Tudtad? A rágózás jó!

Borítókép: Tudtad? A rágózás jó!
...méghozzá több okból is. Fogorvosunk elárulja miért:

Tanuld a szájhigiéniát!


Március 20-a a Szájápolás Világnapja
, ezért ilyenkor különösen fontos a szájhigiénia fontosságáról beszélni. A helyes szájápolás tanulható és érdemes már gyerekkorban elsajátítani, felnőttkorban ugyanis a szájhigiénia javítása, a szokások megváltoztatása sokkal nehezebb. Dr. Balsai Tamás fogszakorvos mindenképpen az elektromos fogkefe használatát javasolja legalább napi két alkalommal, de emlékeztet, hogy fontos odafigyelni az étkezések közötti egyéb lehetőségekre is, mint például a rágózás, amely a fokozott nyáltermelés miatt javítja a száj pH értékét és tisztítja is a fogakat.


A Fogorvosok Világszövetsége (FDI World Dental Federation) 2013-ban március 20-át nevezte ki a Szájápolás Világnapjának. A jeles nap elsődleges célja, hogy a lakosság tudatosságát növelje a helyes szájápolás fontosságával kapcsolatban, hiszen számos súlyos betegséget elkerülhetünk, ha betartjuk a legalapvetőbb szájápolási szabályokat. Dr. Balsai Tamás, a Perfect Smile fogszakorvosa szerint a helyes szájhigiéniát gyermekkorban lehetne megtanulni legjobban, de ehhez természetesen az is szükséges, hogy a szülői minta megfelelő legyen, és ezen a téren sajnos vannak hiányosságok.


A szájhigiénia tanulható: első lépésként az a legjobb megoldás, ha a gyerek fogát a szülő mossa, és a helyes fogmosás mozdulatait, érzetét tanulja meg a gyerek. Ehhez szükség van arra, hogy maga a szülő tudja, hogyan kell jól fogat mosni, és hogy együtt tudjon működni a gyerekkel – a fogmosásban és az élet egyéb területein is. „Én a lányaim 8 hónapos korában kezdtem a fogmosást, amikor már volt néhány foguk, és tudtak egyedül ülni a kádban, és javaslatom az, hogy a gyerekek 7-8 éves koráig folytassák a szülők a fogmosást. Ekkor a gyerek már elég érett ahhoz, hogy megértse, hányféle fogfelszín van, miért kell azokat alaposan megmosni, és hogy rá lehessen bízni a fogmosás felelősségét” – mondta el a fogszakorvos.

„Már gyerekkorban is az elektromos fogkefe használatát javasolom legalább napi két alkalommal, amelynek nagy előnye, hogy a kis fejjel mindenhova elérünk, és a szájüregen belül nagyon jól irányítható. A gyerekek fokozatosan megismerhetik az érzést, ahogy a fogkefe feje végigmegy a szájban, azt, hogy milyen erővel kell mosni, és ami a legfontosabb: hogy milyen a tiszta száj érzése” – tette hozzá a szakember.


Felnőttkorban a szájhigiénia javítása, a szokások megváltoztatása sokkal nehezebb, mivel a felnőttek 90%-a meg van győződve róla, hogy tud fogat mosni. Pedig jól fogat mosni nagyon nehéz, hiszen olyan elzárt területek vannak a szájban, amelyek nagyon nehezen érhetőek el. A felnőttek egy része azt gondolja, elsősorban az számít, hányszor mosnak fogat, pedig a sokszori fogmosás rossz technikával nem sokat ér.
„A betegeim többsége figyel a szájhigiéniára, időnként mégis látok napok óta a fogakon lévő lepedéket, fogkövet. Aki valóban meg szeretne tanulni alaposan fogat mosni, legjobb, ha fogorvosához fordul. Felnőtteknek is az elektromos fogkefét javaslom, mert a kicsi kerek fejjel könnyebb hozzáférni a problémás területekhez is, és ami nagyon fontos, azzal nem lehet károsítani a fogakat. Természetesen, a rossz beidegződésű fogmosás nehezen javítható, többszöri ismételt fogtisztítás és ellenőrzés kell hozzá” – figyelmeztet Dr. Balsai Tamás.


A fogszakorvos szerint nem szabad megfeledkezni az étkezések közötti egyéb lehetőségekről sem a szájápolással kapcsolatban. A cukros üdítők és a nassolás miatt a szájüregi pH érték ingadozik, és ez legalább annyira roncsolja a fogakat, mint a nem megfelelő fogtisztítás, mivel a baktériumok savat termelnek, hogy károsítsák a fogzománcot és be tudjanak hatolni rajta. Már gyermekkorban hatékony eszköz a rágógumi az étkezések között, mert a fokozott nyáltermelés miatt javítja a pH értéket, és a rágógumi tisztítja is a fogakat. A cukormentes rágógumi nagyban segíteni tud a fogak épen tartásában.
Szintén fontos, hogy a helyes szájhigiénia fenntartása és a fogak épségének megőrzése érdekében fogorvoshoz nem (csak) akkor kell menni, amikor panaszunk van, hanem legalább évente, a kor előrehaladtával pedig félévente. A fogorvosok az ellenőrzés során felismerik a szájhigiéniával kapcsolatos problémákat, elvégzik a megfelelő kezelést, és tanácsokat adnak a további károsodások megelőzése érdekében.

További információkért látogass el a www.szajharmonia.hu weboldalra!