lenni, létezni. Emlékszem, hogy – na most ne tessék hangosan röhögni – a Twilight világban egyszerűen annyira imádtam benne lenni, hogy volt, hogy inkább nem is vittem magammal a könyvet sehova, hogy minél lassabban haladjak vele, minél később érjen véget a történet, minél később kerüljek ki belőle.

De imádok olvasni. Tényleg. Átváltozni, mások bőrébe bújni, mások életét élni, megnézni, hogy egy-egy döntésnek mi lehet a következménye, hogy milyen világ van még az enyémen kívül.

És nem tagadom, az is jó érzés, pláne, mióta ilyen extrém kihívások mellett, amikor eltelik egy hónap, és azt tudom mondani, hogy na, az elmúlt 30 napban 4 könyvet is elolvastam. Nem mennyiségre megy a dolog, tudom én. De igaz az a mondás, miszerint annyira rövid az élet, és közben annyi jó elolvasásra váró könyv vár ránk... És szeretnék ezekből minél többet én is elolvasni.

Sok könyves blogot olvasok, például Fábián @konyvkritika Réka Könyvmoly.com blogja az egyik kedvencem. A galériában található könyvek közül például Réka kettőt is ajánlott, amikor azt kértem, mondjon nekem olyanokat, amik jók, de gyorsan kivégezhetőek. A többit pedig az elmúlt sok-sok, könyvolvasással töltött évem során gyűjtöttem.

A galériában megtaláljátok a kedvenc, gyorsan elolvasható könyveimet. Aztán majd ha van kedvetek, és tudtok ehhez hasonló könyveket, írjátok meg nekem! Pár órám egy jó könyvre ez után, két gyerek ellenére/mellett is lesz. =)