Hogyan koncentráljak a munkára kisgyerek mellett? 5 tipp

Borítókép: Hogyan koncentráljak a munkára kisgyerek mellett? 5 tipp Forrás: europress
Vida Ágnes, a gazdagmami.hu szerzőjének írása azoknak, akik gyerek mellett otthon kénytelenek dolgozni.

A gyerekek sok figyelmet követelnek maguknak. Még akkor is, amikor már oviba jár a kicsi, iskolába a nagy, előfordul, hogy néha otthon vannak és nincs kedvük csendben játszogatni, amíg anya dolgozik. Hát még, ha egy csecsemő és egy szuperaktív totyogó mellett kell dolgoznunk! És nem csak azzal van gond, hova iktassuk be a munkát a napirendbe, hanem azzal is, hogyan legyen kedvünk, energiánk, erőnk egyáltalán a munkával foglalkozni.

[cikk=41347]

Ilyenkor derül ki igazán, mennyire szereted a munkát, amit végzel. Aki szenvedélyes, akit visz a lendülete, a lelkesedése, az elhivatottsága, bármikor át tud kapcsolni munka-üzemmódba és miközben a gyereket löki a hintán a játszótéren, azalatt is tud újságcikket írni, szerződést szerkeszteni, marketing-szöveget fogalmazni. Szeresd, amit csinálsz és az időbeosztás már menni fog – mondhatnám, de ennyi tanács nem elég, vannak ugyanis még a szerelemvállalkozáson belül is olyan apró-csepró, bosszantó, „utálom, de muszáj megcsinálni”-munkák, amikre sajnáljuk az időt.


Papírkitöltögetés, számlarendezgetés, adminisztráció anyaggyűjtés, csomagolás, ügyintézés – mindenkinél más az, amit korántsem tud olyan lelkesedéssel végezni, mint a szakmáját, amit szeret.

Ami ebben a helyzetben segíthet: szentelj dedikált időt a „nemszeretem” feladatoknak! Legyen a hétből egy nap egy bizonyos időszaka, amikor ezeket egyben letudod. Ez azért jó, mert ha csak tologatod magad előtt, halogatod őket, akkor a nyakadra nőnek és örökké ott bosszantanak majd. Ha viszont rendszeresen tartasz egy „nagytakarítós” órát, amikor az összes ilyet elintézed, akkor a hét további részében nem nyomasztanak majd.

Mikor szakíts gyerekek mellett időt arra, amit szeretsz?

1.Van, aki az alvásidőre szorítkozik. Éjszaka, amikor már biztosan alszik a baba, hajnalban, amikor még nem kel fel, vagy, ha nagyon jó babáról van szó, aki délután megbízhatóan alszik, ezt az időt is kihasználhatjuk.

2.De persze olyan is lehet, hogy munkaidőben ránktelefonál valaki, vagy be kell fejezni egy munkát és nincs hadrafogható nagymama, aki ilyenkor vigyázhat a gyerekre. Ekkor van szükség az anyukák hihetetlen találékonyságára és rugalmasságára. Előkerülhetnek érdekes, új játékok, amiket csak ilyenkor kaphat meg a kicsi, a nagyobbaknak beígérhetünk egy nagy közös játszóterezést, cserébe azért, ha most elfoglalják magukat egy kicsit.
Ha ébren vannak a gyerekek és tudod, hogy dolgoznod kell, érdemes előtte mindent odaadni nekik, ami miatt ilyenkor szólni szoktak. Például előtte kaphatnak enni-inni, elviheted pisilni őket, odakészítheted a papírzsebkendőt stb. ezzel is csökkentheted az esélyét annak, hogy pont a legelmélyültebb munkában fognak megzavarni.

3.Jó megoldás néha kiszervezni a gyerekeket pár órára. A legjobb, ha van egy nagymama, aki vigyázni tud rájuk, de meg lehet kérni Apát is, hogy vigye el a zajos gyereksereget sétálni, vagy játszóterezni. És persze lehet kalákában is gondolkodni: egyik ismerősöm és a szomszédja például úgy szokták megoldani a nagytakarítást, hogy egyik nap az egyiküknél vannak a gyerekek és a másik takarít otthon, másnap cserélnek. De olyanról is hallottam már, hogy két anyuka közös vállalkozást indított és a gyerekfelügyeletet is közösen oldották meg.

4.Ha nincs más ingyenes lehetőség, érdemes elgondolkodni azon is, nem éri-e meg néha 1-2 órára bébiszittert igénybevenni. Lehet, hogy a pénz, amit annyi idő alatt kitermelsz, sokkal több, mint a bébiszitter óradíja.

5.Ügyesebb anyukák alternatív megoldásokban is gondolkodhatnak, hogy egy kis saját időt nyerjenek. A játszóházban például jól érzik magukat a gyerekek, sok helyen lehet gyerekfelügyeletet is kérni, anya dolgozhat a laptopján, amíg a kicsik játszanak és mégsem kell távol lenni egymástól.

Hogyan legyél ott fejben a munkádban, amikor egy csapatnyi zajláda nyüzsög körülötted és csak téged akar? Ez csak gyakorlással megy! Ha kialakítod azokat az időszakokat, amiket a munkára szánsz, idővel magától jön majd, hogy pont akkor, pont ott leszel a legjobb formában. Ebben a rutin és a rendszeresség segít a leginkább. Nem véletlen, hogy a nagy írók, zeneszerzők többsége is így csinálta: fenntartottak egy adott időpontot, amikor írtak és abban az időszakban nagyon kreatívak és összeszedettek tudtak lenni. Fogadd el: a jó munkához nem rengeteg idő kell, hanem nagyon hatékonynak kell lenni. Különösen, ha anyuka vagy :)

Még több hasonló írás: www.gazdagmami.hu

Vida Ágnes pszichológus, online marketing szakértő. Pár évnyi alkalmazottság után első vállalkozását két kisgyermeke mellett indította el az interneten. Ági 2008. óta segíti azokat az anyukákat, akik szeretnének hozzá hasonló módon, elsősorban internetes eszközök segítségével vállalkozást indítani, vállalkozásukat ingyenes vagy filléres megoldásokkal népszerűsíteni. Az elmúlt 7 évben több, mint 2500 anyukának segített vállalkozást indítani, amiért 2014-ben első magyarként megkapta az Európai Bizottság Vállalkozásösztönzésért járó Nagydíját.