31 dolog, amit nem tudtál a Jóbarátokról

Borítókép: 31 dolog, amit nem tudtál a Jóbarátokról Forrás: europress
Most, hogy újra feltűnnek (majdnem mind) egy tévéműsorban, gondoltuk, összeszedjük a legzamatosabb érdekességeket a legendás sorozatról. (Aki esetleg még nem látta volna az összes részt, vigyázzon: rengeteg spoiler.)

A Jóbarátok 2004-ben vetített utolsó része óta lélegzet-visszafojtva várja a világ, mikor fog újra „összeállni a csapat”. Ez 2016-ban egy tévés beszélgetés erejéig először történt meg; Matthew Perryn kívül mindannyian szerepeltek benne. Ebből az alkalomból íme a legérdekesebb kulisszatitkok a hat manhattani fiatalról szóló sorozatról.

1. Insomnia Café, A szemközti ajtó, Egyből hat, Olyan barátok, mint mi – ilyen munkacímekkel futott a sorozat az előkészületek során, míg végül 1994 szeptemberében maradtak a legegyszerűbb változatnál: Friends.

2. A sorozat bemutatója előtt Courteney Cox volt a legismertebb arc a hat főszereplő közül: jó néhány reklámban szerepelt, plusz Bruce Springsteen videójában, a Dancing in the Dark-ban is.

Courteney-t eredetileg Rachel szerepére akarták szerződtetni, de ő kérte a producereket, hogy inkább az „erőteljesebb” Monica-karaktert játszhassa.

3. Az egész sorozatot is a kaliforniai Burbankben forgatták, még véletlenül sem New Yorkban.

A Warner Bros. 24-es stúdióját azóta átnevezték „The Friends Stage”-nek, Jóbarátok Színpadnak. Az élő közönség zajai miatt nem engedhették meg maguknak az autentikus helyszínt. Néhány utcaképet azért felvettek New Yorkban, például egy lakóház homlokzatát a manhattani Greenwich Village-ben.

4. Mielőtt az első rész adásba került volna,James Burrows rendező, aki miatt most összegyűlt a Jóbarátok 5 tagja, elvitte a hat színészt Las Vegasba. „Élvezzétek ki a hírnév nélküliség utolsó pillanatait – figyelmeztette őket James –, hamarosan egy lépést sem tehettek majd anélkül, hogy vadásznának rátok.” Mindez a vegasi Caesar’s Palace-ban történt, amelyet a Jóbarátok nézői az 5. évad fináléjában láthattak viszont. Itt házasodott össze részegen Ross és Rachel.

5. Lisa Kudrow utált gitározni.

„Nem értettem, mit keres a gitár Phoebe kezében, ezért csak néhány akkordot voltam hajlandó megtanulni, mondván: Phoebe úgysem tud többet” – magyarázta később.

6. Ross 3 éven át 29 éves volt.

7. A sorozat összes részét élő közönség előtt forgatták, kivéve...

...a cliffhangereket. Vagyis az évadzáró részek csattanóit, amelyek folytatása csak a következő évad elején derült ki. Például amikor Ross és Emily esküvőjén Ross véletlenül Rachel nevét mondja ki. „Az igazán nagy meglepetésekbe nem avathattuk be a 300 fős élő közönséget, különben spoilerek terjedtek volna el” – mondta Jennifer Aniston egy interjúban.

8.Helen Baxendale, aki Ross második feleségét, Emilyt alakította,

a 4. és 5. évad között terhes lett. Ezért a tervezettnél előbb ki kellett írni a karaktert a sorozatból, mivel egy idő után már nem tudott volna Angliából Kaliforniába utazni. Az utolsó jeleneteiben Helen vastag ruhákat visel.

9. 1997-ben a hat főszereplő kilátásba helyezte, hogy nem jelenik meg a forgatáson, ha fel nem emelik a gázsijukat

...100 ezer dollárra epizódonként. Így ők lettek a tévétörténelem első szereplőgárdája, amely egy emberként alkudott a stúdióval. Az utolsó évadban már 1 millió dollárt kerestek fejenként és epizódonként!

10. Lisa Kudrow egy másik tévésorozatban is eljátszotta Phoebe ikertestvérét

A Mad About You-ban is egy Ursula nevű pincérnőt alakított. A Jóbarátok producerei úgy döntöttek, hogy „meglovagolják” a helyzetet, és kitalálták, hogy Ursula valójában Phoebe ikertestvére. A többi már történelem.

11. Courteney Cox 27 másodpercig tartózkodott a takaró alatt, mielőtt felbukkant volna

...a londoni jelenetben, ama nagy pillanatban, amikor kiderül, hogy ők bizony együtt aludtak Chandlerrel.

12. Lisa terhességét beleírták a sorozatba, Courteney-ét nem.

Kudrow 1997-ben lett terhes a fiával, ami a Jóbarátokban közismerten úgy jelent meg, hogy Phoebe béranyaságot vállalt a testvére hármasikreinek kihordására. Courteney Cox lánya 2004-ben született, és ezt megelőzően már kiderült, hogy Monicának és Chandlernek nem lehet hagyományos úton gyereke. Ezért az utolsó néhány részben kitakarták Courteney növekvő pocakját.

13. Matthew Perry több évadra nem emlékszik, annyira be volt állva

Egy 2016. januári rádióinterjúban, amikor megkérdezték, melyik Jóbarátok-epizódot kedvelte a legkevésbé, azt válaszolta: „Volt három évad, amire egyáltalán nem emlékszem, így azok közül egyik sem. Nem annyira voltam magamnál abban az időben. Valahol a 3. és a 6. évad között.”

