November 25: a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja

Borítókép: November 25: a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja
Számtalan programban vehetünk részt ebből az alkalomból Budapesten is.

Egymást érik a rendezvények, konferenciák, felvonulások a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján, november 25-énés környékén. Talán a legismertebb a 16 akciónap, amelyet általában november 25. és december 10. (az emberi jogok világnapja) között rendeznek meg világszerte. Budapesten már 22-én sor került a Néma Tanúk felvonulásra,


Felvonulás november 22-én, szombaton.MTI Fotó: Kallos Bea

amelyen idén is az elmúlt évben családon belüli erőszak áldozatává lett nőkre emlékeztek az őket jelképező piros sziluettekkel.

De aki esetleg lemaradt volna a felvonulásról, az még mindig részt vehet további érdekes programokon a NaNe és más emberjogi civilek szervezésében.Kedden este jótékonysági műhelyvásár lesz, a következő napokban pedig szakmai kerekasztal, konferenciák, filmklub és női önvédelmi képzés is segíti az ismeretterjesztést és a közfigyelem felkeltését nők elleni erőszak legyőzésére. A részletekről itt tájékozódhatsz.

Az ENSZ 1999-ben nyilvánította november 25-ét a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapjává.(Ezen a napon gyilkoltatta meg Rafael Trujillo dominikai diktátor a rendszer ellen lázadó Mirabal nővéreket.)Magyarországon a kutatások, felvilágosító programok, kampányok egész sora ellenére 15 évvel később még mindig a nők 28%-a lesz élete során fizikai és/vagy szexuális erőszak áldozata. Ez az adat egy idén publikált nemzetközi, reprezentatív felmérésből derül ki. Az ENSZnőjogokkal foglalkozó szervezete, az UN Womenadatai szerint világszerte átlagosan 3-ból 1 nő érintett.