3 kaját elhagyott az étrendjéből és ledobott 15 kilót ez a nő

Borítókép: 3 kaját elhagyott az étrendjéből és ledobott 15 kilót ez a nő Forrás: destiawan nur agustra/Pexels
100 nap alatt érte el a célját, és most meg is osztotta a követőivel, hogyan is sikerült elérnie! 3 ételt hagyott el, és már két hét után látta az eredményeket!

Marga Banaga januárban vágott bele az életmódváltásba, amikor a legtöbb kilót nyomta, és amikor kissé depressziós is lett a súlya miatt. Elhatározta, hogy életmódot vált, és 4 dolgot azonnal elhagyott az étrendjéből, ezek pedig nem más, mint

az alkohol + hús, sajt és édességek.

Azaz vegetáriánus diétába kezdett, de tojást, halat továbbra is fogyasztott. Ennek következtében 100 nap alatt 15 kilótól szabadult meg, és nem csak testileg, de lelkileg is átalakult. Ezt pedig saját videójában is bemutatta:

Az biztos, hogy az alkohol és édességek megvonása egyértelműen célra vezet, azonban a hús és sajt elhagyása már egyénre szabottan lehet hatékony. Mindenkinek más válik be: a fehér liszt, a tejtermékek kitiltása sokaknál sikert hoznak, míg mások a hús elhagyásában hisznek. Neked kell letesztelned, hogy mi válik be a testeden, és arra nagyon kell figyelni, hogy semmilyen hiánybetegség ne alakuljon ki! Azokat a vitaminokat és ásványi anyagokat, amiket korábban a hússal juttattál be, onnantól kezdve máshonnan kell, ha lemondasz róla.

Ahogy a példája is mutatja, nincs másra szükség, mint a kitartásodra! Ha ez megvan, hamar láthatod az eredmények, a lelkesedésed pedig fokozza a kitartást, ezáltal sikerülhet megvalósítani a céljaidat.

Nézegess vicces mémeket a diétázásról: