Levél az egyszeri anyukának a „Gyerünk, anyukám!” bloggerétől

Borítókép: Levél az egyszeri anyukának a „Gyerünk, anyukám!” bloggerétől Forrás: europress (a kép illusztráció)
Tényleg azért csöpögött a cékla a pólómra, mert ekkora a hasam? Ez így marad vagy majd visszahúzódik?

Ez a nyíltlevél-féleség jelent meg a minap a Gyerünk, anyukám! című, közösségi sportolást népszerűsítő facebook-oldalon. Alapítója, Kádár-Papp Nóra nem kisebb vállalkozásba fogott, mint hogy weboldalán livestream-en keresztül tart élő edzéseket anyukáknak és bárki érdeklődőnek, aki valamiért nem tud kimozdulni otthonról. Nóri háromgyerekes anyukaként pontosan tudja, milyen kialvatlan zombiként átvészelni egy éjszakát a fel-felébredő gyerek mellett. Olvassátok, és – ahogy ő is írja – „tegyétek fel a kezetek”, ha ismerős egyik vagy másik ponton.

(A szöveget Kádár-Papp Nóri engedélyével közöljük.)

Hozzam át? Hagyjam sírni?
Fel kéne ébresztenem vagy hagyjam aludni? Egyáltalán vesz levegőt?
Most melyik jön, a bal vagy a jobb? Szoptassam tovább vagy túletettem, azért bőg?
Ha úgy teszek, mintha aludnék, felkel hozzá? Inkább megyek én, mert neki be kell érnie reggel.
Tényleg fent voltam már négyszer vagy álmodtam? Ha most direkt hangosan kelek fel, talán végre felébred és átvállalja az ötödik visszaaltatást?
Mindig ilyen helyes volt? Vajon a csajok jobban buknak rá az irodában, most, hogy apa lett?
Most akkor ennyi cucc elég rá vagy fázni fog?
Mostam fogat? A héten?
Nyersen? Főzve? Párolva?
Tényleg azért csöpögött a cékla a pólómra, mert ekkora a hasam? Ez így marad vagy majd visszahúzódik?
Lehet, hogy eddig a melleimtől nem vettem észre?
Hogy képes engem szeretni, mikor így nézek ki? Egyáltalán szeret engem?
Most komolyan ebédeljek céklafőzeléket? Ugye, hogy netezés helyett inkább főzni kellett volna valamit? Ez legalább diétás, ugye?
Mi lenne, ha mosogatás helyett most egy kicsit lefeküdnék?
Mennyire recseg a padló? Aludjak itt a rácsoságy mellett a földön? Lehet, hogy négykézláb halkabban kijutok?
Hogy telik a napod? Nekem nagyon jól, főztem, mosogattam, sokat játszottunk, mindenki boldog. Hogy munka után egy sör? Persze! (Bassza meg).

Szar anya vagyok, ha olvasok, miközben gyurmázik?
Szar anya vagyok, ha főzök, miközben mesét néz?
Szar anya vagyok, ha internetezem, miközben a játszószőnyegen fekszik?
Szar anya vagyok? Szar anya vagyok!
Az normális, hogy ennyire bizonytalan vagyok? Régen is ennyire bizonytalan voltam? Lehet…
Egész jól nézek ki ebben a nadrágban. Az ÉN vagyok abban a kirakatüvegben? Mikor híztam meg ennyire? Ezt eddig mindenki látta? Miért nem szóltak? Vegyek nagyobb ruhákat? Úgyis le fogok fogyni. Le fogok fogyni? De hogyan?
Tényleg ennyi ideig tart egy sör?
Hogy neked lenne kedved? Nekem nincs, mert fáradt vagyok.
Vagyis lenne kedvem, de nem akarom, hogy meztelenül láss, ezért azt mondom, hogy fáradt vagyok.
Lekapcsolhatjuk a villanyt? Vajon lát a sötétben? Számít, ha behúzom a hasam? Mit gondolhat rólam? Milyennek lát?
Ha nem fekszem le vele, mással fog?
Ki vagyok egyáltalán? Mit rontottam el? Miben vagyok jó? Miért látok mindenkit erősnek és magabiztosnak? Én csinálom szarul? Ők hazudnak? Boldog vagyok? Ezt akartam?


Már megint éjfél van?
Hozzam át? Hagyjam sírni?
Most tedd fel a kezed, ha ismerős. Nem mindegyik mondat, de néhány biztosan. És jó esetben nem hétfőtől vasárnapig, csak mondjuk hétfőn és vasárnap. A jó napokról nem írok. Az olyan evidens. Nem (mindig) kell róla beszélni. De az ilyenekről kell, mielőtt azt hinnéd, nem (vagy) normális.
És ne csak velem beszélgess. Vele is, végülis mindjárt itt a Valentin nap. Haha.