18 kilót híztam, amikor vegán lettem – ez az 5 félreértés állt a háttérben

Borítókép: 18 kilót híztam, amikor vegán lettem – ez az 5 félreértés állt a háttérben
A cikk szerzője állítja, hogy nem röppentek volna rá fel a kilók, ha kicsit odafigyel.

Míg Magyarországon még kevesen választják a vegán életmódot – a vegetariánizmusnak azt a formáját, amely kizárja bármilyen állati eredetű élelmiszer fogyasztását–, az Egyesült Államokban egy jól ismert szubkultúráról van szó. Egyes felmérések szerint ma már majdnem egymillió vegán él Amerikában, és egyre ismertebbek ennek a környezet- és állatbarát életformának a hátulütői is.

Amint a Popsugar című oldal egyik szerzője írja, a vegán diéta során nagyon könnyen felugranak az emberre a kilók. Ő az egyetemen tért rá a veganizmusra ottani barátai hatására, és hat év alatt 18 kilót szedett fel. Szerinte ez nagyban összefügg azzal, hogy egyáltalán nem evett húst, halat vagy tejtermékeket, illetve hogy nem a megfelelő táplálékokkal váltotta ki ezeket. Jenny Sugar visszatekintve úgy gondolja, ezeknek a félreértéseknek köszönheti, hogy meghízott:

1. vegán félreértés:Tészta és kenyér minden mennyiségben

Aki úgy dönt, hogy elhagyja a húst és a tejtermékeket, gyakran esik bele ebbe a hibába: drasztikusan megnöveli a szénhidrátbevitelt. Ehelyett Jenny szerint érdemes a fehérjét pótolni például tofuval, a tészta helyett pedig cukkinit vagy csírát fogyasztani.

2. vegán félreértés: A bab mellőzése

A bab puffasztó hatású ugyan, viszont fontos fehérjeforrás azoknak, akik kizárták az étrendjükből az állati fehérjéket. Ezért a babhoz, valamint a szójáhozés a szejtánhoz fokozatosan érdemes hozzászoktatni a szervezetünket.

3. vegán félreértés: Sült krumpli és csipsz

Ezek vegán ételek, nem? Persze, hogy azok, viszont a nyers, párolt vagy grillezett zöldségek jóval egészségesebbek.

4. vegán félreértés: Gyorskaja

A sült krumplin kívül a szójatejből készült fagylalt, az étcsokoládé és a vegán sütik is nagy mennyiségben szerepeltek Jenny étrendjében. Lehet, hogy nem környezetbarátabb ennél a sült csirke, de egészségesebb, az biztos. Attól, hogy vegán vagy, még ugyanolyan könnyű egészségtelen kajákba belebotlanod, sőt, még könnyebb, mert az egészséges húsokat és fehérjéket kerülnöd kell.

5. vegán félreértés: Mogyoróvaj nagykanállal

A mogyoróvaj rendkívül egészséges, ugyanakkor kalóriadús vegán hozzávaló. Ugyanez a helyzet a smoothie-kkal és a popcornnal (na jó, az utóbbi nem annyira egészséges). Érdemes ezekből kevesebbet fogyasztani– egy-egy evőkanálnyi mogyoróvaj 94 kalóriát tartalmaz–, és a hangsúlyt a zöldségekre helyezni.

Fotók: Europress