5 ok, amiért örülök neki, hogy a gyerekeim sokat kütyüznek

5 ok, amiért örülök neki, hogy a gyerekeim sokat kütyüznek
Forrás: europress

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

P

Persze nem vagyok mindig, minden esetben felhőtlenül boldog tőle, amikor telefonon, táblagépen vagy számítógépen lógnak. De be kell látnom, hogy számos előnye is van.

1. Sokat fejlődik a nyelvtudásuk
Az egyik fiam egyszer azért kapott jutalmat angolórán, mert ő tudta a legtöbb olyan étel nevét, amit az iskolában még nem tanultak. A másikról a nyári kirándulásokon derült ki, hogy meglepően sok kőzet nevét tudja angolul. (Soha nem gondoltam volna, hogy a Minecraft ilyen hasznos…) A harmadik meglepően sok szófordulatot ismer, amit szintén nem az angolkönyvből szed össze – hanem a kedvenc tinisorozatainak azokból a részeiből, amiket a Youtube-on néz meg angol nyelven.

2. Bővül a baráti körük
Időnként „tímelnek”, azaz összetartanak valakivel a mindenki mindenki ellen játékokban, és ez nem mindig merül ki abban, hogy együtt lövöldöznek valamire-valakire. A nagyfiam sokat csetel is a játszótársaival: például volt már kanadai haverja, akivel néha skype-on is beszéltek, a múltkor pedig két cseh kissráccal akadt össze, akik még nem tanulnak angolul. Ezért a fiam próbál csehül beszélgetni velük: eleinte a Google fordító segítségével, aztán odaadtam neki a cseh szótáramat, amit még akkor kaptam tinikoromban, amikor a nyári táborban megismert cseh lányokkal leveleztem.

3. Engem is kiokosítanak
Néha a gyerekeim segítségével a telefonom addig (előlem) rejtett képességeit ismerem meg. Vagy jó kis alkalmazásokra hívják fel a figyelmem. De akadtak olyan játékok is, amiket ők töltöttek le a családi táblagépre, és végül én többet játszottam velük, mint ők. Így aztán tökéletesen értem azt is, miért nem hallják meg, amikor a kütyük mellől próbálom elszólítani őket.

4. Képben vagyok
A múltkor az angol Independent napilap valami ilyesmit írt egy facebook bejegyzésében: „A világ egyik leghíresebb embere, akit biztosan nem ismersz.” Már hogyne ismerném! Tőlük csak annyi újat tudtam meg, hogyPewDiePie idén többet keresett, mint Meryl Streep, Cameron Diaz vagy Anne Hathaway. Azt, hogy ő a világ egyik legnépszerűbb YouTubere, egyébként meg egy 25 éves srác, a gyerekeimtől tudom. És még sok minden mást is megtudok tőlük az internetes trendekről.

Olvasd el ezt is!

5. Kreatívabbá válnak
Nem csak passzív befogadók, ők maguk is „gyártanak” internetes tartalmakat, azaz néhány perces videókat például az első tavaszi rollerezésről, a családi nyaralásról, a nyári táborról, LEGO-készletekről vagy LEGO-figurákkal eljátszott jelentekről, és megosztják ezeket a saját YouTube csatornájukon. Nyilván nem törnek PewDiePie babérjaira (bár arra azért büszke vagyok, hogy a nagyfiam egyik videóját megemlítette a Twitteren az egyik menő magyar YouTuber, és ennek köszönhetően több mint ezer megtekintésnél tart), viszont rengeteg dolgot megtanulnak videókészítés közben: a lényeget meglátni, az elkészült anyagból válogatni, a szerzői jogokat megfelelően kezelni, más felhasználók ízlését kiismerni. Hogy a technikai részéről ne is beszéljünk. Én még csak el sem indítottam soha azt a programot a saját számítógépemen, amin ők a videókat készítik. Talán majd egyszer kipróbálom...

Tovább olvasok
Kép
Hogyan hagyom magam mögött a megfelelési kényszert?

Lassan. Nagyon lassan. Eszter története

Kép
Anya huncutságai: Mit és hogyan füllentünk a gyerekeinknek

A Mesélj, Anyukám! podcast legújabb részében eláruljuk, melyek azok a kegyes hazugságok, füllentések, amelyek néha bevetünk anyaságunk során.

Kép
Hogyan kezeld a stresszt a csillagjegyed szerint?

Kimerült vagy? Lehet, hogy a csillagokba írva találod, hogyan engedd el a stresszt. Ha még sosem jutott eszedbe, hogy a különféle zennel és nyugalommal kapcsolatos szokásaidat a csillagjegyedhez igazítsd, itt az ideje – talán éppen itt lapul a titok, amit megfejtve egy kicsivel még hatékonyabbá teheted a stresszkezelésed.

Kép
A barátnőm sharentingben szenvedett, meglett a böjtje

Mindenki elolvad, ha cukin maszatos kisgyereket lát a kádban pancsolni, a homokozóban kacarászni, a mamája karjában fagyizni. De hol van a határ? Ki lehet-e tenni a gyereket a határtalan közérdeklődésnek? A barátnőm beleesett a sharenting csapdájába, meg is lett az ára.

Kép
Milyen gyógynövény vagy? Interjú a bükki füvesember lányával

Érdekes kvízt találtam a népszerű Györgytea honlapján. Kiderült, ha növény lennék, citromfű lennék. Imádom a citromfüvet! Szoktunk is szedni kirándulás közben egy csokorra valót. Erdei csavargással kezdődött a népi gyógyászat egyik legismertebb hazai képviselője, Gyuri bácsi, azaz a Bükki Füvesember gyógynövényes karrierje is. Lányával, Lopes Szabó Zsuzsannával beszélgettünk.

Kép
Napi horoszkóp október 26.: a Skorpiókat kellemes meglepetés éri, a Nyilasok ügyei pozitív irányt vesznek

A hét első napjára is üzentek a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópod!

Kép
Ettél már csicsókát? Itt az ideje kipróbálni!

Azon vagyunk, hogy minél színesebben táplálkozz- próbálj ki új ízeket, zöldségeket, szokatlanabb alapanyagokat. A csicsóka most igazi szezonális élelmiszer - ne feledkezz meg róla!

Kép
Hogyan ne tegyük tönkre a jövőt

Fenntarthatóság – a fogalom, amit mindenki hallott már, de gyermekeink, unokáink érdekében jó lenne meg is érteni.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem