23 évesen 11 gyerekes anya - 56 éves férjével még akarnak gyereket

Borítókép: 23 évesen 11 gyerekes anya - 56 éves férjével még akarnak gyereket Forrás: Getty Images
Béranyákat fogadott nála jóval idősebb, milliomos férjével egy fiatal orosz nő azért, hogy mielőbb elérhessék vágyott céljukat; a nagy családot. 10 hónap alatt 10 babájuk született, most egy kis szünetet tartanak. De ennyinél még biztosan nem állnak meg.

Már 11 gyermeket nevel férjével közösen, de ennél még sokkal több babára vágyik egy fiatal orosz anyuka. A mindössze 23 éves Christina Öztürk - aki a tengerparti grúz üdülővárosban, Batumiban ismerkedett meg milliomos, szállodatulajdonos férjével – egyetlen gyermeket vitt a kapcsolatba: lányát, akit még 17 évesen szült. A párnak azóta - mindössze 10 hónap leforgása alatt - 10 gyermeke született, egytől egyig béranyától. Genetikailag viszont mindannyian Christina és a török származású Galip Öztürk gyermekei.

Kapcsolatunk szerelem volt első látásra. „Bár Galip jóval idősebb nálam, és már felnőtt gyerekei is vannak; egyáltalán nem volt semmi kifogása egy nagy család ellen” – meséli Christina. A pár mielőbb szeretett volna közös gyermeket; ráadásul annyit, amennyit csak lehetséges, ezért is döntöttek úgy, hogy béranyákat fogadnak.

A kezdeti tervük az volt, hogy évente vállalnak egy babát; ám rájöttek, hogy ilyen tempóban meglehetősen lassan tudnak csak haladni a vágyott cél fele. A béranyák segítségével viszont a párnak az elmúlt 10 hónapban 10 kisbabája tudott megszületni.

Bár az álmuk az, hogy száznál is több gyermekük legyen, egyelőre pihentetik a babaprojektet, amíg a kicsik meg nem nőnek valamelyest.

Nem is csoda, hisz a tíz apróság közül még a legidősebb baba sincs egy éves, ő tavaly márciusban látta meg a napvilágot. A legkisebbik pedig egy kislány, aki csupán idén januárban született.

Grúziában 1997 óta legális a béranyaság intézménye, amit olyan heteroszexuális párok vehetnek igénybe, akik össze is vannak házasodva. A baba születését követően a genetikai szülőkhöz kerül, a béranyák pedig semmilyen jogot nem formálhatnak a gyermekekre.

Christináék alaposan megszűrik a potenciális béranyáikat, s eleve csak olyan fiatal nőket választanak ki a feladatra, akik már legalább egyszer voltak várandósak és nincs semmilyen függőségük. S még mielőtt terhesek lesznek a pár gyermekével, szerződést is aláiratnak velük. A leendő béranyák emellett pszichológiai tanácsadást és felkészítést is kapnak, nehogy előállhasson például az a kellemetlen helyzet, hogy szülés után valamelyik nem hajlandó átadni a babát a biológiai szülőknek.

„Nincs semmilyen személyes kapcsolatunk velük, éppen azért, hogy megpróbáljunk elébe menni az ilyen jellegű problémáknak” – mondja Christina.

Sokan azt hiszik, hogy egy egész hadseregnyi bébiszittert alkalmazunk a picik mellé. Tény, hogy van segítségem, de közben én magam is folyton velük vagyok
teszi hozzá a fiatalasszony.

S hogy hol állnak meg, nem tudni, ugyanis még nem döntötték el biztosan, hány gyermeket vállalnak. „Mindent a maga idejében” – véli Christina.

S ha kíváncsi vagy, hogyan telnek a mindennapjaik, kattints a Galériába!