„Tanárnak lenni márpedig menő” – nézzétek meg az inspiráló videót!

Borítókép: „Tanárnak lenni márpedig menő” – nézzétek meg az inspiráló videót!
Egy biológiatanár 7 percben összefoglalja, miért érdemes tanítani, a közönség pedig elhiszi.

„Nálunk van a varázspálca” – mondja Joós Andrea biológiatanár, és ezzel tulajdonképpen összefoglalja, amit tanításról és tanári pályáról gondol. ADeák Téri Evangélikus Gimnázium és a Lauder Javne iskola tanára nemrég a TEDx Danubia konferenciáján tartott rövid előadást a tanításról. Íme a videó:

„bemegyek a tanterembe, és akkor: mesélhetek, varázsolhatok, táncolhatok, alkothatok”

A magam részéről történetesen ismerem Andit és tudom róla például, hogy alig néhány éve tanít. Előtte mindenféle mást csinált és azóta is: kommunikációs menedzserkedik, rádiózik, énekel. Mindezt csak azért írom le, hogy ezzel szemléltessem: a fenti előadást egy olyan ember tartotta, aki nem készült egyértelműen tanári pályára. Ő aztán nem kontraszelekció révén került oda. Hanem tényleg meglátta benne a lehetőséget, és belevágott. A fenti videóban egy olyan ember szerepel tehát, aki előtt egyszerűen új perspektíva tárul fel, amikor tanítani kezd. Azt akarja, hogy minden tanóra élmény legyen a gyerekek számára, ami igen nagy ambíciót feltételez. Dehát ti talán nem szeretnétek ilyen pedagógusokat a gyerekeiteknek?