Oké, hogy épp itthon sem esik az eső, de talán nem tűnünk telhetetlennek, ha néhány fokkal még melegebbre vágyunk. A dél-andalúziai tengerparti kisvárosban ősz derekán is 20 fok felett van a hőmérséklet – ideális idő ahhoz, hogy felmásszunk a várba,

amely maga is egy síkságból kiemelkedő dombra épült város tetejénmagasodikés fentről végignézzünk a Costa Tropicalon. A helyenként sziklás, helyenként homokos partszakasz sajátos mikroklímájáról kapta a nevét, amelyet a mögötte húzódó Sierra Nevada hegyláncai biztosítanak: nyáron enyhébb a forróság, a többi évszakban pedig kellemesebb az idő, mint a környéken.

Mire elindulunk lefelé, már biztosan átvesszük a helybeliek ráérősebb ritmusát (itt ők vannak többségben a turistákkal szemben, talán még nyáron is, de szezonon kívül biztosan), nyugodtan elveszhetünk a szűk kis utcák labirintusában, és jót kóborolhatunk a kaspókkal, virágokkal, kerámiákkal teleaggatott, fehér falú házak,

a jóízűen pletykázó helyiek, a fal mellett osonó macskák és az erkélyen sziesztázó kutyák között. Ha nem elégszünk meg ennyivel, a környéken még több fehér házakból álló falu és városka csábít ráérős andalgásra: korzózhatunk Lanjarón fürdőváros hosszú főutcáján, beleshetünk a virágokkal telezsúfolt belső udvarokba, a díszes csempékkel borított lépcsőházakba, vagy felmehetünk az Alpujarras hegységben 1350 méter magasan fekvő Bubión faluba,

ahol fügefák, lombok alatt csörgedező forrás, jellegzetes, a vidékre jellemző kémények biztosítják a díszletet a csavargáshoz. A naplementét viszont egészen biztosan Frigiliában néznénk végig,

miután bejártuk a Földközi-tengerre néző hegyi falu macskaköves, autóforgalom elől elzárt, kacskaringós utcáit.