Ma reggel együtt jöttem a buszon a szerkesztőségbe kollégámmal, egy francia digitális művészeti vezetővel, és megtudtam, hogy ő már hosszú évek óta olvassa a Charlie Hebdót.

Tizenvalahány éve Magyarországon élő munkatársam már 2001 szeptemberében is fölöttébb szórakoztatónak találta, hogy felháborodottan méregették őt a repülőtéren, amikor ő hangosan röhögött azzal a lapszámmal a kezében, amelynek a címlapján ez volt látható:

Kollégám, aki szégyenlős, és ezért kérte, hogy ne írjam le a nevét, azt mondja, pont azt kedveli a Charlie Hebdo magazinban, hogy a világon mindenhez tiszteletlenül áll hozzá, de éppen ezért garantáltan független is. A benne megjelenő írások biztosan hitelt érdemelnek, az oldalain ajánlott könyvek, színházi előadások mindig felkeltik az érdeklődését. Kérdésemre, hogy nem zavarja-e, hogy a Charlie Hebdo szélsőbaloldali lap, azt felelte: „Lehet, hogy szélsőbaloldali, de minden pártnak, mozgalomnak és vallásnak nekimegy, számtalanszor kifigurázta már a francia kommunista pártot is." És persze Franciaországban a „szélsőbaloldali" kifejezés amúgy is egész mást jelent.

[Sajtótájékoztatón jelentették be kedden a Charlie Hebdo túlélő szerkesztői a legújabb szám megjelenését. Középen a Luz nevű karikaturista, aki a legújabb címlapot rajzolta, zokogva jelenti be, hogy nem kérnek bocsánatot azért, mert ismét Mohamed van a borítón.]

Az említett munkatárs nem fűzött nagy reményeket ahhoz, hogy hozzájut egy példányhoz a legfrissebb Charlie Hebdóból.

Szöveg:Eörsi Sarolta,Fotók: Europress