Sorszerűnek érzi, hogy petesejtleszívása és embrióbeültetése után 13 évvel, idén márciusban jött ki a nyomdából az az általa szerkesztett kötet, melyben harminc nő írja meg személyes történetét a nehezített gyermekáldásról. Varga Katkát annak idején személyes érintettsége, élethelyzete vitte abba az irányba, hogy a meddőség, a nehezített gyermekáldás mentális, lelki hátterébe ássa bele magát, s hogy segítsen sorstársain.

Szerettem volna, hogy karácsonyra összeálljon a könyvünk, de nem sikerült, csúsztunk. Így azt gondoltam, hogy akkor legyen a március, ami szintén egy emblematikus pont számomra, ezt tekintem a kislányom „nulladik” születésnapjának – mondja Katka. Először megkérem, az ő személyes történetével kezdjük.

„Én akkor selejt vagyok?”

37 éves voltam, amikor összeköltöztünk a párommal, akivel már korábban együtt voltunk, de aztán úgy hozta az élet, hogy szétmentünk. Neki akkor már volt két nagy lánya, elvált, elköltözött; mi pedig akkor kerültünk össze újra. Szerettünk volna közös családot alapítani, de a baba évekig nem kopogtatott. Először nőgyógyászhoz, majd meddőségi szakemberhez mentem és kiderült, hogy kétoldali petevezeték elzáródásom van; úgyhogy már csak a lombikkezelés az, ami szóba jöhet. Addigra már 40 éves voltam – meséli.

A harmadik lombikcentrumban történt meg végül a beavatkozás; ott találtam meg a helyemet. Az elsőt átszervezések miatt kellett otthagynom, a második helyen pedig emberileg egyáltalán nem tudtam egy hullámhosszra kerülni az orvosommal, aki addig-addig mondogatta, hogy mi a baj velem, mire megkérdeztem; hogy én akkor selejt vagyok?

Lélektől lélekig – Vörös Fonal, ami összeköt

A kislányunk végül nehéz terhesség után, csodálatos, természetes apás szüléssel jött világra 2008-ban. 2011 táján kezdtem el azt érezni, hogy nekem valami egészen mást kellene csinálnom, mint korábban; amikor is külkereskedelmi végzettséggel a nyelviskolai szakmában mozogtam. Ez a felismerés vezetett el oda, hogy létrehoztam a CsillagKuckót – későbbi mentálhigiénés, segítő kis „műhelyemet” - ám arról akkor még fogalmam sem volt, hogy pontosan mivel lesz megtöltve. Volt egy lakás, és csak annyit tudtam, hogy emberekkel és lélekkel szeretném megtölteni. Aztán 2013 végére állt össze, hogy a meddőség, a nehezített gyermekáldás mentális, lelki háttere, illetve azok oldása az, amivel foglalkozni szeretnék mélyebben.

Kezdetben, mint egy háziasszony ingyen beszélgettem az érintettekkel, majd később hivatásszerűen fogadtam a hozzánk érkezőket. Közben pedig elvégeztem a mentálhigiénés szakot a Károli Egyetemen. 2017-es utolsó félévemben itt egy olyan projektmunkát kaptunk feladatul, hogy szervezzünk meg egy több alkalmas, mentálhigiénés csoportfolyamatot. A miénknek a „Vörös fonal” nevet adtuk, ami onnan jött, hogy én még korábban megfordultam egyszer egy Vörös Sátor hétvégén, ami nagyon nagy hatással volt rám. Ez egy menstruációs beavatásról szóló zártcsoportos munka; anyaseb, kamasz-seb, menstruációs sebek gyógyítása céljából. Komoly lélektani folyamat volt, egy külföldi tréner segítségével.

Úgyhogy amikor az egyetemen megkaptuk ezt a feladatot, tudtam, hogy olyan nőkkel szeretném végig vinni ezt a 6 alkalmas csoportmunkát, akiknek nehézsége van a gyermekáldással. A csoportnak pedig az lett a neve, hogy Vörös Fonal – A babád útja hozzád. Ez a program azóta folyamatosan elérhető, csak a Covid szólt közbe. Éreztem, hogy még ezen kívül is sok minden van bennem, és hogy azzal valamit kezdeni szeretnék.

Könyv születik – mozgásban az utolsó pillanatig

2020 februárjában a Babagenetika Egyesület készített velem egy interjút és valahogy ennek a beszélgetésnek a végére gyulladt ki az a bizonyos lámpa a fejemben: csináljunk egy riportkönyvet a hús-vér életről!

Egy újabb szakkönyvet, száraz szakirodalmat viszont semmiképpen sem akartam, azt hiszem, abból van már – fogalmaz. Egy Vörös Fonal-as könyvet szerettem volna írni, de mire készen lettünk vele, már réges-régen túlmutatott a csoportmunkán. Eredetileg a címnek is azt adtam volna, hogy Vörös Fonal – A babád útja hozzád, de ezt végül lerövidítettük. Végtére is nem csak a csoporttagok történetei olvashatóak benne, hanem egyéni segítséget kérő vendégeinké is. Kezdetben úgy képzeltem el, hogy 21 történet lesz benne végül aztán 30 lett.

Nem volt semmilyen korlátozás, az írást vállalók ott kezdték a történetüket, ahol szerették volna. A Covid miatt nem találkoztunk, mindenki megírta, és elküldte. Annyit kértem a hölgyektől, hogy az érzelmi fókusz legyen hangsúlyos, hogy azt figyeljék, érzelmileg hogyan alakult bennük a dolog. Nem csak „sikersztorikat” szerettem volna megjelentetni, hanem olyan nők történeteit is, akiknek még ugyan nem sikerült az anyává válás; de már készek arra, hogy ezt le tudják írni, meg tudják osztani.

Olyan is volt, akinek megszületett a babája, de nem akart írni, és akinek még nem, ő viszont szeretett volna írni. Utóbbiak között volt olyan, aki azt mondta, neki is segít a társai történetét elolvasni. Mert vannak benne olyan nehéz sorsok, életutak is, amik után azt gondolta, már nincs hova tovább. De, mint kiderült, mégis van.

Amikor meghúztam a vonalat a 30 történetes kéziratnál, akkor 9 lány volt, aki gyermektelen élettörténetet írt. Mire elkezdtük a könyv tördelését, addigra már csak 6. Végig mozgásban volt az egész – teszi hozzá. Rengeteg csodaszép visszajelzést kapok. Hálás vagyok ennek a 30 lánynak, a mi nagy, közös kötetünkért. Terápiás hatása lehet mindannyiunkra.

Galériánkban olyan hírességekról olvashatsz, akik nyíltan beszéltek arról, hogy nekik sem (volt) olyan könnyű teherbe esni