Szentestekor is szabad káromkodni!

Szentestekor is szabad káromkodni!

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

„Cseee-hendes éj. Drága, szent éj” – zendített rá édesanyám, miközben egyre dühösebb mozdulatokkal pucolta a pontyot.

Nem fordult felénk, csak mereven fixírozta a vágódeszkát, körülötte repkedtek a pikkelyek, és nem kellett látnom az arcát ahhoz, hogy tudjam, csíkká szorult a szája, és sirályszárny alakúra húzta össze szemöldökét.

Megfagyott a levegő, mindenki tudta, hogy mit jelent ez a dal. Apukám felfüggesztette a káromkodást, nekem kiesett a kezemből az a marék szaloncukor, amelyet előzőleg tesóm fejéhez terveztem odavágni, és az öcsémnek is torkán akadt a „tavaly is én takarítottam helyetted” mondat, amelyet aznap kábé ötvenedszer üvöltött a képembe. Pedig majdnem tisztességes versenyben nyertem el a szaloncukor-drótozást a vécétisztítással szemben. Ez a dal maga volt a szemrehányás: lám, nem elég, hogy minősíthetetlenül viselkedünk, de ráadásul ezt pont MA tesszük. Szenteste napján, amikor áradnia kellene a szeretetnek, a belsőnket pedig melegségnek és meghittségnek kellene átjárnia. Ezzel szemben nálunk csak a fürdőszoba áradt, meghittségnek nyoma sem volt, a melegség pedig maximum apukámat járta át, aki aznap már jó néhány szomszéddal koccintott a Mi Urunk egészségére. Még csak délután egy óra volt, de már mindenki utált mindenkit.

Béla bácsi és a zombi ponty támadása
Az egész reggel hétkor kezdődött, amikor beállított a szembe szomszéd Béla bácsi egy rettenetes kisüstivel a kezében apukámat keresve, mondván „Józsikám, nyeljünk egyet Jézus születésnapjára”. Biztos, ami biztos, inkább kettőt nyeltek. Anyukám iszonyú dühös lett a reggeli pálinkázás miatt, és amikor negyed nyolckor felharsant a folyosón az alsó szomszéd Kálmán bácsi „Éljen az Úr!” kiáltása, határozottan megtiltotta, hogy ajtót nyissunk. Az Úr előrehozott ünneplése miatt persze édesapám későn ért le a piacra, ahol már csak élőhalat lehetett kapni. Azt pedig, hogy a hentes nem rendelkezhetett túl jó fizikummal, csak akkor tudtuk meg, amikor a szegény jószág a szatyorból kikerülvén a vágódeszkán egy halvány farkcsapással jelezte, hogy egyelőre határozottan az élők csapatát erősíti. Anyukám eldobta a kést, velőtrázót sikított és közölte, hogy ő biztosan nem fogja fejbe vágni, én viszont lelkes tízéves állatvédőként vigasztalhatatlanul zokogtam, mindenkinek megtiltottam, hogy akár egy ujjal is hozzányúljon az új háziállatomhoz, majd rohantam teletölteni a fürdőkádat. A hal valóban életre kelt (legalábbis én úgy véltem), bár nem volt túl jó bőrben, és pár perc múlva fejjel lefelé fordulva lebegett a víz színén teljesen mozdulatlanul, de azért még mintha tátogott volna.

Herold siratása
Anyukám ekkorra már színtiszta stressz volt, és amikor 10 körül kinyitotta a sütőt és meglátta, hogy az összes bejglije szanaszét repedt, a hal pedig még nem döglött meg, közölte, hogy őt ez az egész nem érdekli a továbbiakban, virsli lesz a karácsonyi vacsora mustárral, vagy eszünk, amit a hűtőben találunk. Hogy a dühét levezesse, jól ránk ripakodott, hogy azonnal lássunk hozzá a rendrakáshoz és a takarításhoz, mert karácsony van, és a Jézuska egyáltalán nem jön, ha disznóól van a szobánkban, egyben rám parancsolt, tisztítsam ki a vécét. (Én már tisztában voltam a Jézuska valódi karácsonyi szerepét illetően, de öcsém még „őszinte ember” volt, így könnyedén meggyőztem, hogy a Jézuska csak makulátlan vécéjű házhoz jön, ti. a több ezer családnál felfalt bejglinek köszönhetően bármikor szüksége lehet a használatára.) A rendrakással, pontosabban a szobánkban szanaszét heverő holmik ágyneműtartóba dobálásával viszonylag gyorsan végeztünk, ezért anyukám rám mint a nagytestvérre sózta a szemétlevitelt is. Én korrekt voltam: azonnal felajánlottam az öcsémnek, hogy dobjunk fel pénzt, és ha fej, akkor én viszem le a szemetet, ha pedig írás, ő pucolja ki helyettem a vécét. Szerencsére fej lett, gyorsan mondtam is a tesómnak, hogy piszok nagy mázlija van, mert én fogom levinni a szemetet, viszont így rá marad a vécé. (Nem vagyok rá büszke, de hát ilyenek a tízéves nagytestvérek.) A szemétlevitel művelete viszonylag időigényes tevékenység volt, én pedig tudtam, hogy anyuék határozottan szegény Herold – időközben megszemélyesült a halam – halálát kívánják, ezért öcsémre bíztam, hogy cseréljen alatta vizet. Valóban nem fejtettem ki neki konkrétan, hogy ez azt jelenti, hogy miközben ráengedi a vizet, egyidejűleg húzza is ki a dugót, de hát ez evidens. Volt nekem. Neki nem, ezért mire visszaértem a szomszéd dombon lévő oldschool hulladékszigetről (értsd: lakótelepi konténer), a fürdőszoba ajtó alján lévő szellőzőből már lomhán csordogált ki az előszobánkba a víz, Herold pedig végérvényesen jobblétre szenderült. Kénytelen vagyok beismerni, hogy jobban megsirattam őt aznap, mint a Megváltót. Anyukám megvigasztalt, majd mindenkire ráordított, hogy azonnal szedjük fel a vizet, mielőtt Kálmán bácsiék is beáznak, és feljönnek a kerítésszaggatóval az Urat köszönteni. Apukámra pedig ráparancsolt, azonnal prezentálja a Fát, mert díszíteni kell.

