10 színésznő és modell, akiről kevesen tudják, hogy zenét is csinál, méghozzá nem is rosszat

Borítókép: 10 színésznő és modell, akiről kevesen tudják, hogy zenét is csinál, méghozzá nem is rosszat Forrás: europress
Leighton Meester, Zooey Deschanel vagy Juliette Lewis simán befuthattak volna zenészként a filmjeik nélkül is, szerintünk.

1. Leighton Meester

Leighton zenéje legfeljebb köszönő viszonyban van Blair Waldorf kíméletlen, törtető, ugyanakkor javíthatatlanul romantikus énjével. A Billboard magazin "a Tori Amoshoz és Joni Mitchellhez hasonló éteri énekes–dalszerzőt" látja benne. Akárhogy is, könnyed, gitáralapú popzenéről van szó nagyszerű, sokoldalú énekhanggal, hallgatnánk akármeddig.

2. Scarlett Johansson

A meglepően mély alt hangú Scarlett 2007-ben adta ki Anywhere I Lay My Head című albumát, amely szinte kizárólag Tom Waits-feldolgozásokból áll. A magunk részéről el tudunk képzelni előadókat, akiknek jobban áll a füstös kocsmazene, mint az Amerika kapitány színésznőjének, és nem azért, mert 24 évesen vette fel a lemezt. De az album jó ízlésre vall és a kísérőzenészek hibátlanok.

3. Milla Jovovich

Az idén 40 éves színész–szupermodell kora ifjúsága óta kísérletezik dalszerzéssel és énekléssel. Önálló albumot 1994-ben adott ki; mint a videóból is hallható, itt is rockalapú, intelligens popzenéről van szó, amely kicsit újhullámos, kicsit alternatív és Milla teljes szíve benne van. Jovovich fénylő énekhangja egyébként azóta is fel-felbukkan filmjeiben (A millió dolláros hotel), de olyan mozikban is, amikben nem játszott (Underwold).

4. Naomi Campbell

Az nem fair, hogy egy ilyen gyönyörű nőnek ilyen nagy hangja (és hangterjedelme)van! Kissé sajnáljuk is, hogy egyetlen album után félbemaradt az énekesnői karrierje. Az 1994-ben megjelentBaby Woman single-je, a Love and Tears zenei és képi világában is híven követi a kor popzenei nagyjait – Michael Jacksont, Madonnát, de leginkább George Michaelt –, akiknek a videóiban Naomi rendszeresen felbukkant modellként. Mégis van benne valami egyedi. Tényleg nem értjük utólag, miért nem folytatta.

5. Carla Bruni–Sarkozy

Carla köztudottan nem unatkozik otthon politikus férje oldalán; a volt modell már 4 stúdióalbumot kiadott, és az első, aQuelqu'un m'a dit sokáig tanyázott a francia és belga eladási listák első helyén. A magunk részéről rendszeresen meghallgatjuk a sokszor egy szál gitárkísérettel operáló dalokat, remek háttérzene munkához és vasárnap délutáni ejtőzéshez egyaránt. Carla elég bátor ahhoz, hogy visszafogottan, a mikrofonhoz egészen közel hajolva hozza ki a legtöbbet ráspolyos hangjából.

6. Zooey Deschanel

Az Új lány tévésorozat főszereplője épp olyan természetesen csengő hangon énekel, mint ahogy beszél. Öt albumot is kiadott a M. Warddal közös duó, a She & Him tagjaként. A zenéjük az 50-es, 60-as évektől a 80-as évek alternatív gitárzenéjéig mindenféle retrókorszakból egyidejűleg merít.

7. Toni Collette

Az Egy fiúról és a Hatodik érzék kiváló színésznője főleg szülőhazájában, Ausztráliában ismert énekes-dalszerzőként. A férje,Dave Galafassi közös zenekarukban, aToni Collette & The Finish-ben dobol. A 21. századi rockzene stadionban is simán elmegy, Toni képzett, kimunkált énekhangja remekül passzol a gitárriffekhez. Kár, hogy a videó nem olyan nagy szám.

8. Jada Pinkett Smith

A Mátrix filmek és a Madagaszkár trilógia sztárja 2002-ben alapított metálzenekartWicked Wisdom néven. Azt kell mondanunk, hogy hiteles benne. 2004 körül Britney Spears előzenekaraként is felléptek. Az utóbbi időben nem sokat hallani a formációról.

9. Juliette Lewis

Juliette, aki a 90-es évek hajnala óta rendkívül foglalkoztatott színésznő, manapság többet turnézik, mint forgat. Zenei választásait tekintve soha nem látszik mellényúlni; szenvedélyesen küldi a punk rockot, és mint a videón látszik, a színpadi mozgására sem lehet panasz. Ha nincs A rettegés foka és a Született gyilkosok, szerintünk akkor is befutott volna zenészként.

10. Minnie Driver

Minnie Driver az élő bizonyíték, hogy nem kell Celine Dion-típusú tüdő ahhoz, hogy valakiből profi, az adottságait kihasználó és azokkal tisztában levő előadó legyen. Sajnos két album után az ő zenei karrierje is félbeszakadt, pedig az időtlen, kiegyensúlyozott hangzásban nagy fantáziát látnánk, ha Kaliforniában élő menedzserek lennénk.