Mikor, miért jött az ötlet, hogy blogolj?
Ezt messziről indítom. :) Öt évesen tanultam meg írni, és nem csak a betűkkel kezdtem, hanem rögtön történetekkel. Kisiskolásként volt sulimagazinunk a barátnőmmel, tíz évesen rajzversenyeket találtunk ki és vezényeltünk le, átírtuk a János vitézt modern kori vicces verzióban. Még a színház szele is meglegyintett: kartonpapír díszlettel és hurkapálcikákra ragasztott figurákkal elkezdtünk dolgozni a Furulyás Palkó báb-verzióján. Tizenkét évesen rengeteg Agatha Christie-t olvastam, és magam is elkezdtem krimiket írni.

A kilencvenes évek legvégén találkoztam az internettel, akkor voltam 13-14 éves. Számítástechnika órán érintőlegesen ismerkedtünk a html-programozással, grafikus programok használatával, és ez teljesen beszippantott; elkezdtem magamtól kitanulni. Nem telt el sok idő, és az első, kezdetleges, teljesen saját készítésű oldalam már fenn is volt a weben. Az akkor egy rajzfilmsorozatról szólt, hiszen kiskamaszként éppen az érdekelt a legjobban, viszont azóta a mai napig stabilan publikálok, és az is megmaradt, hogy mindig az engem érdeklő témákban írok. Az urban:eve előtt általában tévéfilmes, sorozatos honlapjaim voltak, azoknak a témáit dolgoztam fel saját magamon átszűrve, félig szubjektíven. Terepen tanultam meg az olvasókkal kommunikálni, magamat hitelesen képviselni és olyan tartalmat előállítani, ami nekem és a közönségnek is élvezetes és érdekes.

2008-ban egyetemista voltam, önálló háztartásban (épp az esküvőnkre készültünk az akkor még vőlegényemmel). Észrevettem, hogy egyre kevésbé érdekelnek a fiktív sorozatszereplők kalandjai, és szívesebben írnék a saját életemről – azokról a dolgokról, amiket kifundáltam, megtaláltam, érdekesnek találtam. Ekkor kezdtem el az urban:eve-et. Belső késztetés vezérelt, ahogy azóta is. Sosem arról írtam, amiről azt gondoltam, hogy majd özönlenek rá az olvasók, hanem kizárólag arról, ami valóban megfogott -- hosszú távon ugyanis csak ez tartható. A blog első évének végére értem el a napi 80 látogatót, ez a szám gyarapodott a mai napi 8–11 ezerre.

Nálad jelentek meg elsőként – a bloggerek között – az ingyenes, letölthető, nyomtatható tartalmak. Grafikus vagy? Esetleg van, aki segít?
Inkább úgy mondanám, hogy olyan író vagyok, aki sok mindenhez ért egy kicsit. Mindig nagy szerepet töltött be az életemben a rajz – az iskolás éveim alatt Vértesi Péter festőművészhez jártam rajzszakkörre. Nagyon érdekel a vizualitás, az, hogy hogyan hat egy kép arra, aki nézi. Szeretem a szép tipográfiát, színes dolgokat. A honlapkészítéssel párhuzamosan kezdtem el a számítógépes grafika autodidakta kitanulását is.
Már a legelső honlapomra is bütyköltem könyvjelzőket, órarendeket, és bármilyen témával is foglalkoztam az oldalaimon, ez a vonulat mindig megmaradt az írás mellett, így természetes volt, hogy hozom magammal az urban:eve-re is. Közben persze nem jutottam el olyan magas szintre, mint az közel tizenöt év alatt egy valódi grafikustól elvárható lenne, de épp ezért mondtam, hogy nem vagyok grafikus, ahogy programozó sem. Mindenhez annyira értek, amennyire nekem szükségem van rá – amikor pedig valami újra van szükségem, megtanulom, hogyan tudom létrehozni, így fejlődöm, a saját tempómban.
Egyetlen segítségem van a grafikák terén: Csalló Edina, aki a havi falinaptár figuráit rajzolja. Ő régi egyetemi barátnőm, és közösen rajongunk a cuki dolgokért. Tavaly évszaktündéreket találtunk ki, idénre különböző nyuszik jutottak minden hónapra. Már kitaláltuk a jövő évi tematikát, de az még maradjon meglepetés. :)

