Az olimpia előhozza az emberekből a hazafit:mókás és megrendítő egyszerre, ahogy ipponokról és asszókról értekezik a közértes, aki úgy ránézésre négy éve nem látott cselgáncsot vagy vívást. Mondjuk én se nagyon láttam. Csak akkor látok ilyet, ha olimpia van. Akkor se mindig. Nem igazán töltöm az olimpiákat sem a képernyőre tapadva, mértékkel fogyasztom az ilyesmit. (Ami a hazafiságomon egy millimétert sem csorbít, jegyzem meg gyorsan.)

A kép csak illusztráció

De a hétvégén egyedül kellett leautóznom egy bakonyi faluba meg vissza. Bekapcsoltam a rádiót, ahol meglepetésemre az olimpiát közvetítették. Najó, nem az volt a meglepetés, hogy még vannak rádiós közvetítések. Hanem az, hogy milyen izgalmas elképzelni Cseh Lászlót, amint a kanyarban még előbb fordul Phelpsnél, látni magam előtt a drámát, ami lejátszódik benne és az edzőjében, amikor mindennek ellenére öten jobb időt úsztak nála a másik előfutamban. Talán a helyzet váratlansága okozta, de nagyobb élmény volt, mintha tévén néztem volna. Újra felébresztette bennem a lelkesedést a sport azon része iránt, amit nem magam csinálok, hanem „csak" figyelemmel kísérek nálam sokkal ügyesebb és edzettebb fiatalokat, akiknek az a céljuk, hogy nyerjenek.

Szóval a rádió még mindig jóval több, mint a tévé alternatívája olyan helyzetekre, amikor nem függeszthetjük a tekintetünket a képernyőre. Persze ez biztos köszönhető a riportereknek is. Meg annak is, hogy rádiózás közben sokmindent lehet csinálni. Nagyszerű érzés tapasztalni, hogy a puszta tény, hogy valamit a 19. században találtak fel, még nem jelenti azt, hogy pár év alatt kiszorította valami újabb kütyü, ahogy az a magnóval vagy a polaroid fényképezőgéppel történt.

Szöveg:ES, fotó:Europress. evamagazin.hu, 2012. Minden jog fenntartva.