Mostantól a pszichológus online tanácsot ad

Borítókép: Mostantól a pszichológus online tanácsot ad Forrás: europress
Új rovatunkban Habis Melinda pszichológus válaszol az olvasók online feltett kérdéseire, problémáira. Neked van mit kérdezned tőle? Tedd fel!

Új rovatot indítottunk, amelyben Habis Melinda pszichológus válaszol online (és anonim) feltett kérdésekre. A levelekben a neveket megváltoztattuk.

Neked is van ilyen kérdésed? Tedd fel a pszichológus oldalán:onlinetanacsadas.com/pszichologus-valaszol/

„úgy érzem, nem mondhatom ki, mi a problémám”

Kedves Melinda! Olyan problémám van, hogy 2 éve vagyok együtt a párommal, együtt is lakunk és úgy érzem, igen elkényelmesedett, azt hiszi, én sose hagynám el őt. Pedig volt rá példa, hogy nem nagy dolog miatt mondtam neki, hogy elhagyom, de nem vette komolyan. Pedig én 20 évvel fiatalabb vagyok nála. Semmit nem lehet vele megbeszélni, mert ha kimondom a véleményem, még ő kiabál velem, hogy miért akarok veszekedni, amikor én csak normálisan elmondom, mi bánt. Kezd elegem lenni, úgy érzem, nem mondhatom ki neki, hogy mi a problémám, mert mindig kiabál velem és még bennem kelt bűntudatot. Ő meg persze el van szállva magától, hogy ő milyen okos meg tökéletes. Én meg vagyok a hülye. Van értelme így lenni valakivel ön szerint

Kedves Noémi!
Levele alapján felmerül bennem a kérdés, hogy vajon miért nem működik az Önök közti kommunikáció. A párja nem veszi komolyan, hiszen gyakran kilátásba helyezi a szakítást, holott valójában nem akarja ezt megtenni, csak „ijesztgeti” vele. Ez azonban nem hat és Ön elégedetlen, hiszen nem kapja meg azt, amit valójában el akart érni. A visszajelzések során indulatosak lesznek, bűnbakkeresés folyik. Azt javaslom, ha valóban fontos Önöknek ez a kapcsolat, vegyenek igénybe párterápiát és tanulják meg indulatmentesen, őszintén kifejezni saját vágyaikat és elképzeléseiket.
Üdvözlettel: Habis Melinda


„a párom egyszerűen hátat fordított nekem”

Kedves Doktornő!
A párom viselkedésének okára lennék kíváncsi. Alapvetően jól megvagyunk, szeretjük egymást, de ha a társasági élet miatti vitára kerül a sor, mindig szakítással fenyegetőzik. Olyan ember, aki meglátásom szerint ki van magával békülve, talán túlságosan is. Ő nem hibázik, ha nekem problémám van vele, akkor az hülyeség, mindig én vagyok az idióta. Nem is olyan rég egy olyan társaságba vitt, ahol csak futólag ismertem az embereket. Mikor beszélgetésbe kezdtek a párom egyszerűen hátat fordított nekem, tulajdonképpen kizárt a beszélgetésből. Ekkor rászóltam négyszemközt,hogy ez nagyon bunkó dolog volt, de ő váltig állította, hogy ő ilyet nem csinált, és majdnem az jött ki, hogy én vagyok az idióta. Ha olyan gondom van vele, hogy társaságban észre sem vesz, akkor mindig az jön ki, hogy nekem kellene körbeugrálnom őt. Ha elmegyünk valahova, akkor kizárólag a saját maga szórakoztatásával foglalkozik, mással nem. Ez engem eléggé frusztrál, mert én világ életemben olyan voltam, hogy mindenkire figyelni kell, akivel egy társaságban vagyok. Otthon amúgy szeretget, ölelget, igyekszik a kedvemben járni, mondja hogy szeret, hogy szép vagyok stb., tehát szeretve érzem magam, csak nem értem, mire ez a szakítósdi ha veszekszünk. Sakkban akar tartani, bizonytalan, vagy nem is szeret igazán, csak úgy vagyok és az sem baj, ha majd nem leszek? Aztán ha vége a vitának, eltelik két perc (szó szerint) és mintha mi sem történt volna…
Kérem, ha tud magyarázatot adni erre a fura viselkedésre, válaszoljon! Köszönöm a segítségét.

