Tudtad? Öt érdekes adat a rózsáról

Borítókép: Tudtad? Öt érdekes adat a rózsáról
Neked is a rózsa kedvenc virágod? Tudtad, hogy a vöröset Vénusz vére színezte ilyen csodálatosan izzóra?

Egy kis rózsatörténelem következik.

1. Az ókori görögöknek és rómaiaknak számtalan mondájuk volt a rózsákról. Ezek egyike szerint a rózsák eredetileg mind fehérek voltak, míg egyszer a veszélybe került szerelme segítségére siető Vénusz meg nem szúrta a lábát egy rózsatövissel. Az istennő szent vérének egy cseppje ráhullott a fehér virágra, s mindörökre vörösre festette azt.


2. Szapphó nevezte a virágok királynőjének.

3. A katolikusok egyik imádsága - a Szűz Máriához intézett rózsafüzér imasorozat - is a rózsáról kapta a nevét. A rózsafüzért először egy 1520-as pápai bulla nevezi "rosario"-nak, de elterjedésében a lovagi kultúra óriási szerepet játszott, mert úgy tartották, hogy " a Máriának szánt virágkoszorút imából kötik".


Fotó: Photl.com

4. Az angol York és Lancaster királyi házak között a 15.században hosszú ellenségeskedés dúlt, melyet ma Rózsák Háborúja néven szoktunk emlegetni. A legenda szerint azért, mert a csatákban a York ház hívei fehér rózsát viseltek, míg a Lancaster ház pártján állók vöröset. Az igazság azonban az, hogy a Lancaster ház csak a háború után választotta jelképének a vörös rózsát. Az esemény William Shakespeare drámája által lett világhírű.

5. A rózsák az emberiség első ültetett dísznövényei voltak, nemesítésük már több ezer évre nyúlik vissza.

Napjainkban számtalan fajta, szín és forma szerint csoportosítva gyönyörködhetünk bennük. Neked melyik a kedvenc?

7 dolog, amit tudnod kell az intenzív illatú pünkösdi rózsáról vagy bazsarózsáról. Kattints!