5 ok, amiért Az éhezők viadalát tökre tanítani kéne a középiskolákban

Borítókép: 5 ok, amiért Az éhezők viadalát tökre tanítani kéne a középiskolákban Forrás: jenniferlawrence.org
Most elsősorban a könyvtrilógiát fogom (azért nem kritikátlanul) magasztalni.

(Vigyázat: ez a cikk nyomokban spoilereket tartalmazhat.)

A magam részéről nem vagyok elvakult rajongója Az éhezők viadalának (nem is tudom, vagyok-e bárminek elvakult rajongója), de két hónap alatt simán elolvastam a teljes trilógiát, egyszerűen azért, mert a szerző remekül tud történetet mesélni és mert kitalált egy komplett univerzumot, benne teljesen élő, szerethető, „drukkolható” karakterekkel. Az éhezők viadala-trilógia mint irodalmi mű vagy miabúbánat (asszem már kiviláglott, hogy nem vagyok pedagógus) nem tökéletes, de ez elmondható jó néhány érettségi tételről is; naná, hogy a hibákkal együtt is lehet ragaszkodni a kedvenc könyveinkhez. Most megpróbálom elmagyarázni, miért állítom azt, hogy Suzanne Collins trilógiája abszolút érvényes középiskolai tananyag lehet (ha ugyan még nem az):

1. Az éhezők viadala teljesen új megvilágításba helyezi a valóságshow-kat

(ideértve a tehetségkutató műsorokat is)

Az évente megrendezett Éhezők Viadala egyszerre gladiátorjáték és valóságshow: Panem minden polgára nézi – egyenesen kötelező nézniük – a mindennapos összefoglalókat és a versenyzők a Viadal előtt látványos élő tévéshowban mutatkozhatnak be, ahol mindegyiküknek saját stylistjuk és mentoruk van. Természetesen a Viadal lényege, hogy a végén „csak egy maradhat”: a versenyzőknek meg kell ölniük egymást (már aki nem hal éhen vagy nem nyeli el egy mérgező köd), és a legügyesebb, legkitartóbb, legvérengzőbb gladiátor kerül ki győztesként. A „kiesett” versenyzőkről a tévés műsorkészítők ünnepélyes kisfilm-bejátszásokkal emlékeznek meg, a Kapitólium-beli nézők könnyes szemmel búcsúznak kedvenceiktől, mintha csak a műsorból kerültek volna ki és nem az imént haltak volna szörnyű kínhalált. A Viadal szakértői pedig a stúdió kényelmes kanapéin ülve elemzik a résztvevők manővereit, kihasznált vagy kihagyott lehetőségeit. Ezt a tulajdonságot – a szereplők félig tudatlan cinizmusát – komálom talán a legjobban a trilógiában. Amióta olvastam Az éhezők viadalát, valahogy nem bírom röhögés nélkül nézni, ahogy Gwen Stefani zokogva magyarázza, mennyire nehéz volt elengednie Király Viktort.

(Ja és hogy miért kell iskolákban beszélni a valóságshow-król? Ööö... hát végül is nem muszáj, csak mivel a kölkök minden nap nézik ezeket, ezért az ilyen tévéműsorok az őket körülvevő világ részei, vagy nem?)

2. Az éhezők viadala közelebb hozza az ókori világot

Bár Az éhezők viadala a jövőben játszódik, az írónő szándékosan számtalan utalással „tiszteleg” az antik világnak, feltehetőleg azért is, mert, mint tudjuk, „nincs új a nap alatt”. A regényfolyam helyszíne Panem (a panem et circenses, cirkuszt és kenyeret mondásból), egy ország, amely Észak-Amerikában jött létre azután, hogy a korábban ismert demokratikus civilizáció egy tömegpusztító háború nyomán véget ért. Az évente megrendezett Éhezők Viadala valójában gladiátorharc életre-halálra, amely természetesen a nézők legfontosabb (néha egyetlen) szórakozása. Ebben a környezetben az emberélet olcsó, a körzetekben (=provinciákban?) a nép éhezik és jóformán csak maga az Éhezők Viadala révén lehet kitörni a nyomorból – merthogy a saját körzetüket elhagyni tilos. Az egész berendezkedés kedvezményezettje a főváros, a Kapitólium, amelynek kialakításában az ókori Róma városára „támaszkodott” a szerző: az itt lakók a körzetek által termelt javakat habzsolják, nem ismerik az éhezést és ők persze nem vesznek részt a Viadalon. A szereplőnevek között létezikCinna, Coriolanus, Brutus és még egy csomó más ókori római személyiség neve adott inspirációt a karaktereknek.

