50%-kal csökkenthető a szív-érrendszeri halálozás?!!

Borítókép: 50%-kal csökkenthető a szív-érrendszeri halálozás?!!
Valóban lehet csökkenteni a kardiovaszkuláris halálozás kockázatát 50%-kal? A válasz: igen! (X)

Tudományos áttörésről számol be egy közlemény a szív egészségének megőrzésére:
Új kezeléssel 50%-kal csökkent a kardiovaszkuláris mortalitás!

Speciális szerves szelén és a vitaminszerű koenzim Q10 kombinált kezelésével szignifikánsan csökkent a kardiovaszkuláris-halálozás. Ezt igazolta egy, az idősek körében végzett tudományos vizsgálat.

Svéd kutatók nemrégiben publikált tanulmányában áttörésről számoltak be, mely szerint a kombinált szerves szelén és a vitaminszerű koenzim Q10 együttes adása szignifikánsan csökkentette a kardiovaszkuláris-halálozást idősek körében. Ehhez még hozzájárult, hogy a szívizom erejét is növelte a természetes hatóanyag, amely így megnövekedett munkavégzésre lett képes. Ezeket a híreket publikálta nyomtatott megjelenés előtt a rangos szakmai folyóirat az International Journal of Cardiology.

A klinikai vizsgálat öt éven át folyt, prospektív, randomizált, kettős-vak, placebó-kontrollált tanulmányként 443 svéd állampolgár részvételével, akiknek az életkora 70 és 88 év közötti volt. A kutatók a svéd Linköping Egyetem és a Karolinska Egyetemi Kórház munkatársai voltak. A vizsgálat vezetője Urban Alehagen kardiológus professzor a Linköping Egyetem Szívcentrumának orvosa együttműködésben más kutatókkal, többek között Ulf Dahlström professzorral.

50%-kal csökkent a halálozás

Alehagen és munkatársai demonstrálták, hogy a vizsgálat azon résztvevői között, akik napi 200 mikrogramm organikus szelént tartalmazó tablettát és napi 200 milligramm koenzim Q10-et tartalmazó kapszulát kaptak, a kardiovaszkuláris halálozás mintegy a fele volt azokénak, akik a hatóanyag nélküli placebó készítményeket kapták. Az aktív hatóanyagot tartalmazó készítményeket szedők 5,9%-a hunyt el kardiovaszkuláris-halálozás miatt, míg a placebó csoportban az ötéves időtartam alatt ez az arány 12,9%-os volt. Ezenfelül az aktív csoport tagjainál lényegesen alacsonyabb NT-proBNP (az agyi natriuretikus faktor profehérjéjének N-terminális vége) szintet mértek, amely szint a szívelégtelenség egyik fontos biokémiai markerének számít. Ennek a fehérjének a megemelkedett szintje azt jelzi, hogy a szív nagyobb nyomás alatt dolgozik.

Echokardiográffal is igazolták, hogy a szerves szelén és a koenzim Q10 hatására a kardiális teljesítmény növekedett. Ezt - többek között - az ejekciós-frakció növekedésével sikerült igazolni a klinikai vizsgálatban.

Korábbi kutatások rámutattak
Korábbi kutatásokban már felmerült a lehetősége annak, hogy a szelén és a koenzim Q10 együttes adásának szerepe lehet a kardiovaszkuláris betegségek megelőzésében. Egy finn tanulmány a szelénhiányos betegeknél 2.9-szeresre növekedett kardiovaszkuláris halálozásról számolt be, míg számos tanulmányban figyelték meg az alcsony koenzim Q10-szinttel rendelkező betegeknél a kardiomyopátiát (a szívizom gyengeségét).

A legújabb svéd kutatás további vizsgálatokat tart szükségesnek a két természetes hatóanyag használatával, melyekből kiderül, hogy csökkenthető-e a kardiovaszkuláris-halálozás kockázata az idős emebereknél.

