5 hétvégi szokás, ami piros lapot ad a stressznek és megmenti a hetedet

Borítókép: 5 hétvégi szokás, ami piros lapot ad a stressznek és megmenti a hetedet Forrás: camillestyles.com
A hétvégéinket kicsit arra is használhatjuk, hogy segítünk magunknak megalapozni a következő hetet, így pedig felesleges stresszforrásokat iktathatunk ki. Életmód-coachunk tippjei következnek.

Sokszor érezzük úgy, hogy a hét végére a kelleténél jobban elfáradunk és bizony olyan is előfordul, hogy már hétfőn, kedden is erősnek érezzük a tempót: mindent nehezen reagálunk le, és munka után sem vagyunk képesek lazítani. Persze bolondság is lenne azt mondani a 21. század rohanó világában, hogy 100 százalékban megvalósítható a stresszmentes munka. Biztosan vannak olyan területek, szakmák, amelyek esetén ez könnyebben elérhető, és emberek is vannak szép számmal, akik harmóniában vannak a munkájukkal, lévén, hogy szeretik azt, de a nagy többség sajnos nem ezt mondhatja el magáról.

Mindamellett, hogy a túlhajtott életvitelünkön muszáj megtanulnunk fokozatosan változtatni és sokszor megpróbálni a könnyebb utat választani – például a maximalizmussal szemben –, vagy rájönni, hogy mivel segíthetünk magunkon a szorgos hétköznapokon, azt sem árt megvizsgálni, hogy mivel járulunk hozzá hétvégenként ahhoz, hogy az előttünk álló hét valamivel stresszmentesebb, élhetőbb, harmonikusabb lehessen számunka.

Néha már az apró változtatások, szemléletváltások is rengeteget nyomhatnak a latban, hiszen már az is segítség, ha egy kicsivel kevesebb stresszes helyzettől kíméljük meg magunkat.

Forrás: camillestyles.com

Nyilván nem árulunk el nagy titkot azzal, ha azt mondjuk: ezekkel a dolgokkal mi is folyamatosan küzdünk. Mostanra már azonban megtanultunk tudatosabban figyelni arra, hogy a hétvégéink igazán tartalmasak legyenek, hogy olyan programokkal töltsük el az időnket, amelyek bennünket is feltöltenek.

Ugyanakkor a hétvégéinket kicsit arra is használhatjuk, hogy segítünk magunknak megalapozni a következő hetet, mégpedig egyáltalán nem kellemetlen tevékenységekkel.

forrás: ITT

Íme, 5 gyakorlat az életmód-coach tarsolyából, amely közül már mi is többre rászoktunk annak érdekében, hogy jobban tudjunk lazítani és hogy kevésbé feszülten vágjunk bele a munkával töltendő napokba!