Ezért figyelj arra, mit eszik a gyereked

Borítókép: Ezért figyelj arra, mit eszik a gyereked
Tudtad, hogy a gyermek fogantatástól számított első 3 évének egészségvesztesége már soha nem pótolható?

Tudtátok, hogy a gyermek fogantatásától számított első 3 évének egészségvesztesége már soha nem pótolható? Igen, ez elég ijesztően hangzik. De vajon mit tudunk ilyenkor végérvényesen elrontani? Íme néhány példa:

1. Az immunrendszerünk 3 éves korunkig fejlődik a legintenzívebben (ez okozza a fel-fellángoló vitákat a kötelező védőoltások beadásának az idejéről), ezért más a gyerek tápanyag- és vitaminigénye, mint a szülőké, pedig sok családban már egyéves kor után azt kapja enni a csemete, mint a szülei.

2. A zsírsejtek száma gyerekkorban alakul ki. Hidd el, hogy később hálás lesz a gyermeked, ha nem veszel meg neki minden csokit, amit szeretne.

3. A felnőttek táplálkozásában kevés a gyerekeknek szükséges vas, cink, kalcium, D-vitamin (ez utóbbi egyébként is napfényből vagy mestersége súton pótolható a leghatékonyabban) bevitel, amit pótolni kellene. (Gondoljatok csak például arra, hogy egy gyerek mennyivel kisebb mennyiséget fogyaszt el az ételből, így a vitaminbevitele is jóval kevesebb.) A gyerekkorban nem megfelelő D-vitamin szint növeli a felnőttkori cukorbetegség kialakulásának lehetőségét.

4. Nagyon fontos, hogy lehetőség szerintn 6 hónapos koráig csak anyatejet kapjon a baba. Azt mondják, az anyatej az első védőoltás.

Összegyűjtöttük az öt leggyakoribb tünetet, amelyeket észlelve jó eséllyel gyanakodhattok arra, hogy vitaminhiányotok van.

5. A magzati korban nem megfelelő táplálékbevitel növeli az érrendszeri betegségek kockázatát.

6. A kutatások új ága, az epigenetika komoly összefüggéseket tárt fel a táplálkozásunk, környezetünk és a tovább örökítendő génállományunk között. Tehát, ha valamit elrontottunk, nem csak magunkkal szúrtunk ki, hanem képesek vagyunk ezt továbbadni utódainknak.

Túleteted a gyereked?