Forrás:
Alehagen U, et al. Cardiovascular mortality and N-terminal-proBNP reduced after combined selenium and coenzyme Q10 supplementation. Int J Cardiol. 2012. E-pub ahead of print.

A tanulmányhoz a kutatók a Pharma Nord készítményeit használták.


Bio-Quinone Q10

-fontos a sejtek energiaképzéséhez

Mi a koenzim Q10?
A koenzim Q10 (más néven ubiquinon) egy vitamin-szerű anyag, amely létfontosságú szerepet játszik a szervezet energia-anyagcseréjében. A koenzim Q10 enzimekkel együttműködve vesz részt a fehérjék-, szénhidrátok-és zsírok energiává alakításában. A magas energiaszükségletű szövetek működése különösen függ a megfelelő mennyiségű koenzim Q10 ellátottságtól.

A koenzim Q10 szervezetünk fontos antioxidánsa, az e-vitaminnal együtt védik a sejtmembránokat a szabad gyökök támadásától.

Hogyan keletkezik az energia?
A koenzim Q10 a sejt mitokondriumában ( "erőművében”) található meg. Azoknál a sejteknél, amelyeknek nagyobb az energia igényük, a mitokondriumok is nagyobb sűrűségben vannak jelen. Ez a helyzet a létfontosságú szerveinknél. A mitokondriumokban a koenzim Q10 biztosítja a tápanyagok elégetésével előállított energia szállítását az ATP (adenozin-trifoszfát)-hoz, ahhoz a molekulához, amely az energiát tárolja a sejtekben. Az ATP-t használja a sejt minden olyan tevékenységnél, ahol energia szükséges, mint például a izom aktivitás, emésztés, agyi aktivitás, immun tevékenység stb.

Egyedülálló formula biztosítja a jobb felszívódást
A Bio-Quinone Q10-ben található koenzim Q10 egy hőkezelt, speciális olaj mátrixban (a lágy-zselatin kapszulában) van feloldva, ami lehetővé teszi az aktív vegyület teljes felszívódását az emésztőrendszerben, testhőmérsékleten. Ez a szabadalmaztatott formula igazoltan kiváló bio-elérhetőséget biztosít.


SelenoPrecise

Az egészséges immun- és reproduktív rendszerekért

Mi a szelén?
A szelén egy létfontosságú nyomelem, mely alapvető fontosságú egészségünk szempontjából. A szelén szintén fontos összetevője egy antioxidáns enzimnek, mely más antioxidánsokkal együtt védik meg a DNS-t az oxidatív károsodásoktól. A szelén fontos az immunrendszer és a pajzsmirigy megfelelő működéséhez és a spermiumok képződéséhez.

Szabadalmaztatott szelén élesztő
A SelenoPrecise egy szabadalommal védett új generációs szelén élesztő. A SelenoPrecise-ről kimutatták, hogy több mint 30 különböző szerves szelén fajtát tartalmaz, többek között kb. 70%-ban tartalmaz l-selenomethionine-t, melyre 88,7%-os felszívódás jellemző.

Védi a sejteket
A szelén lényeges összetevője az egyik nagyon fontos antioxidáns enzimnek, a glutation peroxidáznak (Gsh-Px), mely egyike szervezetünk legerősebb védekező mechanizmusának amely megvéd a szabadgyökök káros hatásaitól, melyek szervezetünk energiaátalakulási folyamatainak veszélyes végtermékei. A Cink és a C-vitamin szintén fontos szerepet játszik az oxidatív károsodások elleni védelemben.

Immunrendszerünk támogatója
Mind a szelén, cink és az olyan vitaminok mint az A, B6 és C szükségesek az egészséges immunrendszer fenntartásához, a szelén szintén fontos szerepet játszik a normális pajzsmirigyhormon metabolizmusának kontrolljában, és a férfiak termékenységének fenntartásában, a normál spermiumképződésben.

Ez a cikk promóció.