„Elég jó élet?” Te milyen gyakran vagy elégedett?

„Elég jó élet?” Te milyen gyakran vagy elégedett?
Forrás: europress

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

E

Eleget foglalkozunk azzal, hogy rengeteg jó dolog is van az életünkben, vagy mindig csak a nehézségeket vesszük észre? Különben is, mit jelent az, hogy elég jó? Te elégedett vagy azzal, amid van?

Hogy érzem magam a bőrömben? Jó helyen vagyok most? Merre tartok éppen? Elégedett vagyok azzal, amit eddig elértem, vagy még távolról sem közelítem a vágyott állapotot? Rendben vagyok saját magammal? Ezek mind-mind olyan kérdések, amiket nem szokásunk túl gyakran feltenni magunknak. Pedig nem ártana.


Van egy falfirka a belvárosban, ami előtt sokszor elsétálok, ennyi áll rajta: „elég jó élet”. Ez az egyetlen „graffiti”, aminek hajlandó vagyok elnézni, hogy ott van ahol, mert minden alkalommal emlékeztet az imént említett kérdésekre.


Szerencsés vagyok, mert már eddig is nagyon sok értékes, fantasztikus embernek tehettem fel ezeket a kérdéseket munka közben, motiválva őket ezzel arra, hogy néha befelé is figyeljenek. Hiszen annyira jó lenne, ha időről időre képesek lennénk önmagunktól reflektálni a minket körülvevő, az életünket alakító körülményekre, majd azok alapján menni tovább a saját utunkon! Hogy miért lenne olyan fontos ez? Mert nem csak a nagyobb, „elvontabb” pillanatainkban vennénk észre, ha valami rosszul működik, és nem utolsó sorban azt sem, ha valami nagyon is jó az életünkben.


„Köszönöm, elég jól vagyok!”
Azt remélem, hogy mindenkinek van valami, ami képes kiváltani belőle ezeket a sokszor mélyebbről érkező gondolatokat! Egy illat, egy zene, séta a hóesésben, talán egy jóleső mondat valakitől, aki fontos számára. Bízom benne, hogy a legtöbben meg tudjuk fogalmazni azt is, miért vagyunk hálásak és miként vagyunk elégedettek!


És hogy milyen érzés elégedettnek lenni?
Ugye tudod, hogy erre a kérdésre nem én fogom megadni a neked megfelelő választ? Annyit azért mindenképp megemlítek, hogy nem feltétlenül kell hozzá révbe érni! Talán elég csak úgy érezni, hogy „most jó”. És persze az sem árt, ha van, ami tovább hajt napról napra, ami inspirál, motivál a még jobbra. Attól, mert nincs meg egyszerre mindenünk, még lehet az adott létünk kerek egész. Sőt! Pont ettől lesz minden kalandosabb, izgalmasabb és emlékezetesebb! Különben is mi értelme lenne annak, ha mindig azonnal megkapnánk mindent, amire vágyunk, amikor csak eszünkbe jut? Roppant unalmas lenne a világ kihívások és ránk váró feladatok nélkül. Mondjunk tehát köszöntet magunknak azért, amit megteremtettünk, és azoknak is, akik miatt olyan jó „teremteni” és úgy általában létezni!


Coaching gyakorlat:
Ahhoz, hogy könnyebben megfogalmazd magadnak mivel vagy elégedett, vagy mit jelent számodra jelenleg az „elég jó élet”, gyűjtsd össze a pozitív dolgokat egy képkeretbe! Legyen ez egy képzeletbeli keret, de ha van hozzá kedved, akár meg is csinálhatod és kiteheted a falra, hogy nap, mint nap jó érzéssel töltsön el. Dobj bele a keretbe minden pozitív gondolatot magaddal, a téged körülvevőkkel, az életeddel kapcsolatban!


Ilyen kérdések (és a rájuk adott válaszaid) mentén indulj el:
Mire lehetek büszke? Kiknek vagyok fontos és kik azok, akik számomra sokat jelentenek? Jó érzés-e adni? Milyen, amikor igazán örülök valaminek? Mit szeretnek bennem mások? Mik azok a dolgok, amiket úgy érzem, hogy igazán jól csinálok? Mit szeretek a családomban, barátaimban? Mik azok a dolgok, amik számomra természetes, hogy megadattak, de mások talán egész életükben vágyakoznak utánuk? Miért jó magamnak lenni?


Ha többször elgondolkozunk azon, hogy milyen a viszonyunk a jelenlegi életünkkel, mik számunkra a prioritások, jó eséllyel tudjuk tudatosabban építeni a jövőnket. A legfontosabb talán az, hogy a legtöbb ilyen pillanatban úgy találjuk, hogy „itt és most, tényleg elég jó”.

A cikk szerzője life coach. Ide kattintva kérdezhetsz tőle.

Tovább olvasok
Kép
Kórházba került Chrissy Teigen: a várandós modell innen üzent rajongóinak

A várandós modell ezúttal sem titkolózott rajongói előtt, és elárulta, miért kellett sürgősen kórházba vinni. A joy.hu cikke.

Kép
Szobanövények, amiket pontosan havonta egyszer kell öntözni

Igazíthatod a fizetésnaphoz vagy a menstruációdhoz, ahogy egyszerűbb, mindenesetre jelöld ki a hónap egy napját, amikor eltöltesz öt percet ezeknek a szuperstrapabíró növényeknek a karbantartásával.

Kép
“Sokat gondolkoztam azon, miért jutott nekem a betegség” – Egy teratómából kigyógyult édesanya igaz története

Lukáts Edina, a Babawellness blog írója egy daganatos megbetegedésből való felépülés során eszmélt rá arra, hogy életén, életmódján változtatnia kell. A kétgyermekes édesanya a blogján keresztül segít megtalálni másoknak az egészséges életmódhoz vezető utat.

Kép
Álmaim férfija megcsókolt, mégsem adtam oda magam neki

Torkomban dobogó szívvel állok a női mosdóban. Csókolóztunk, és megkérdezte, felmegyek-e hozzá. Mit válaszoljak? Mici története

Kép
"Arra képtelenség felkészülni, hogy talán már csak két éved van a gyerekeddel"

A Mesélj, Anyukám! podcastunk legújabb részében Dóri kicsit a vendégünk is lesz, Berkeiné T. Petra mellett, mivel mindketten sajátos nevelési igényű gyermeket nevelnek. Milyen az élet velük? Hogy telnek a mindennapjaik? Hogyan dolgozták fel, amikor megtudták, hogy nem ép gyermeknek adtak életet? Erről is meséltek!

Kép
Sophia Loren bevállalta: ősz hajjal posztolt képet az Instagramon

Sophia Loren közismerten igen hiú díva, aki mindig kifogástalan frizurával és stylinggal jelenik meg a nyilvánosság előtt. Most azoban egy filmszerepe kedvéért felvállalta megőszült haját.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem