3 ok, ami miatt télen megváltozik az étvágyad

táplálkozás télen,téli táplálkozás,egészséges táplálkozás Forrás: Getty Images
Nyáron minden a zöldségekről, gyümölcsökről szól, a friss salátákról és hűs turmixokról, de ahogyan csökken a hőmérséklet, ahogy egyre hosszabbodnak a sötét órák, úgy kezd magasabb kalóriatartalmú, kiadós ételeket kívánni a szervezet. Ám ennek a jelenségnek nagyon is van magyarázata!

Ez a cikk a runnersworld.hu-n jelent meg először.

Íme három ok, ami miatt a téli időszak éheskéssé tesz, illetve adunk ötleteket arra is, hogyan lehet mindeközben mégis fenntartani az egészséges táplálkozás szabályait.

Evolúció

Evolúciós szempontból a soványság súlyos veszélyt jelenthet a túlélésre. Azokban az időkben, amikor jellemzően kevés volt az élelmiszer, ösztönszerűen zajlott a fogyasztás azért, hogy a nehéz környezeti feltételeket is túlélje az ember. Ha volt mit enni, akkor bőséggel fogyasztott és felszedett némi tartalékot azokra az időkre, amikor nélkülözni kellhet (az állatvilágban ma is jól megfigyelhető jelenség többek között a téli álmot alvó állatoknál). A mai jóléti társadalomban persze nehezebb ezt az ösztönös táplálkozási szokásrendet megérteni. Mégis biológiai késztetés áll a mögött, hogy mindannyian felkészülünk a hűvösebb időkre azáltal, hogy többet és magasabb tápanyagtartalommal bíró ételeket részesítünk előnyben.

Mire figyelj, hogy némileg könnyíts az ételeken: használj erőteljes fűszereket (például rozmaringot, fahéjat), sovány fehérjéket (tejföl helyett joghurtot), szezonális zöldségeket (például káposzta, tök, édesburgonya, zeller), teljeskiőrlésű gabonafélékből készült kenyérhez gazdagon adagolj magokat is (feltéve, ha házilag megsütöd). De ha mégsem tudsz ellenállni egy csábító rakott tésztának, tegyél egy fél adagot a tányérodra és gazdagon rakj mellé szezonális sült zöldséget.

táplálkozás télen,egészséges táplálkozás,túlsúly,súlygyarapodás
Forrás: Getty Images

Hormonok

Amíg kint meleg van, a test a hűvös ételekre vágyakozik elsősorban: gyümölcsökre, nyers zöldségre, sorbet-re, ezen kívül előszeretettel töltjük az időt a szabadban, víz közelében. A tél közeledtével fordul a kocka. Megnövekszik a beltérben töltött, inaktív idő, ami befolyásolja a hangulatot és az anyagcserét. A szénhidrátban és cukorban gazdag ételek ideiglenesen javíthatják a hangulatot, csökkenthetik a szorongást és a stresszt, ám ez a túlzott fogyasztásukhoz vezethet, ami fokozott súlygyarapodást, elégedetlenséget és depresszív állapotot okozhat.

Noha a friss nyers saláta nem olyan megnyugtató, mint egy tál meleg csülkös nokedlis babgulyás fehér kenyérrel, sok szezonális étel létezik, amelyek egészségesek és ízletesek: meleg zabkása, krémlevesek, fekete csokoládé, kelbimbó, tök, sült alma, (édes)burgonya… ezek mind segíthetnek szabályozni a belső testhőmérsékletet. Ha belül melegség jár át, akkor kifelé is melegséggel tekintesz a hűvös estékre. Az imént felsorolt ételek magas tápanyagtartalommal és antioxidánsokkal vannak ellátva, erősítik az immunrendszert, javítják a hangulatot és emelik az energiaszintet.

A cikk további részét a runnerswold.hu-n olvashatod.

Jöjjön néhány táplálkozási tanács, amit jobb, ha elfelejtesz: