5 dolog, ami Lady Gaga figyelemfelkeltő Oscar-performansza óta történt

Borítókép: 5 dolog, ami Lady Gaga figyelemfelkeltő Oscar-performansza óta történt Forrás: europress
Az énekesnő előadta Til It Happens To You című dalát, amely a nemi erőszak természetéről, annak túléléséről szól. Az Oscar-díjat nem kapta meg vele, viszont az este egyik legemlékezetesebb pillanata volt, mert 50 nemierőszak-túlélő jelent meg a színpadon. Most elmagyarázzuk, miért írt történelmet Gaga, és innentől nem is olyan fontos, hogy nem nyert.

Lady Gaga Oscar-performansza nem sokkal azután zajlott le, hogy Nemes Jeles László elnyerte az Oscart a Saul fiáért. Ezért a magam részéről, bevallom, nem azzal voltam elfoglalva, hogy a fehér ruhás énekesnőt néztem, amint a fehér zongoránál ül, miközben körbeveszi 50 nemierőszak-túlélő. Azóta viszont rengeteg minden történt, ami arra utal, hogy ez a pillanat (is) történelminek nevezhető.

1. Kiderült, hogy az énekesnő családjából nem mindenki tudta, hogy ő maga is áldozat volt.

Lady Gaga az Instagramon tudtatta a világgal, hogy a nagynénje és a nagymamája az Oscar-gála nézése közben tudta meg: ő, Gaga is nemierőszak-túlélő. A popsztár 2014-ben már bejelentette ezt, de úgy látszik, nem mindenki követte az eseményeket.

„Szégyelltem magam. Túlságosan féltem. Sokáig tartott, amíg egyáltalán magamnak elismertem, mert katolikusként tudtam, hogy rossz dolog történt velem, de azt hittem, az én hibám.”

– írja Gaga az alábbi insta-fotóhoz.

2. Jaime King életében először nyíltan beszélt arról, hogy ő is áldozat volt. Méghozzá 12 évesen.

Mindezt Lady Gaga hatására tette. Gaga „egy harcosnak” nevezte a modell–színésznőt választweetjében. Jaime ezután ezt írta még az instagramján: „Köszönöm magamnak, hogy nem csináltam ebből címlapsztorit, bár volt, aki erre próbált rávenni, hanem személyesen fejezhetem ki azt, ami a szívemben van, ahogy a legőszintébbnek érzem. Köszönöm a lelkemnek, a testemnek, az érzelmeimnek, a bennem élő gyermeknek, a fiatalabb énemnek – szeretlek. (...) Most már nagyjából szabad vagyok. Köszönöm, amikor bekapcsolt bennem valami, amikor rájöttem, hogy a hallgatás nem segít és nem is változtat semmin és ez nem én vagyok. Szeretlek mindannyiótokat, amiért egy biztonságos teret hoztatok létre. Eljött az idő.

[cikk=39734]

3. Lady Gaga is Kesha oldalán áll annak ellenére, hogy...

...cáfolta Kesha ügyvédjének vádját, miszerint Kesha producere őt, Gagát is megerőszakolta volna. Vagyis az ügyvédnek nem hisz, de Keshának igen? Akárhogy is, az Oscar-gála előtt Gaga azt twittelte, hogy

...Keshára fog gondolni a színpadon, utóbbi pedig szintén a twitteren írta, hogy a performansz „nagyon közel állt a szívéhez ismert okokból”. (Itt olvashatsz bővebben a Kesha körüli jogi balhéról.)

4. Egy reality-sztár is felvállalta, hogy túlélő.

A The Bachelor című tévéműsor egyik szereplője, Jade Roper is Gaga Oscar-fellépése nyomán beszélt nyíltan arról, hogy tizenévesen egy házibuli után néhány fiú hazakísérte és megerőszakolták. A szülők csak másnap reggel értek haza; Jade szűz volt.„Csak néhány emberrel osztottam meg a történetemet, még a családom se tudja. De könnyek folytak végig az arcomon, amikor megláttam Gagát, ahogy betölti az egész termet érzelmekkel..., és ahogy megláttam a szexuális zaklatás túlélőit, ahogy bátran odaállnak mögé és megmutatják a világnak, hogy mennyit számít, ami történt velük.” – írja a 29 éves Roper. Gaga őt is harcosnak nevezte választweetjében.

5. Gaga utólag elmondta, hogy az első próbán alig bírt felmenni a színpadra.

„Csak nagy üggyel-bajjal tudtam összeszedni magam, amikor először próbáltam a túlélőkkel. A testem romokban volt a fájdalomtól, sírtam és reszkettem, amikor a színpad felé tartottam. A megelőző éjszaka nem aludtam. Rettegtem attól a pillanattól, amikor szembe kell néznem azzal, hogy én is ebbe a csoportba tartozom.

Azt mondtam nekik, sajnálom, hogy nem tudok Lady Gaga lenni előttük, hogy még fel se tudok öltözni. Alig bírtam végigénekelni a dalt, a magas hangok ki se jöttek a torkomon. Vizes hajjal, pólóban, farmerban, ugg-csizmában, papírzsebkendőkkel ültem a próbán.

Átöleltek és azt mondták, hogy, nincs semmi baj, így valódibb, és hogy ők megértik, hiszen ők is szenvednek. Azt mondták, támogatnak, mert hisznek abban, hogy az üzenet el kell, hogy jusson a világhoz. Elfogadtak engem azért, amilyen vagyok, a legrosszabb formámban, ez elég volt nekik, nem kellett többet adnom. A bátorságuk varázserő volt nekem, ettől magam is elég jó voltam magamnak.” – írta az énekesnő az Instagramon.

Lady Gaga a február 28-án (magyar idő szerint 29-én hajnalban) tartott Oscar-gálán előadta a legjobb betétdal kategóriában jelölt dalát. A Til It Happens To You a nemi erőszak túléléséről szól és egy témába vágó dokumentumfilm, a The Hunting Ground filmzenéjének írta Gaga és Diane Warren.