35 év szünet után újra nyitnak a mozik Szaúd-Arábiában

Borítókép: 35 év szünet után újra nyitnak a mozik Szaúd-Arábiában Forrás: financialexpress.com
Mit gondolsz, mi volt az első film, ami foroghatott?

Újabb szenzációszámba menő változás történt az ultrakonzervatívnak számító Szaúd-Arábiában a hét elején: ez a változás pedig nem más volt, mint a 35 éve fenálló mozizási tilalom feloldása. A kultúráért felelős szerv, a Ministry of Culture and Information már 2017 decemberében beleegyezett a mozi intézményének feltámasztásába. A Reuters hírügynökség információi szerint az ország állandó filmszínházai már akár márciusban megnyithatnak, addig pedig a hatóságok támogatják az ideiglenesen kialakított mozik működését.

Forrás: uk.reuters.com

A moziba járást még az 1980-as évek elején tiltották be a konzervatív iszlamistáknak köszönhetően, akik ezzel a megszorítással akarták egyebek mellett elérni, hogy nők és férfiak semmilyen szórakoztató vagy szabadidős tevékenységet ne végezhessenek együtt nyilvánosság előtt. Ugyanakkor az ország legkonzervatívabb vezető tanácsadói közül sokan még most is rendíthetetenül kitartanak ezen álláspontjuk mellett: így például Sheikh Abdulaziz al-Sheikh grand mufti, akinek egyik feladata, hogy jogi és szociális kérdésekben nyilvánítson véleményt.

A mozizás újraélesztése egyébként része annak a "Vision 2030" néven ismert, igen ambíciózus társadalmi és gazdasági reformcsomagnak, amelyet Mohammed bin Salman koronaherceg szorgalmaz a királyság olajtól való függésének visszaszorítására és egy moderáltabb iszlám közösség visszaállítására.

Már a tavalyi év is vízválasztónak számított a királyság életében, hiszen ekkor törölték el azt a törvényt, mely szerint férfi gyám jelenléte szükséges ahhoz, hogy iskolába vagy orvoshoz menjenek a nők, valamint törvénybe iktatták azt is, hogy 2018 júniusától az ország női állampolgárai is vezethetnek autót – erről korábban itt írtunk.

A mozihoz visszatérve, óriási siker és felhajtás övezte az első bemutatót, amely nem volt más, mint "Az Emoji-film", ami nálunk tavaly nyáron került vetítésre, elsősorban a gyerekek nagy örömére. Nem mondjuk, érdekes választás.