Azt hiszem, otthonról azt a mentalitást hozom, hogy dolgozunk az utolsó leheletünkig. Sokáig úgy gondoltam, hogy ez az én döntésem, az én életem. Aztán rádöbbentem, hogy nem csak az enyém.

Három emlékezetes eset maradt meg bennem, amelyek arra tanítottak, hogy felelősséggel tartozom másokért, ha fertőző beteg vagyok, még ha az „csak” egy nátha is.

Tartott tőlem a friss apuka

A kettővel korábbi szerkesztőségemben történt, hogy már napok óta bedugult orral, tüsszögve jártam be dolgozni. Amikor az egyik kollégám már második nap kérdezte meg kedvesen, de némi éllel, hogy hogy vagyok, leesett, hogy nem csak értem aggódik. A felesége mindenórás kismama volt, nyilván féltek, nehogy az apuka hazavigyen valami fertőzést. Vettem az adást (de mondom, csak másodikra), és elrohantam egy patikába maszkért. Azután azt viseltem az irodában, amíg ki nem jöttem a megfázásból. (És igen, még ekkor sem mentem haza.)

Kidobott a pszichológus

Évekkel ezelőtt pszichológushoz jártam, és az egyik alkalommal szóba került, hogy épp meg vagyok fázva egy kicsit. A pszichológus nagyon mérges lett, és szó szerint hazazavart, hogy milyen alapon megyek hozzá fertőző betegen. És elkérte az óradíjat. Nagyon rosszul esett. De valahol azt is gondolom, hogy igaza volt.

Gyomorfertőzés, végig a családon

Két éve az ovis kislányomnak volt egy enyhe gyomorrontása, két nap alatt átfutott rajta. Valószínűleg ugyanezt kaphattam én is el, mert hirtelen rosszul lettem. Jellemzően akkor történt, amikor a férjem épp elutazott pár napra. Életemben nem voltam még ilyen rosszul. Annyira forgott velem a világ, hogy le kellett ülnöm-feküdnöm, és – hogy mondjam szalonképesen? – a szervezetem fent és lent ezerrel szabadult meg a salakanyagoktól. A dolog pikantériája, hogy mindez kint a parkban történt, úton a játszótér felé. A kislányomnak csak annyit bírtam odanyögni, hogy álljon meg a kismotorjával. Szerencsére a szomszéd házból pont arra járt egy nő, aki odajött, kérdezgetni kezdett („bevettél valamit?” - szerintem először azt hitte, hogy drogos vagyok), és a telefonomról felhívta a mentőket és a bátyámat, aki tíz percen belül meg is érkezett taxival. A mentőknek kábé félóra kellett, és addigra már jobban lettem, mégis bementem velük a sürgősségire egy kivizsgálásra, és a hároméves kislányomat a bátyámra hagytam. Este 10-ig ott volt a mi lakásunkban, amíg visszaérkeztem.

Mint később megtudtam, másnap ő is rosszul lett, igaz, enyhébb tünetei voltak. Kicsit később a felesége is rosszul érezte magát, még enyhébben ugyan, de még őt is megérintette a dolog.

Akkor tanultam meg, mennyire agresszív dolog egy gyomorfertőzés. Nagyon sajnáltam a testvéreméket, bár ma sem tudom, ki más segíthetett volna nekem abban a pillanatban.

Most már én is szigorúbb vagyok

Mindenesetre ma már sokkal elővigyázatosabb vagyok, és ma már másokra is gondolok, ha én magam nem vagyok jól. Különösen amióta gyerekem van. Ahogyan nem megyek vele olyan emberhez, aki beteg, én magam is rögtön lefújom a játszódélutánt, ha nálunk betegszik meg valaki. Kisgyerekes ismerőseim hasonlóan vannak.

Ma már én nézek furán arra az ismerősömre, aki sértődötten mesélte, hogy a rég nem látott, kisgyerekes barátnője lefújta a találkozójukat, amikor megtudta, hogy ő náthás. Én teljesen megértem. És ma már azt sem veszem jó néven, ha valaki tüsszög az irodában. Menjen haza!

Megfáztál? Vesd be ezeket a módszereket!