Bejutottunk a McDonald's konyhájába

Borítókép: Bejutottunk a McDonald's konyhájába Forrás: noguchi
A gyorsétteremlánc november 26-án vezeti be új szendvicsét, és ebből az alkalomból meg is mutatták a sajtónak, hogyan készül.

Nincs is jobb, mint munkaidőben mekizni!,gondoltam, miközben –mint megtudtam– Európa egyik legnagyobb és legszebb McDonald's éttermében,a Nyugati téri McDonald's erre a célra kialakított pop up bisztrósarkában

ültem és vártam, hogy megkóstoltassák velünk az új Clubhouse Bacon szendvicset, amelyet csütörtökön vezetnek be a magyarországi McDonald's éttermekben.

(Ha valamelyik olvasóm már most felhördülne, hogy mit keresek egyáltalán a McDonald'sban, elárulom, hogy szívesen bocsátkozom vitába gyorséttermekről, azok társadalmi felelősségvállalásáról – ez ügyben egyébként a McDonald's feltűnően sokat tesz–,az egészséges életmódról és hasonlókról, de engem most tényleg érdekelt, mi történik egy napi több ezer vendéget kiszolgáló étterem konyhájában. És biztos vagyok benne, hogy titeket is érdekelni fog.)

Miután megkóstoltuk és teli szájjal bólogattunk a McDonald's képviselőinek érdeklődésére, miszerint érvényesül-e az ízhatás, lesétáltunk a konyhába, ahol a szigorú higiéniai előírások miatt védőköpenyt és lábzsákot kellett felvennünk,

aztán megmutatták nekünk, hogy készül a Clubhouse Bacon.

Így készül:

Meg így:

Meg még így is:

Néhány fun fact:

  • Minden szendvicszsemlét megpirítanak az erre a célra szolgáló toasterek valamelyikével, mielőtt összeállítanák a szendvicset. Hogy miért? Azért, hogy a szósz ne áztassa el a zsemlét.
  • Hasonló okból csomagolják bélelőzacskóba (tudtátok, hogy ezt így hívják?) a szendvicseket, mielőtt a dobozukba kerülne: hogy a szósz ne tegyen kárt a vendégek ruhájában.
  • A Big Mac zsemléjének külön toastere van, amellyel a középső részt is meg lehet pirítani.
  • A szendvicszsömle felső részét koronának hívják Meki-szaknyelven, az alsó részét talpnak.
  • A Clubhouse szendvicsben található hús azért 112,5 grammos, mert ez felel meg negyed fontnak; az Államokban Quarter Poundernek, negyedfontos hamburgernek hívják azt, amit nálunk McRoyalnak. Az új szendvicsben ugyanez a húspogácsa van.
  • A Clubhouse az első szendvics a Big Macen kívül, amibe Big Mac szószt tesznek.
  • A Meki konyhájában minden sütő (a toastertől a húspogácsa-grillezőn át a fritőzig) más hangon csipog, amikor elkészült benne, aminek el kellett, hogy a dolgozók azonnal felismerjék, hova kell ugraniuk.
  • A McDonald's éttermek konyháját (a Nyugati tériét mindenképpen) gyakorlatilag teljes egészében beláthatják pult másik oldalán álló vendégek. Semmi sem készül a színfalak mögött; az persze más kérdés, hogy csak bent állva látszik, mi micsoda egész pontosan.

Az új, prémiumnak nevezett Clubhouse Bacon szendvicset az Egyesült Államokban fejlesztették ki. A magyarországi McDonald'sban is van Menu Planning Team, amely néha kitalál újdonságokat, például a Magyar Hetek libamájas szendvicseit. A Clubhouse esetében a magyar csapatnak az volt a dolga, hogy megtalálja a hozzávalók, például a zsemle megfelelő itthoni gyártóit.

A Clubhouse Bacon szendvics, amely a tervek szerint a kínálat örökös tagja marad, várhatóan1300 forintért kapható az összes McDonald's étteremben.