Korábban is voltak fellángolások: havi korlátlan kondibérlet (3x voltam), tornadévédék tömkelege (már egyiket sem találom), fantasztikus jógaapplikációk – de sajnos egyik elhatározásom, próbálkozásom sem bizonyult hosszú életűnek. Utálok sportolni. Nem, nem azért, mert még nem találtam meg a számomra legmegfelelőbb mozgásformát, hanem azért, mert fárasztó. Mert utána izomlázam lesz. Mert unalmas. Mert lusta vagyok. De! Sajnos miután elhagytam a harmincat, észrevettem, hogy már semmi nem a régi. Híztam, amire régebben soha nem volt példa, szörnyű narancsbőrös lett a combom, és a felkaromon megjelent valami fityegő izé, mintha denevérszárnyam kezdene nőni. A barátnőim azt mondták, diétázhatok, amennyit csak akarok, de ha nem kezdek el mozogni, cseszhetem. Így, szó szerint. Szóval elkezdtem 2015 szeptemberében: hetente háromszor másfél órát. És azóta is járok. Rengeteg szerencsés egybeesésnek köszönhető, hogy így alakult, de legalább most már tudom, mi kell nekem ahhoz, hogy a lelkesedés hosszú életű legyen, hogy néhány hét után ne fulladjon kudarcba az elhatározás. Szóval, nekem ezek segítettek:

1. A legmegfelelőbb hely, a legmegfelelőbb időpont

Nagyon hamar kiderült a számomra: ha túl messze vagy túl sok szervezést igénylő időpontban van edzés, nem fog működni. Annyira soha nem leszek motivált, hogy a napi rutinomat átszervezzem. Találtam viszont egy helyet, ami pont a gyerekek iskolája és a munkahelyem között van, és egy szuper edzőt, akinek pontban nyolckor kezdődik az órája. Így 7:45-kor kidobom a kölköket a sulinál és nyolckor már nyomom is az "egy-két-há"-t!

[cikk=42809]

2. Személyre szabott edzésterv

Sajnos nem mindenki engedhet meg magának egy személyi edzőt – ez esetben olyan órát érdemes választani, ami kis létszámmal működik. Mi csupán hárman vagyunk a reggeli csoportban, így az edzőnek van lehetősége mindenkire figyelni, korrigálni és gyakorlatok nehézségét személyre szabni. Ráadásul, ha tudom, hogy szem előtt vagyok, jobban összeszedem magam, mert naná, hogy a dicséretre hajtok a végén!

[cikk=46034]

3. Egy jó partner

Rám nem jellemző módon a sportban nekem tényleg párosan szép az élet! Főleg, hogy olyan társat találtam, aki nagyon elhivatott, akit csak úgy hívunk, a Terminátor, aki zokszó nélkül végrehajtja a gyakorlatokat, és akinek az alakján meg is látszik, mennyire kifizetődő a jó hozzáállás és a sok munka, amit az ember beletesz. Katát ott ismertem meg az edzőteremben a reggeli edzésen, és nagyon nagy százalékban neki köszönhetem, hogy az első két kiborítóan, kicsinálóan fárasztó alkalom után nem dobtam be a törölközőt! Meg egy kicsit az egómnak is: ha ő meg tudja csinálni, nekem is piskóta!

4. A megfelelő nehézségi fokozat

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy utálok sportolni, mert fárasztó, de ha már egyszer elszántam magam rá, akkor lötyögést, köszönöm szépen, nem kérek. Akkor már inkább lötyögök valamelyik plázában, boltból ki, boltba be, ugye... Ha már egyszer ott vagyok, akkor izzadjak le, vörösödjön a fejem, érjek el a határig, sőt, kicsit lökjenek is át rajta – de azért ne pusztuljak bele. És ezért nem megy nekem a sport egyedül, felügyelet nélkül. Mert nem tudom, hol a határ. Sokkal hamarabb feladom, mint ahogy kellene. A jó edző tudja, mennyit bírsz – és nem kímél. És így azonnal érződik a pozitív hatás az edzés utáni lelkiállapotodon, és viszonylag hamar meglátszik az alakodon is. A lötyögés nem látszik, nem érződik.

[cikk=46066]

5. A változatosság

Az az edző, akinek a kitörésen, hasprésen, mélyevezésen és guggoláson kívül nincs más a repertoárjában, jujj... na az pocsék edző! (Sajnos van ilyen, volt is hozzá szerencsém, remélem, ő is olvassa ezt.) Ha sokáig kell ugyanazt a gyakorlatot végezni, az egyrészt fárasztó (azt utálom, montam már?), de ami ennél még rosszabb, baromira unalmas is (emiatt dőlt be nálam pl. a spinning – mondjuk mégis mire számítottam?). Csinálom én, amit mondanak nekem, de legyen benne izgalom, változatosság, kihívás és mindig valami kicsit más. A reggeli rutin jó, az esti rutin jó, az edzés közbeni rutin kiborító! Szóval kreatív edzőt kell keresni, olyat, aki folyton képes meglepni valami újabb elképesztő (és olykor – valljuk be – roppant idétlen) gyakorlatsorral.

A kedvenc részem: a vége nyújtás