Kell ez neked, kisfiam? A gyerekpszichológus a különórákról

Borítókép: Kell ez neked, kisfiam? A gyerekpszichológus a különórákról Forrás: europress
Vajon az iskola utáni különóra, edzés, szakkör feltölti a gyereket vagy inkább lefárasztja? Erről beszélgettem Küri Johanna gyerekpszichológussal.

Nap mint nap rengeteg szülővel találkozom, akik levegőt kapkodva mesélik, most éppen hova rohannak a gyerekért, közben a másikat kiteszik az úszáson vagy az aerobicon és így tovább. Ilyenkor elgondolkodom magamban, vajon a gyerekeknek tényleg szükségük van-e még óvoda, iskola után egy újabb programra. Mikor pihennek, vajon a fakultatív programok megadják-e nekik a megfelelő feltöltődést? Erről a témáról beszélgettem Küri Johanna gyermekpszichológussal.

Sok anyukával, apukával találkozom, akik büszkén mesélik, hogy most íratták be 4-5 éves gyermeküket lovaglásra, ovis angolra, vagy valamilyen óvoda utáni foglalkozásra. Tényleg ilyen korán el kell kezdeni a különórákat?
A gyerek tulajdonképpen születésétől fogva alkalmas a tanulásra. Ugyanakkor nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy óvodás korban túlnyomórészt az érzelmi terület fejlődése zajlik, így ez az időszak a kreativitásé, a szabad játéké kell, hogy legyen.

Tehát azzal, ha én szülőként úgy döntök, hogy óvoda után elviszem még külön foglalkozásokra, lehet, hogy még ártok is vele a gyerekemnek?
Semmiképp nem szeretnék általánosítani, mert minden eset más, de képzeld el, hogy a maga szintjén hogy él meg egy napot a kicsi! A nap nagy része, amit az óvodában tölt, számára az alkalmazkodásról szól. Megtanulja, hogyan kell más gyerekek közt viselkedni, folyamatosan szocializációra tanítják, még játék közben is. Ha úgy vesszük, ez neki ugyanúgy munka, mint nekünk, felnőtteknek az irodai tevékenységünk. Ezek után ahelyett hogy végre hazamehetne a biztonságos otthonba, még elvárod tőle, hogy újra teljesítsen?


De azt gondolná az ember, hogy a gyereknek jót tesz, ha a délutánt valami más érdekes dologgal tölti, korban hozzáillők között, és hogy erre nagy szüksége van.
Egy ennyi idős gyereknek valójában nem kell „társaság”. Az anyja és az apja kell neki, akik ténylegesen foglalkoznak vele.

Mi motivál mégis sokakat abban, hogy a gyerekük akkor is különórákon vegyen részt, ha még korai lenne őt terhelni adott esetben?
Egyrészt ez egyfajta túlkompenzálás a szülők részéről. Biztos hallottad már sokszor, hogy „én mindenképp megadom a gyerekemnek, amiből nekem annak idején nem jutott ki.” Ez az egyik. A másik, pedig amit úgy hívok, hogy a „fogyasztói társadalom kitermelt mantrája”. Miről is szól ez? Például arról, hogy „nehogy az én gyerekem lemaradjon valamiről!”, vagy „nehogy pont az én gyerekem ne kapjon meg valamit!”


Négy gyermek édesanyja vagy. A legkisebb közülük pont óvodás korban van. Mit tapasztalsz, mi az, amit igazán elvár a szülőtől egy ilyen korú gyerek?
Arra vágyik, hogy a szülőktől kapja meg a kellő figyelmet. Ez nem egész napi 100%-os koncentrációt jelent. Egy ennyi idős gyerek egész nap képes „elprücskörészni” a saját kis világában: játszik, matat, dúdolgat, nevetgél és megpróbál téged bevonni ebbe a játékba. Tökéletesen elég neki, ha te ilyenkor partner vagy, néhány percre félbe hagyod, amit addig csináltál és bekapcsolódsz. Ezzel megerősíted benne, hogy te vagy neki az érzelmi biztonság, hogy akarjon hozzád fordulni, veled lenni.

