Örökbefogadott vagyok, és ezt az egy dolgot nem szeretném többet hallani

Borítókép: Örökbefogadott vagyok, és ezt az egy dolgot nem szeretném többet hallani Forrás: europress (a kép illusztráció)
– kéri egy 19 éves lány, aki szerint a legtöbben nem is tudják, hogy az ilyesmi eléggé bántó.

November az Örökbefogadás Hónapja az Egyesült Államokban, és ebből az alkalomból az MTV tévécsatorna mindenféle izgi történeteket tesz közzé a témában. Egy 19 éves lány, Stephanie ezt meséli például:

Örökbefogadottként annak örülnék a legjobban, ha az emberek nem használnák többé „az igazi szüleim” kifejezést a biológiai szüleimre.

Az igazi szüleim azok, akik felneveltek– akik többet tettek értem, mint hogy létrehoztak. A biológiai szüleim csak a létezésemért felelnek, az életem egy meglehetősen rövid, kezdeti szakaszát jelenti...

A szülőanyám 15 éves volt, amikor a világra hozott. Most 35, további négy gyereke van és egy 18 éves szellemi szintjén él. Ez megnehezíti a kapcsolatunkat.

A Facebookon fedeztem fel a biológiai szüleimet. Egy darabig titokban figyeltem az oldalukat, aztán küldtem egy üzenetet a szülőanyámnak. Néhány hétig online beszélgettünk, aztán úgy döntöttünk, hogy találkozunk. Az első találkozásunkon úgy éreztem magam, mint egy fotóalany. A fotók később kikerültek a Facebookra, és rengeteg like és komment érkezett rájuk különböző férfiaktól és családtagoktól. A szülőanyám körbemutogatott a környékükön, engem a lányaként, a többi gyerekét pedig a testvéreiként mutatta be, majd felületes témákról csevegtünk, mint például hogy kapok-e elég ajándékot karácsonykor és a születésnapomon, illetve hogy népszerű vagyok-e az iskolában.

[cikk=38600]

Később elmesélte, hogyan hagyta el a biológiai apám 14 évesen, amikor az ő szülei elköltöztek. Ő ezt úgy élte meg, hogy elhagyták, pedig a biológiai apám egészen az első születésnapomig nem is tudott a létezésemről; a biológiai anyám ekkor döntött úgy, hogy megkeresi. A biológiai apám családja megpróbáltak felügyeleti jogra szert tenni, de akkor már lezajlott a zárt örökbefogadás és nem tehettek semmit. Egyébként így volt a legjobb. (...) Ő egészen normálisnak tűnik a szülőanyámhoz képest, de csak jövő nyáron fogok találkozni vele, mert több ezer kilométerre lakik tőlem. (...)

Az életem örökre megváltozott, amikor örökbeadtak, és örökre hálás leszek a szülőanyámnak ezért a nehéz döntésért. Ha nem fogadtak volna örökbe, a statisztikák szerint valószínűleg nehéz sors várt volna rám. Egy tinédzser egyedülálló anyuka gyereke lettem volna, akinek a családjában nagy számban előfordult függőség, alkoholizmus és válás. Különböző „mostohaapák” kísérték volna végig a gyerekkoromat, azaz nem lett volna egy stabil apafiguraaz életemben. Sokkal nehezebb körülmények között éltem volna és minden bizonnyal nem jutottam volna el a középiskoláig. Ehelyett középosztálybeli környezetben nőttem fel, a szüleim imádnak és 33 év után még mindig együtt vannak... A legfontosabb azonban az, hogy voltak lehetőségeim, hozhattam döntéseket, amik nem álltak volna rendelkezésemre, ha a szülőanyám nem adott volna örökbe.

[cikk=20928]

Az emberek fejében számtalan félreértés van az örökbefogadással kapcsolatban... Az én szüleim kábé hét évet vártak rám. Mikroszkopikus vizsgálatnak vetették alá őket számtalan kérdőívvel, családlátogatással, jövedelemigazolásokkal, referenciákkal és még rengeteg mindennel– pusztán azért, hogy bebizonyítsák: elég jó szülőjelöltek. Amikor egy házaspár bemegy a kórházba szülni, senki sem kérdezi meg, hogy fizetnek-e adót, mielőtt kezükbe adnák a csecsemőjüket. Senki sem győződik meg arról, hogy az otthonuk alkalmas-e a gyereknevelésre...

Hálás vagyok a szüleimnek, amiért keresztülmentek ezen a fárasztó eljáráson és hálás vagyok a szülőanyámnak, amiért örökbeadott. Nem múlik el nap, hogy ne lennék tisztában azzal, milyen szerencsés vagyok a döntések miatt, amelyeket ezek az emberek hoztak értem.

forrás