Laura 25 évesen úgy döntött, hogy Indiába költözik a barátjával. Viszonylag gyorsan találtak munkát mindketten, összecsomagolták az életüket és kiköltöztek Bangalore-ba. Laura az ott töltött első néhány nap után rájött, fogalma sem volt róla, mire vállalkozott. Egyelőre fél évre terveznek, de ki tudja mit hoz az élet...

Lakásvadászat
Eltartott pár napig, amíg találtunk lakást magunknak Bangalore-ban. Itt nincsenek ingatlanügynökségek, ahová besétálva az ember előadhatja óhajait, sóhajait, hogy milyen jellegű lakást keres. Vannak ugyan honlapok, ahol kiadó lakásokat kínálnak, de a hirdetések mellett többnyire nincsenek képek. Ha véletlenül mégis vannak, akkor az a lakóközösséget vagy az udvari krikett pályát ábrázolja. Komolyan.

Szóval a dolog úgy működik, hogy az ember az ismerőseit kérdezgetve egyszer csak talál valakit, aki ismer valakit, akinek van kiadó ingatlana. Előre nem lehet időpontot egyeztetni, mert akkor az illető vagy sok órás késéssel érkezik, vagy meg sem jelenik. Tehát azonnal kell találkozni. Ez egy 9 milliós városban, ahol hatalmas távolságok vannak, szintén nem egyszerű feladat. A lakások általában nincsenek bebútorozva, erről neked magadnak kell gondoskodnod, de ez még nem is lenne baj – a legrosszabb az, hogy rendszerint 10 havi kauciót kérnek előre, és sosem tudhatod, viszontlátod-e azt a pénzt valaha. Ráadásul, ha közvetítőn keresztül bérelsz, akkor neki egy havi jutalékot kell fizetni, továbbá szintén elbuksz egy havi bérleti díjat, ha hamarabb lelépsz, mint amiben megegyeztetek. A barátságtalan kondíciók miatt mi végül más megoldást választottunk: egy úgynevezett szerviz apartmanban lakunk, ami jellegében a hotel és az albérlet között helyezkedik el. Általában kisebb, de teljesen berendezett ingatanok ezek, amikhez járnak különféle szolgáltatások: portaszolgálat, takarítás, hasonlók. Havonta kell fizetni, és akkor mondod fel a bérletet, amikor akarod, nincs pénzügyi következménye. Szép helyen lakunk, egy villanegyedben, ahol hatalmas fák borulnak a házak fölé, virágoskertek vannak mindenhol, és még a levegő is sokkal frissebb.

Ez is Bangalore...

--pagebreak--

Reggeli kaszkadőrmutatványok
Kell is ez a szép környék, hogy kárpótoljon mindazért, amin reggel keresztül kell mennem. A munkahelyemre vezető út ugyanis egy horror, a szó legszorosabb értelmében. Most próbálkozhatnék azzal, hogy leírom, miért is… Használhatnék mindenféle jelzőt, színes, láttató erejű költői képeket, de úgyse érne semmit: minden képzeletet felülmúl az, ami reggelente történik. Nem lehet ugyanis elmagyarázni, hogy hogyan lehet egy közlekedési szabályok nélküli országban buszt fogni, arról leszállni és átverekedni magad egy hat sávos autópálya szélességű úton, ahol nincsenek sávok, sebességlimit, de menetirány se, a gyalogosnak pedig kerítéseken kell átmásznia, hogy átjusson egyik oldalról a másikra – ugyanis se felüljáró, se zebra, se semmi nincs a számukra. Első reggel nagyon kiborultam, azt gondoltam, nem fogom ezt túlélni, előbb-utóbb elkaszál valami őrült, de azóta már többször végigcsináltam, nem lett bajom, és tulajdonképpen másokat se láttam meghalni az úton (na jó, egyszer azért láttam). Szóval szépen lassan, de megszokom.

És persze ez is Bangalore...

Azért reggelente, amikor az említett autópálya mellett bandukolok a mocsokban és a porban, eszembe jut, hogy most akár kényelmes bőrcipőben, csinosan felöltözve is tipeghetnék a kikövezett járdán a munkahelyemre Budapesten, ami innen a legtisztább városnak tűnik a világon. Felszállhatnék a piros metróra, ami olyan makulátlan, hogy akár az üléseiről is ennék. Sétálhatnék a Körúton, ami csendes, rendezett és friss levegőjű. De akkor nem lenne részem olyan kalandokban, amiket most átélek: fantasztikus emberekkel találkozom, olyan beszélgetésekben van részem, amik inspirálnak, olyan dolgokat élek át, amik formálnak. És nem utolsó sorban eljutok olyan helyekre, ahová álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer eljuthatok. Például szombat hajnalban egy újdonsült indiai barátunk lakásán gitárkísérettel tradicionális panjabi dalokat énekeltünk, pár hét múlva pedig Delhiben töltöm India egyik legnagyobb nemzeti ünnepét, a Deewali-t, és látni fogom a Taj Mahal-t! Szóval ez egy ilyen bicikli, és amíg úgy érzem, hogy megéri, maradok rajta.

A város egyik legszebb része: a Cubbon park

Fotó: Fülöp Tamás