Mostanában mennyi időd veszi el a blogolás?
Mondhatom, hogy minden ébren töltött órám legalább részben kapcsolódik a bloghoz, de ez nem azért van, mert blogolok. Azért van blogom, mert állandóan jönnek az ötletek. Ha nem blogom lenne, akkor egy füzetbe írnám, ha nem lenne füzetem, akkor meg a gumiszoba falára. :) Bármi is történik velem, általában megírom, vagy hatással van rám úgy, hogy utána írok róla valamilyen módon. Ha mosogatás közben kitaláltam öt blogposztot, akkor az munka volt? Ha a padon ücsörögve, napozva fejben kitalálom, hogy mit válaszolok egy olvasói kérdésre, az munka volt? Ha elolvasok egy könyvet a szabadidőmben, és úgy megtetszik, hogy írok róla egy ajánlót a blogra, akkor az az olvasás munka volt vagy pihenés? Nekem mindkettő, nincs éles határ. Nem csak az egyébként a bloghoz kapcsolódó munka, amikor konkrétan írom a bejegyzést. Rengeteg háttérfeladatom van az ötletek kitalálásától a fotózásig vagy a grafika elkészítéséig, az utómunka, szerkesztés, marketing, az e-mailek, hozzászólások megválaszolása, social media kommunikáció, keresőoptimalizálás, a háttér-infrastruktúra fenntartása, és így tovább. Ezért is jó, hogy olyannal foglalkozom, amit nagyon szeretek. Nem akarok tőle menekülni, nem azért várom a pénteket, hogy végre „szabad” legyek. Én most is szabad vagyok.

Meg lehet ma élni ebből?
Az évek során sikerült kiépítenem egy olyan olvasói bázist, aminek az elérése bizony érték, ezért hirdetésmegjelenések vannak a blogon – ugyanúgy, ahogy mondjuk egy házfalon vagy egy magazinban. Egy forgalmas út mellett többet ér a hirdetőtábla, mint egy kis zsákutca végén, de az sok éves munka, amíg az az út forgalmas lesz. Azonban elsőszámú, hogy a tartalmamat (és a saját hitelességemet) ne kompromittáljam, ahogy mondjuk a házfalon levő hirdetés sem szól bele, hogy a házban lakók hogyan éljenek, mit egyenek, mivel mossanak hajat. Nálam ezért nincsenek PR-cikkek. Nem fogok csak azért jót írni valamiről, mert valaki meglóbált előttem egy zsák pénzt. Ez bizonyára a könnyebb út lenne, de nekem fontosabb, hogy hű legyek önmagamhoz, és értéket tudjak közvetíteni az olvasóknak.

Mivel foglalkozol a civil életben?
A blogot lassan két éve főállásban vezetem, nincs alteregóm. :) Ez álmaim munkája, a magam ura vagyok és azt csinálom, amit a legjobban szeretek. Ott vagyok, ahova akkor indultam, amikor öt évesen elkezdtem meséket írni.

Rendszeresen lapszemlézed az Évát. Kezdetek óta az olvasónk vagy? Hogy találkoztál az Évával?
A legelső lapszámtól ismerem az újságot, egy barátnőm szólt, hogy „Figyelj, most indult, és állati jó, nézd meg!". Rögtön beszereztem és beleszerettem – a nagy formátumba, a matt papírba, az egyáltalán nem modoros hangvételbe. Azóta előfizető is vagyok, és minden hónapban várom a postást. A cikkek egy részét együtt olvassuk a férjemmel, ő is nagyon szereti.

Hogy jött az ötlet, hogy könyvet írj?
Régóta motoszkált a fejemben az a téma, hogy hogyan lehetne gyakorlatias segítséget adni az útkeresőknek – akik valamiért elveszettnek érzik magukat, nem tudják, merre tovább (akár szakmailag, akár a magánéletben), és nem csak pár általános inspiráló idézetre, hanem kézzelfogható megoldásokra van szükségük, amelyeket a saját életükre tudnak szabni, és aztán hosszú távon tudnak alkalmazni. Tudtam, hogy a kilátástalanságtól a célkitűzésen és az első lépéseken át a kudarcok és sikerek kezeléséig és a továbblépésig tartó ív keretrendszerbe foglalása sokkal jobban működne könyvformátumban, mint a blogon megírva. A könyv mindig kéznél van, magunkkal lehet cipelni, fel lehet csapni, el lehet végezni az adott helyzetben aktuális gyakorlatokat. Az Ennél zöldebb nem lesz lényegében foglalkoztatókönyv felnőtteknek, így az elolvasása önmagában nem fog segíteni, csak ha az olvasó is odateszi a magáét.

Várható folytatás?
Ez a könyv most így kerek egész; ha záros határidőn belül lenne „Ennél zöldebb 2’, akkor az azt jelentené, hogy nem adtam bele apait-anyait a mostani könyvbe. Márpedig nem fogtam vissza magam. :) Jelenleg teljesen leköt a blog, „turnézok" a könyvvel, előadásokat tartok, olvasókkal találkozom, beszélgetünk. Hogy ebbe a történetbe mikor csöppen bele egy újabb kézirat, az a jövő zenéje.

www.urban-eve.hu
facebook.com/UrbanEveBlog
bookline.hu/farkaslivia