3. A főszereplő egy 16 éves lány, aki nagyon tud küzdeni

Katniss Everdeen egy remekül összerakott karakter. Egészen fiatal kora óta vadászik, ami illegális, de megtűrt cselekedet a 12. körzetben; apja halála óta tulajdonképpen ő tartja el a családját. Ennek megfelelően egy igazi „kemény csaj”, aki még saját maga előtt is nehezen mutat érzelmeket. Természetesen csinos is, bár ez kevésbé érdekli, ritkán bontja ki a haját. És végsősoron ő küzdi át magát árkon-bokron, ő megy keresztül a borzalmakon, egyszer a célbanyilazó képessége, máskor a puszta intuíciója menti meg az életét. A tizenéves lányoknak és fiúknak szükségük van igazi, aktív hősnőkre, és ha valaki attól tart, hogy az ilyen történet az erőszakot népszerűsíti, akkor az Iliászt se olvastassa velük, az Egri csillagokról nem is beszélve.

4. Az éhezők viadala újrateremti a kalandregény legszebb hagyományait

Katniss nyíllal vadászik, az erdő a komfortzónája, még a Viadal Arénájában is a mégoly mesterségesen megtervezett erdő a kedvenc terepe. Bár a húga, Prim „az egyetlen ember a világon, akit biztosan szeret”, a történet során többször is tanúbizonyságát adja, hogy másokért is képes a saját életét vagy testi épségét is feláldozni. Hasonlóan önfeláldozónak bizonyulnak a mellékszereplők, így Peeta, Gale vagy akár a mentor, Haymitch is. Az éhezők viadalából kiderül, milyen nagy érték hősnek lenni, szembeszállni az önkénnyel. A regénytrilógia egygyenge pontja véleményem szerint a prüdéria, ugyanakkor ez is az indiánregények világát hozza vissza. A főszereplőnő úgy gondolja, ez a világ nem alkalmas arra, hogy valaha férje vagy gyereke legyen, de ez persze nem ilyen egyszerű: csakhamar egyszerelmi háromszög kellős közepén találja magát.Az újra és újra felbukkanó szerelmi szálban nemigen kap helyet a szex, pedig több ponton magától értetődne. Talán elővigyázatosságból maradt ki?

5. Jó alaposan elgondolkodtat, hogy milyen világot szeretnénk az unokáinknak

A Plutarch Heavensbee szerepét alakítóPhilip Seymour Hoffman 2014 februárjában drogtúladagolásban meghalt, így A kiválasztott befejező részének néhány jelenetét újra kellett írni. Egyébként már A kiválasztott 1. bemutatójára is a halála után került sor.

Azéhezők viadala műfaját tekintve disztópikus: olyan utópia, amely egy fölöttébb ellenszenves, posztapokaliptikus társadalomban játszódik. Ebben is több száz éves hagyományokat követ: az iskolában gyakran feladott olvasmányok közt több disztópisztikus regény található, például a Gulliver utazásai (oké, az utópia és disztópia vegyesen), a Szép új világ vagy az 1984. Egy jól kidolgozott disztópia arról ismerszik meg, hogy nagyon is könnyen el tudjuk képzelni, milyen úton juthat el a mostani társadalmunk odáig. Ha középiskolai tanár lennék, hosszan elbeszélgetnék a tanítványaimmal arról, hogy szerintük mekkora az esélye egy valódi Panem létrejöttének – és hogy melyik ország hasonlít rá a legjobban már most.