Ez a cikk az Éva magazin egy korábbi számában jelent meg először.

Létezik egy „Hogyan legyünk szinglik?” című amerikai bestseller, aminek igen gyenge filmváltozata a magyar mozikban is futott. Az eredeti regényben van egy Georgia nevű karakter, akit tizenöt év házasság után, negyvenévesen elhagy a férje egy 21 éves salsaoktatóért. Georgia pontosan abban a helyzetben találja magát, ami ennek a cikknek a témája: 40 évesen az időközben teljesen megváltozott globális randihelyzet kellős közepébe csöppen, és hirtelen azt sem tudja, mi merre hány méter.

Georgia a könyvben az összes sablonos katasztrófahelyzetet végigjárja. Találkozik olyan férfival, aki jópofán flörtöl vele a hipermarketben, elkéri a számát, majd soha nem hívja fel. Találkozik az elvált pasival is, aki először nagyon lelkes, majd a randit követő héten felfedezi a társkereső alkalmazásokat, és rájön, hogy ő mindent és mindenkit akar, és esze ágában sincs megállapodni egyetlen nő mellett, még akkor sem, ha elsőre odavolt érte. Hiszen mindig lesz szebb, mindig lesz olyan, aki még a másiknál is izgalmasabbnak tűnik. Aztán találkozik az iskolában az egyik osztálytárs elvált apukájával, akivel minden rózsásnak tűnik, a férfi azonban egyik napról a másikra eltűnik, mint a kámfor.

Régen minden jobb volt

A 21. századi randizás őrült világában ezek mindennapos történetek, és sajnos nem is a legdurvább esetek. Az elmúlt 10–15 évben eszméletlen nagy változáson ment keresztül a „randipiac”. Aki ebből kimaradt, mert például házasságban élt éveken keresztül, bizony nagy fába vágja a fejszéjét, ha társat akar találni. De az sincs könnyebb helyzetben, aki egyedülálló már egy ideje, gyereke sincs, és negyven pluszosként is szeretné megtalálni a párját. De ennyit a pesszimista gondolatokról, hiszen nem az a célunk, hogy bárkinek kedvét szegjük, sőt. Hogy a témában a leghitelesebb útmutatót adhassuk, felkerestük a Duals Társkereső Irodát. Ez a cég tizenegy éve foglalkozik társkeresőkkel, jelen pillanatban egy olyan rendszerben, amelyben minden jelentkezővel személyesen találkoznak, megismerik őt és az igényeit, és saját adatbázisukból személyre szólóan ajánlanak neki társjelöltet. Bánitzky Kata, a cég tulajdonosa, aki coachként is dolgozik az irodánál, elmondta, hogy az online társkeresés mai arca tulajdonképpen a fogyasztói társadalom eredménye. Fogyasztunk ott is, mint bármi másban, és magunkat is fogyaszthatóvá tesszük abban a pillanatban, amikor regisztrálunk egy ilyen oldalra. A „tinderezés” sokak számára életmóddá vagy épp pótcselekvéssé vált, valódi társkeresésre azonban nagyon kevesen használják. (Igen, tudjuk, vannak olyanok, akik egy-egy ilyen alkalmazáson találták meg a szerelmet, és ma már boldog családban élnek, de – ezen nincs mit szépíteni – ők a kivételek.)

Új idők, új erkölcsök

Aki hosszú kihagyás után és nem épp a virágzó zsenge korban adja társkeresésre a fejét, annak fel kell készülnie erre az új rendszerre. Arra, hogy rengeteg a lehetőség, minden applikáció tele van jobbnál jobb nőkkel, és nagy a verseny. És arra is, hogy a férfi és a női szerepek egész egyszerűen nem úgy állnak, ahogyan lánykorunkban képzeltük. Szakértőnk szerint könnyű azt a kifogást felhozni, hogy a férfiak nem akarnak elköteleződni, de ez szerinte egyre inkább igaz a nőkre is. Egy negyvenes nő nagyon sokszor úgy rendezkedett be az életre, hogy abba nem fér már bele plusz egy fő. Hiába szeretne társat, öntudatlanul is úgy él, hogy ebbe az életformába nem tudja magát beverekedni egyetlen férfi sem. Nagyon sokan kimondottan élvezhető, klassz kis életet élnek, és ugyan érzik, hogy hiányzik belőle egy társ és vágynak is rá, mégsem teremtenek helyet a számára.

