B-terv #4: Csókolom, tetszik parancsolni?

Borítókép: B-terv #4: Csókolom, tetszik parancsolni? Forrás: lami juli / instagram / rózsa szonja
Avagy mi a probléma azzal, ha a pincérfiú úgy beszél a nála tízessel idősebb vendéggel, mint annak idején a napközis tanárral. Lami Juli rovata, negyedik rész.

„Ezt itt le tetszik nyomni, és akkor lemegy a tea az alájára és lehet belőle tölteni.”

Másodszorra tetszikezik a pincérfiú, amióta helyet foglaltunk az egyik étteremben a hetedik kerületi bohém negyed kellős közepén. Legszívesebben azt válaszolnám neki, hogy már akkor ilyen teakitöltőm volt, amikor ő alsó tagozatos volt, de ez, valamint a tény, hogy szombat este teát rendelek, máris neki adna igazat, amiért úgy beszél velem, mint egy napközis tanárral. Úgyhogy inkább nem mondok semmit.
Harmincöt éves vagyok, végül is nem zavar, ha magáznak. Még a vigalmi negyedben sem. De a tetszikezés szörnyű. Mi lesz a következő? Legközelebb majd azt mondja, „itt tetszik a néninek lenyomni”?!

Emlékszem, amikor húszéves voltam, én is azt hittem, enyém a világ, és ferde szemmel néztem az olyan harminc feletti nőkre, akik „még mindig ott tartanak, hogy a pultot támasztják valamelyik romkocsmában”. Én is előszeretettel használtam rájuk azt a szót, hogy ÖREG. Azóta azonban némileg megváltozott a helyzet: először is átértékeltem magamban az „öreg” szó jelentését, másrészt a budapesti szórakozóhelyeket ellepte az eggyel idősebb generáció is. Ezzel azonban a húszévesek, főleg a fiúk, nemigen tudnak mit kezdeni. Nemrég a város egyik legfelkapottabb szendvicsbárjában szintén nagyon udvarias akart lenni a felszolgáló, ezért vadul ekezdett hölgyeimezni. Biztos azt hitte, hogy ha minden mondata végére odabiggyeszti, hogy hölgyeim, akkor a barátnőm és én fantasztikusan fogjuk érezni magunkat. Csakhogy én nem vagyok hölgy. Neki nem.
Egyik baránőm felfedezte az ellenszert. Szerinte nem kell mást tenni, mint ellenük fordítani a saját fegyverüket, és amint felcsendül a tetszik vagy a hölgyem, egy gyors parancsoljon, fiatalemberrel reagálni.
Azzal aztán még annyit sem tudnak kezdeni, mint az én harmincöt évemmel.

Te milyen megszólításnak örülsz? Szavazz!

Hölgyem Szavazógép(hölgyem)

AsszonyomSzavazógép(asszonyom)

Néni kéremSzavazógép(néni kérem)

KisasszonySzavazógép(kisasszony)

Hé, figyelj márSzavazógép(hé, figyelj már)

SemmilyennekSzavazógép(semmilyennek)