Holtomiglan-holtodiglan Hollywoodban

Borítókép: Holtomiglan-holtodiglan Hollywoodban
Csoda, hogy a filmek fővárosában egyre kevesebb a tartós párkapcsolat? Szerencsére mi találtunk néhány példaértékűt!

Az egyik legembertpróbálóbb dolog az életben fenntartani egy boldog és kiegyensúlyozott házasságot. Jól kommunikálni, nem elhanyagolni a minőségi időt, közös programokat szervezni, úgy, hogy közben magunkról és az igényeinkről se feledkezzünk el.
Akkor gondoljunk csak azokra a sztárokra, akiknek nem csak ezekre, de még a paparazzik idegesítő és zavaró jelenlétére is folyamatosan figyelniük kell! Csoda hát, hogy a filmek fővárosában egyre kevesebb a tartós párkapcsolat? Hiszen még Ben Afflecknek és Jennifer Garnernek sem sikerült!


Azért persze találtunk olyan párokat is, akiknek igen:
vegyünk csak sorra néhány igazán irigylésre méltó és sikeres házasságot!

1. Az 1953-ban született ír szívtipró, Pierce Brosnan 2001-ben vette feleségül Keely Shaye Smith-t, akivel azóta is boldog házasságban élnek. Az olykor-olykor elkapott felvételeken is egyértelműen látszik, hogy teljesen odáig vannak egymásért.

2. Minden idők legszexibb Mr. Darcy-ja, a brit Colin Firth és Livia Giuggioli kapcsolatából két fiú született. Az olasz filmproducer feleség nagyon ügyel férjének karrierjére és a makulátlan imidzsének fenntartására.

3. Sarah Jessica Parker és Matthew Broderick 1997-ben keltek egybe és bár házasságuk többször volt hullámvölgyben, harmonikus kapcsolatuk szerencsére töretlen. A sztárpár hihetetlenül csendes életet él három gyönyörű gyerekével.

4. A legszimpatikusabb és „leghétköznapibb” házasság díja egyértelműen Hugh Jackmant és a nála 13 évvel idősebb Deborra-Lee Furnesst illeti. Az ausztrál pár 1996 óta él együtt és bár közös biológiai utódjuk nem születhetett, nagy egyetértésben és rendkívül sportosan nevelik két adoptált gyermeküket.

5. Listánkon a legszeretnivalóbb és legidősebb pár címét Joanne Woodward és Paul Newman kapja. Ismerettségük 1953-ban kezdődött, amikor a Piknik című Brodway darabban játszottak együtt és 50 évig, Newman 2008-as haláláig tartott.

6. Tom Hanks és Rita Wilson 1985 óta alkotnak egy párt és két saját és további két mostohagyermeket neveltek fel közösen. A többnyire blockbuster filmek főszerepeiről és produceri feladatairól ismert kaliforniai színész és producer/színésznő/énekesnő/aktivista felesége vidámságáról és optimizmusáról sokan példát vehetünk.

7. Az Oscar-díjas Denzel Washington és Paulette Pearson Washington 1983-ban kötöttek házasságot, négy gyermekükkel a lehető legteljesebb, vallásos és botrányoktól mentes életet élik Los Angeles-ben. Csakhogy teljes legyen az összkép, a nyarakat mindig együtt, egyfajta családi hagyományként Olaszországban töltik.

8. A háromszoros Oscar-díjas Meryl Streepet egyszerűen nem lehet nem szeretni! Stílusa, lendülete és vagánysága minden filmjét egyedivé teszi. Férjét, a szobrászművész Don Gummert ritkán lehet látni a vörös szőnyegen, de ha mégis együtt mutatkoznak, a levegő megtelik gyengédséggel és szeretettel. 1978-ban házasodtak össze és négy gyermekük közül Henry és Mamie szintén elismert színészek.

9. Az 1937-ben született színészóriás 1980-ban vette el Lisa Gottsegent. Dustin és Lisa Hoffman négy gyermeküket Jacobot, Rebeccát, Maxwellt és Alexandrát a legszigorúbb zsidó hitben nevelték fel. Mindketten sikeresek saját szakmájukban: Dustin számos ikonikus filmben bizonyíthatta szárnyaló tehetségét, az üzletasszony Lisa pedig egy nagyon jól működő brandet vezet.

10. A klasszikus mozik népszerű színészházaspárja Warren Beatty és Annette Bening 1992 óta elválaszthatatlanok – ők a filmpremierek, fesztiválok koronázatlan királya és királynője. Warren negyedik gyermekük születésekor 2000-ben 63, Annette 42 évesek voltak.