Perry nyilatkozata azért is érdekes, mert korábban azt nyilatkozta a People magazinnak, hogy a forgatásokon sosem volt alkohol vagy gyógyszerek hatása alatt. „Legfeljebb szörnyen másnapos voltam. Aztán eléggé elfajultak a dolgok, már nem lehetett titkolni és mindenki tudta.” Matthew Perry kétszer is volt rehabon gyógyszer- és alkoholfüggősége miatt, mindkétszer a Jóbarátok idején. Azóta teljesen tiszta, és idejének jelentős részét arra fordítja, hogy más szenvedélybetegeken segítsen. Még a Perry Házat is megalapította: malibui otthonát alakította át leszokóban levő férfiak számára. Mindezért kitüntetést is átvehetett a Fehér Házban.

14. Bruce Willis ingyen vendégszerepelt a sorozatban, miután elvesztett egy fogadást Matthew Perryvel.

A fogadás tárgya az volt, hogy közös mozifilmjük, a Bérgyilkos a szomszédom hozza-e a legtöbb bevételt a bemutató hétvégéjén vagy nem. Matthew nyert, a film első helyen végzett 2000 februárjában. A fogadás értelmében Bruce Willis a gázsiját jótékony célokra ajánlotta fel. Ha valaki nem emlékezne, Ross barátnőjének édesapját játszotta 3 epizódon keresztül, aki maga is jól összekavarodott Rachellel.

15. Jennifer Aniston utálta a Rachel-hajat.

Amikor nők milliói rohantak a fényképével a fodrászhoz, akkor meg végképp ki nem állhatta. Hogy miért? Mert órákig tartott belőni, beszárítani minden alkalommal. A híres fodrász, Chris McMillian később beismerte, hogy be volt tépve, amikor kitalálta ezt a hajat. Aniston mégis kitartott mellette, és ma már társtulajdonosok egy hajszalon-hálózatban.

16. Egy alig félórás epizód felvétele öt órán át tartott.

Mindez közönség előtt.

17. Courteney Cox két évvel idősebb, mint David Schwimmer.

Noha a sorozatban Monica fiatalabb, mint Ross.

18. Monica és Phoebe az egyetlen páros hatuk közül, akik nem csókolóztak a sorozatban.

19. A Joey ügynökét játszó színésznő egy másik szerepben is feltűnik a sorozatban.

Egy nővért játszik az első évadban, amikor Carol megszüli Bent.

Egyébként a képen látható Carolt később felváltotta egy másik színésznő.

20. Mint tudjuk, Ross paleontológus professzor. Namost...

A Columbus Állami Egyetemen dolgozik egy Dr. David R. Schwimmer nevű paleontológus.

21. Chandlerről az 5. évadban kiderül, hogy egyszer elvesztett egy darabot a nagylábujjából. És azt tudtátok-e, hogy...

Matthew Perrynek hiányzik egy darab az ujjából (a kezén)? Óvodáskorában egyszer rácsapódott egy ajtó.

22. Az I'll Be There For You című dalt a Jóbarátok alkotói közösen írták a The Rembrandts zenekarral.

23. A szökőkutas főcímjelenetet hajnali 4-kor vették fel, és nagyon hideg volt.

Hajnalban még Kaliforniában sincs mindig meleg, és a főszereplőknek a jéghideg vízben kellett viháncolniuk, valamint tátogniuk a Rembrandts-dalt, amely egyáltalán nem szólt a háttérben.

24. James Michael Tyler azért kapta meg Gunther szerepét, mert ő volt az egyetlen statiszta, aki tudta, hogyan kell használni a kávégépet.

Tudniillik baristaként dolgozott egy kávézóban, sokáig a sorozattal párhuzamosan is. A kávégép amúgy sosem volt üzemben a stúdióban, mert túl hangos lett volna. „Tíz év alatt egyetlen kávét sem készítettem” – nyilatkozta Tyler később.

25. Még egy érdekesség Guntherről: véletlenül lett hidrogénszőke a haja.

Egyszer hagyta, hogy egy fodrásztanonc ismerőse kísérletezzen rajta, és ez lett az eredmény. Másnap volt a Jóbarátok forgatásának első napja. Következésképp Tylernek 10 éven át szőkére kellett festenie a haját.

26. Matthew Perry édesapja is feltűnik egy apró szerepben.

John Bennett Perry a 4. évadban Rachel aktuális fiúja, Joshua apját játssza.

27. Matthew Perry a mai napig „apának” hívja Kathleen Turner színésznőt,

aki Chandler transzszexuális apját játszotta.

28. Amikor véget ért a Jóbarátok, minden színész kapott egy darabot a Central Perk előtti járda kövezetéből, emlékbe.

29. Matt LeBlanc már huszonévesen is őszült, ezért végig festenie kellett a haját.

Hogy hitelesebbnek tűnjön a fiatal színészpalánta szerepében.

30. David Schwimmer 10 epizódot is rendezett a Jóbarátokból.

Többek közt azt is, amikor kiderül, hogy ő Rachel magzatának apja.

31. A jóbarátok a valóságban is jó barátok.

Minden forgatási nap elején összekapaszkodva, stábot és kamerákat kizárva kívántak egymásnak jó munkát. És ettől eltekintve is szoros baráti kapcsolat alakult ki köztük, ami sokáig így is maradt; Courteney Cox és Jennifer Aniston azóta is legjobb barátnők.