Ki vagyok és kit akarok?

Most jön a legfontosabb rész. Előre szólunk, hogy nem a bölcsek kövét osztjuk most meg, és valószínűleg nem újdonság, amit mondunk, de a társkeresésben (is) a legfontosabb az önismeret. Mindegy, hogy hány évesek vagyunk és mióta/miért vagyunk egyedül, a legeslegjobb, amit magunkért és az ügyért tehetünk, ha jó alaposan a lelkünk mélyére nézünk, és tisztába kerülünk azzal, hogy hol tartunk, mit akarunk. Szakértőnk, Kata azt is elmondta, hogy ők is találkoznak olyan társkeresőkkel, akik – főleg egy külső szemlélő számára – jól láthatóan nem állnak készen egy kapcsolatra. Kata szerint ha valakit arra kérnek, beszéljen kicsit magáról, ám az illető mást sem csinál, mint véresszájúan szidja az előző partnerét, arról lehet tudni, hogy nem áll készen egy potenciális társsal való találkozásra. Ilyenkor lép be a coaching, hiszen néha elég egy kis rásegítés, és helyre kerülnek a dolgok a fejekben. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy sajnos olyan is van, hogy ehhez hosszú évek terápiájára van szükség.) Az is említésre méltó jelenség még, hogy a társra vágyók vagy alulértékelik, vagy alaposan túlbecsülik magukat. Így pedig az elvárásaikat sem tudják jól bemérni. És ezzel el is érkeztünk az önismeret „B oldalához”, azaz ahhoz a képességhez, hogy jól meg tudjuk határozni, kit keresünk. A „Társra vágyom, hol találom?” című, témájában igencsak idevágó könyvben az áll, hogy a mai modern nő bizony tele van elvárásokkal. „A sikeres nők körében a határ tényleg a csillagos ég. Hidd el, nem túlzás azt állítani, hogy ha van egy sikeres, egzisztenciálisan is topon lévő nő, az ő elvárásainak szinte lehetetlen megfelelni” – írja a könyv az elvárásokról szóló fejezetben. Arra is kitér, hogy a nőknek például nagyon fontos a magasság. Rengeteg férfit kizárnak eleve azért, mert nem elég magas számukra, azaz nem lehet hozzájuk magas sarkút felvenni. A kérdés csupán az: valóban a cipőhöz keresünk férfit? Abszurd kérdésnek tűnik, de nagyon is életszerű manapság.

A közönség segítségét kérem

Társra lelni ebben az életkorban – és ennél persze később is – azért is problémás, mert már nem úgy élünk, hogy lépten-nyomon belebotlunk potenciális jelöltekbe. Épp ezért jól jön egy kis külső segítség. Barbara például, túl egy váláson és jó néhány sikertelen kísérleten, egyszerűen fogta magát, és leltárba szedte a barátnői pasijait/férjeit. Nem kell megijedni, nem az lesz a történet vége, hogy ezek után elszerette őket a barátnőitől, hanem megkérte őket, hogy ha eszükbe jut olyan barátjuk, aki komoly társat keres, de ugyanúgy elakadt, mint ő, hozzanak össze egy dupla randit. Barbarának mindössze négy vacsorára kellett elmennie, a negyediken ott volt az a férfi, akitől első gyermekét várja most, 42 évesen. Tudta, mit akart, és nem félt megkérdezni. Hitt benne, hogy lesz ő még boldog, és igaza lett. Lehet példát venni róla!

Mindegy, hogy a barátok segítségét kérjük-e, fent vagyunk az összes lehetséges randiappon, vagy felkeresünk egy exkluzív, tisztességes társkereséssel foglalkozó elit irodát, a „problémát” senki nem fogja megoldani helyettünk. Végső soron mi leszünk azok, akiknek majd ott kell lennünk a randin, helyt kell állnunk és bele kell tennünk az energiát a másik megismerésébe. Sokan úgy vannak vele, hogy az egyszerű regisztrálással ők már mindent megtettek. Főleg, ha fizettek is érte, hajlamosak azt gondolni, hogy ők már beleraktak, most jöhet a haszon. Pedig végső soron akárhány évesek vagyunk és akárkit keresünk, a legfontosabb, hogy elhiggyük: sikerülni fog.