Szocsi 2014: nem fenékig tejfel

Borítókép: Szocsi 2014: nem fenékig tejfel
A napokban induló téli olimpiát a legkülönbözőbb ellentmondások övezik. Összefoglaljuk, mik ezek:

Obama amerikai elnök nem vesz részt a szocsi téli olimpián. Sem pedig a kanadai, francia, német államfők. A bojkott szimbolikus – a Fehér Ház tagadja is, hogy bojkottról lenne szó. Az olimpia nem marad el, a kanadai, amerikai, francia, német kvalifikált sportolók elmennek és megpróbálnak nyerni. Meg persze az oroszok, svédek, magyarok is.

A bojkott... na jó, a bojkottgyanús helyzet hátterében emberi jogi viták állnak, nevezetesen Putyin melegeket érintő kijelentései és a tavaly nyáron hozott törvények, amelyek például tiltják a „homoszexuális propagandát" (eszerint aki azt állítja a tévében, az újságokban vagy akár az iskolában, hogy melegnek lenni normális dolog, az bűncselekményt követ el).

Az Egyesült Államok és még számos ország ezt a politikát sértőnek és kirekesztőnek találja, és ami még rosszabb, úgy vélik, a meleg sportolók és más küldöttek nincsenek biztonságban Oroszországban.

Utóbbit persze Putyin tagadja, és többször kijelentette, hogy a szocsi olimpia „a történelem legbiztonságosabb olimpiája lesz". Reméljük, hogy ez igaz, és innentől fogva a nyugati országok tiltakozása valóban szimbolikus marad.

Ja, mert azt is muszáj megemlítenünk, hogy az oroszországi melegellenes kijelentések és jogi lépések, a melegfelvonulások betiltása Moszkvában és Szentpéterváron nagyobb coming out-hullámot idéztek elő a felvilágosult Nyugaton, mint valaha. Az amerikai olimpiai küldöttségnek három nyíltan meleg sportoló is tagja, akik közül az egyik, Brian Boitano műkorcsolyázó (aki ugyan már 50 éves, így ezen az olimpián nyilvánvalóan nem aktív sportolóként vesz részt) ezt az alkalmat használta fel arra, hogy előbújjon.

Nem kapcsolódik közvetlenül az olimpiához, de az elmúlt egy-két év oroszországi történései ellen tiltakozott Wentworth Miller színészis, a Szökés című tévésorozat főszereplője. 2013 nyarán a Szentpétervári Filmfesztiválra való meghívását így utasította el:

„Nem vehetek részt jó lelkiismerettel egy olyan országban rendezett ünnepi eseményen, ahol szisztematikusan eltiporják a hozzám hasonló emberek jogait arra, hogy szabadon élhessenek és szerethessenek." Miller néhány évvel korábban tagadta, hogy meleg lenne.

Fotók: Pinterest