Hogyan változik az életkorral a különböző különórák hasznossága? Mondjuk, amikor már túl vagyunk az általános iskola első nagy megmérettetésein, 10-12 éves korban? Ilyenkor már mindent lehet, a határ a csillagos ég?
Az iskolával újabb feladatok, újabb munka lép be a gyerekek életébe. Koncentrálniuk, teljesíteniük kell; és persze állandóan megmondják nekik, hogy mit hogyan kell csinálni. Ilyenkor jönnek be igazán a képbe a különböző sportedzések, bár van, aki már kisgyerekkortól űz egy adott sportágat. Ekkorra már jó eséllyel az is kiderül, hogy valaki alkalmas lesz-e hosszú távon a versenysportra.


A versenysport elég kemény terepnek hangzik ebben a korban; mégis sokan próbálkoznak vele. Milyen veszélyei lehetnek egy-egy kudarcélménynek a gyerekek lelki fejlődését illetően?
Az igazi versenysportolás mindig a gyerek saját döntése kell, hogy legyen, semmiképp sem a szülőé vagy az edzőé. Ez utóbbit persze sokszor nehéz kikerülni. Egy igazán jó edző nagyon sokat nyom a latba, nagyon motiváló tud lenni. A kudarcok sok irányból érhetik ilyenkor a kiskamaszokat, gondoljunk csak a csapatsportokra.

Honnan tudom, hogy a gyermekem megtalálta a neki igazán megfelelő kikapcsolódási formát, különórát, vagy edzést?
Amikor látod rajta, hogy feltöltődve jön haza, mesél róla, otthon is gyakorol. Amíg ott van, ki tudja zárni a külvilágot, teljesen belemélyed, mondhatjuk úgy is, hogy a gyerek flow-állapotot él meg a választott program által.


Nekem a tánc adta annak idején a flow- élményt, de bevallom sokszor addig feszítettem a húrt, amíg a sok más mellett a szervezetem már nem bírta ezt a tempót. Ilyenkor általában megbetegedtem. Hogyan lehet ezt megelőzni?
Én mindig azt mondom a gyerekeimnek, hogy addig csinálhatják, amíg látom, hogy jókedvűek. Amikor észlelem rajtuk, hogy ingerlékenyek, fásultak, kimerültek, az már üvöltő jel. Nem kell megvárni, amíg megbetegszenek, amíg teljesen elfogy az energia: ilyenkor nekünk szülőknek kötelességünk jelezni, hogy „állj, itt a vége! ez most túl sok!”

Jó esetben megtaláltuk a gyermekünk számára megfelelő kikapcsolódási formát, különórát. Előfordul, hogy annyira csak arra fókuszál, hogy azt vesszük észre: romlik a teljesítménye a tanórákon, becsúszik egy-egy rosszabb jegy. Ilyen esetben megoldás-e ha a különórától tiltjuk el a gyermekünket, amit nagyon szeret?
Ilyenkor nagyon fontos lenne, hogy a valódi problémát vegyük észre és azzal foglalkozzunk. Lehet, hogy a jegyek romlásának és a különórának semmi köze nincs egymáshoz. Sokszor egészen más dolgok állnak a háttérben. Ezek java része általában érzelmi eredetű, nagyon egyszerű dolog: például a szerelem. A szerelemmel kapcsolatos élményeit lehet, hogy könnyebben tudja levezetni a gyerek a zene, a tánc, vagy egy edzés segítségével, mint például a kémia magolásával. Ne csak a felszínt lássuk, kommunikáljunk partnerként a gyerekkel a gondokról.

Van kérdésetek, észrevételetek Küri Johanna pszichológus véleményét illetően? Írjátok meg emailben vagy kommentben.

Az interjú készítője coach. Ide kattintva kérdezhetsz tőle.