Kedves Krisztina!
Valóban elég frusztráló tud lenni, ha egy beszélgetés veszekedéssé fajul, melynek során felmerül a szakítás lehetősége is. Úgy gondolom a levele alapján, hogy ebben az esetben esetlegesen lehet olyan probléma a párjával, hogy valóban nem tud tekintettel lenni Önre, ha mások is jelen vannak, mert azzal van elfoglalva, hogy nekik megfeleljen, bennük jó benyomást keltsen. Gyakran a legfélénkebb emberek próbálnak a leginkább magabiztosnak tűnni, így leplezve belső szorongásukat. Ennek megnyilvánulása lehet esetlegesen a folyamatos szakítással való előhozakodás is, melyben rejtve benne lehet az a vágy, hogy ha már vége a kapcsolatnak, a zárszót ő mondja ki, hogy az önérzete kevésbé sérüljön.
Üdvözlettel: Habis Melinda


„ha egy papírdarabot leejt, nem hajlandó felvenni a földről”

Tisztelt Doktornő!
A nővérem egy éve elviselhetetlenül viselkedik. Egy éve történt ugyanis, hogy összejött egy fiúval, aki már a harmadik főskolát hagyta ott, nincsenek céljai, lusta és a legkevésbé sem talpraesett, de mindezek ellenére felsőbbrendűnek érzi magát. Ami azt illeti, a nővérem sem volt soha a pedánsság vagy segítőkészség mintaképe, de mióta együtt vannak, egy szobában éli az életét, és semmit nem hajlandó itthon segíteni. Veszettül önzővé vált, mindent elvár Édesanyámtól és tőlem (anyagi segítség, szívességek stb.), de semmit nem ad cserébe. Befejezte az iskolát, továbbtanulni nem akar, ahogy munkát keresni sem. Nem túlzok, ha egy papírdarabot leejt, nem hajlandó felvenni a földről. A barátja természetesen csak lehúzza, és semmiben nem motiválja, ennek ellenére, amikor Anya próbálja valamiféle életfunkcióra bírni a nővéremet, ő azzal fenyegetőzik, hogy elköltözik itthonról. Már-már ott tartunk, hogy Anya félve jön haza a munkából, hogy a nővérem min fog épp veszekedni vele, és én is menekülőre fogom, ha tudom, hogy a nővéremmel kell lennem. Anya rengeteget sír, és mindketten szeretnénk segíteni a testvéremen, mert nyilvánvalóan lelki eredetű a probléma (a nővérem ugyanis nem jön ki túl jól a barátjával, állandóan veszekszenek, de nem akarja ott hagyni), azonban megközelíthetetlenné vált, és agresszívan reagál minden segítő szándékra.
Kérem, ha bármilyen tanáccsal tud szolgálni, segítsen, hogy véget vethessünk ennek a hosszú családi viszálynak.
Köszönöm!

Kedves Kérdező!
Levele alapján úgy gondolom, hogy nem kimondottan célravezető az a védelmező, megengedő légkör, amivel a testvérét körbeveszik. Úgy vélem, hogy az együttélés szabályainak bevezetése sosem késő és ha el is költözik a párjával, akkor sem kell megijedni. Ha óriási probléma nincs a családjukkal, akkor érzelmileg nem feltétlenül fog eltávolodni a különéléstől (ha mégis van, akkor elodázhatatlanná válik pszichoterápiás segítség kérése). Azt gondolom, neki is meg kell tapasztalnia, hogy milyen az, ha ő irányítja a saját életét.
Üdvözlettel: Habis Melinda