Van olyan, amikor kikérsz magadnakvalamit, vagy te mindig empatikusan,terapeutamód reagálsz?

Nem, nem vagyok huszonnégy órás szolgálatban.Van például a Facebookon egy hivatalosoldalam, egy-egy gondolatot kiteszek,hátha valakiben elindít valamit, de ez hangsúlyozottannem online tanácsadó felület,bár akinek pár sorban tudok adni valamilyenhasznos információt, arra sort kerítek.Hailyen jellegű terápiás kérés merül fel, akkorjelzem: nem hiszek abban, hogy látatlanban,interneten meg lehet oldani élethelyzeteket.Ha valaki erre szemtelenül vagy követelőzőnreagál, annak esetenként visszajelzek, hogyebben a stílusban ez végképp nem működik.

Volt azonban egy emlékezetes eset, amikoregy fiú jelentkezett be ugyanitt, hogy szeretnejárni hozzám. Tisztelettel visszautasítottam,mire betámadott, hogy biztosan a származásamiatt nem vállalom, tuti, hogy csakaz úri népekkel meg celebekkel foglalkozom.Ez szíven ütött, mert távol áll tőlem az ilyenmegkülönböztetés, de tudtam, hogy ő vannagyobb bajban, ezért nagy műgonddal, finomanválaszoltam, és újra megindokoltama döntésemet: nem vele nem tudok foglalkozni,hanem most senki mást nem tudokvállalni. Ez a fiú a félelmeit vetítette rám. Azelőítéletesség súlyos teher, egymásra hatásoksorozata, negatív, végtelen, lefelé húzóörvény. Ha ő előítéletes, akkor rám fogjahúzni, hogy én is az vagyok, mindegy, mitcsinálok. Úgy lehet csak kiszállni ebből, hanem agresszióval, hanem nyitottsággal válaszolunk.Az ember sok visszautasítást kapaz életben, de bármilyen a bőrszíne, ha vanegy előítéletes koncepció a fejében, hogybiztos a származása miatt történik vele azösszes rossz dolog, akkor mindent így magyaráz.Olyan ez, mint a szelektív figyelem,mindent abba a sémába pakolsz bele, amitelőfeltételezel.

Az interjút teljes terjedelmében a január–februári Éva magazinban olvashatod!