Minden jó, ha jó a vége
Ez nem ment egyszerűen, hiszen a karácsonyfatalpak megfigyelésem szerint mindig csak az apukák képzeletében megfelelő átmérőjűek, a valóságban viszont irreálisan szűkek. Amikor a negyedik célszerszámmal sem sikerült kompatibilissé tenni a fánkat a talppal, apukám a karácsony szelleméhez nem méltó szavak kíséretében baltával lehasított a fa szárából egy darabot, behelyezte a talpba, majd családilag megszemléltük, ahogyan a karácsonyfánk bánatosan hajlik erőteljesen jobbra, mintha csak ki akarna ugrani az ablakon. Édesanyám közölte, hogy azonnal csináljunk valamit, neki nem kell öngyilkosjelölt karácsonyfa, apu a tönkrement szerszámok miatt érzett dühében rám ripakodott, hogy a ferde fán való röhögés helyett miért nem pucoltam ki inkább a vécét, holott világos volt, hogy az az én feladatom a szemétlevitel mellett. Erre már az öcsém is kapcsolt, sírva fakadt, hogy „kakiljon a Jézuska Erzsi mamáéknál, náluk úgyis mindig tiszta a vécé”, majd azt tette, amit minden hétéves fiúgyermek tett volna hasonló helyzetben: behúzott nekem egyet. (Utólagosan is megbocsátva.) Én visítottam, halk hangulati aláfestésként pedig apukám szitkozódása hallatszott, miközben a gázcsövekhez próbálta spárgával kikötni a fát némi egyenes tartás reményében, én pedig éppen sajgó gyomorszájjal készültem megdobálni szaloncukorral az öcsémet revans végett.
És ekkor felhangzott az a dal. Az a szemrehányó Csendes éj.
Nagyon elszégyelltük magunkat. Én néma csendben kitakarítottam a vécét, apa avantgárd spárgapókhálót készített a fa stabilizálására, öcsém pedig némán drótozta a szaloncukrot. Senki nem szólt a másikhoz egészen este hatig. Akkor viszont megszólalt a kopott, ezeréves rézcsengőnk, a haragot elfújták, mi pedig őrültmód rohantunk be a kifeszített fához, ahol anyáék rázendítettek a Mennyből az angyalra. Később, mialatt Herold ízletes húsát falatoztuk a majonézes krumplisalátával, már senki nem emlékezett, miért is voltunk olyan dühösek.
Azóta Herold Karácsonyaként emlegetjük ezt az ünnepet. Volt még a Hányós Karácsony, a Baltás Karácsony, a Műfogsorkeresős Karácsony (ne is kérdezzétek), a Tüzes Karácsony. És persze voltak tankönyvszerű, békés, boldog karácsonyaink is. Csak azokat nem emlegetjük fel minden családi szülinapon. Nem nagyon emlékszünk rájuk.

Szöveg: Kelemen Kata, fotó: Europress

Tovább olvasok
9 színész azelőtt és azután, hogy Marvel szereplő lett belőle

Úgy látszik, a szuperhősszerep elég motivációt jelentett számukra ahhoz, hogy elvonszolják magukat az edzőterembe.

7 tó európai nyaraláshoz, amik vetekszenek a tengerrel

Ha nem (csak) a tengerparti heverészést tudjátok elképzelni a nyaralás fő céljaként, válasszatok egy kristálytiszta vizű csodálatos tavat Európában. Általában kisebb a tömeg, és a legmelegebb hónapokban is elviselhető a hőség, a víz viszont elég kellemes egy kis úszáshoz.

Híres emberek egészen ritka testi hibákkal

A hírességekről hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy tökéletesek, boldogok és mindenük megvan. Ez majdnem igaz is, hiszen van, amiből több van egyesek sztároknak, például lábujjból vagy mellbimbóból.

Híres emberek, akik eltitkolták rákos diagnózisukat

Senki sem szereti mások orrára kötni, hogyha valamilyen problémája adódik az életben, főként, ha az ember egészségéről van szó. Ezért nem lepődünk meg, amikor egy-egy hírességről kiderül: eltitkolták, hogy rákkal diagnosztizálták őket.

Hogyan nyaraltak régen az emberek?

A nyaralás a 20. század elején még egész nyáron át tartott. Hogy csinálták?!

Kávés-csokicsipszes keksz, amitől rendesen felébredsz

Csokoládé és kávé porhanyós kekszbe zárva, de úgy is mondhatnánk cukor és koffein, ami ad egy kis lendületet kora reggel vagy akár ebéd után.

Napi horoszkóp július 20.: a Szüzek nem bíznak semmit a véletlenre, a Vízöntőknél az őszinteség alapfeltétel

Hétvégén is érdemes elolvasnod a csillagok üzeneteit, mert izgalmas részleteket rejtenek az egyes csillagjegyek!

Csókmágnes nyári rúzsok

Nyári hőségben és strandolás közben sem szeretnél lemondani a csábító szájfényekről, rúzsokról? Megmutatjuk a legjobb fényvédős termékeket!

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Vesd bele magad a nyárba és fizess elő 40% kedvezménnyel 1185 Ft-ért!

Csak 1185 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem