Kezdődjön-e 10-kor az iskola?

Borítókép: Kezdődjön-e 10-kor az iskola? Forrás: europress
Egy brit neurológus szerint 10%-kal javulna a tinédzserek teljesítménye, ha a napi időbeosztásuk jobban igazodna a korosztályukra jellemző bioritmusukhoz. 2016-tól egy általa kidolgozott programmal tesztelik az elméletét néhány középiskolában.

Ha később kezdődnének az első órák az iskolákban, az nem csak a diákok teljesítményére, de az egészségükre is jó hatással lenne, állítja egy brit neurológus. Dr. Paul Kelley egy nemrégi konferencián elmondta, hogy a tizenéveseknek máshogy működik a bioritmusuk, mint a felnőtteknek, ezért az ő napjuknak később kellene indulnia. Ha 10-kor kezdődne az első órájuk, nem pedig 9-kor (Britanniában 9-kor kezdenek a mázlisták), akkor 10%-kal javulna a vizsgaeredményük, állítja Dr. Kelley, aki szerint ez egy óriási horderejű népegészségügyi kérdés.

„Kialvatlan társadalomban élünk – magyarázza a neurológus –, ami rendkívül káros a szervezetre, a fizikumunkra, a pszichénkre és a teljesítményünkre is.”

A neurológus elmélete sok tekintetben összecseng amerikai vizsgálatokkal, mint ahogy egyébként Vekerdy Tamás pszichológus is hasonlóan nyilatkozott egy nemrégi Éva magazinban megjelent interjúban.„A kamasz fiziológiás lustaságban szenved. Azóta tucatnyi endokrinológiai, neurobiológiai, neurofiziológiai vizsgálat bizonyította, hogy ez mennyire így van. Mi mégis teremtettünk egy olyan iskolát, ahol 'hetedik-nyolcadikban hozd, kisfiam, a maximumot, mert ezen múlik a továbbtanulásod'” – így Vekerdy Tamás (itt olvashatod az interjút teljes egészében).

Ahhoz, hogy 9-re beérjenek az iskolába, a diákoknak 7–fél 8 körül kell felkelniük, ami olyan, mintha egy felnőtt 5-kor kelne minden nap, olvasható Dr. Kelley korábbi nyilatkozataiban is. – „A tinédzserek nem azért alszanak sokáig, mert lusták, hanem azért, mert nagyobb az alvásigényük, mint a felnőtteknek” – magyarázza a neurológus.

2016-ban kezdődik a nevű kísérleti program 100 véletlenszerűen kiválasztott brit iskola részvételével: egy részük 10-kor másik részük (a kontrollcsoport) 9-kor kezd majd.

„A tizenévesek átlagosan heti 10 órával kevesebbet alszanak a kelleténél” – mondja Kelley, aki szerint az általános iskolákban viszont 8:30 lenne az ideális időpont az első óra kezdetére.

Szerinted hánykor kezdődjön az első tanóra a tizenévesek számára? szavazz!
8
9
10
még később
nem tudom
Megosztom az eredményt

via: buzzfeed.com, guardian.co.uk