Egy kekec újságíró egyszer azt az állítást szegezte neked, hogy a színésznők akkor szoktak szülni, amikor válságban van a karrierjük. Ám a vicc az, hogy veled tényleg így történt – még ha az ok és az okozat nem is egyértelmű.
Lelkileg valóban eléggé megcsömörlöttem akkoriban, nem találtam a helyem. Ám nem azért mentem el szülni, mert nem volt munkám, hanem épp fordítva történt: a terhességem után rúgtak ki a színházból.

Ma már egyértelmű, de akkor nehéz volt beismerni, hogy választóvonalhoz érkeztem, és bátorság kellett volna kilépni a semmibe. Hinni abban, hogy mint a mesékben, ha a helyes úton indulok el, akkor jó helyre lyukadok ki. Magamtól nem lett volna erőm felmondani, de így utólag azt érzem: kaptam a sorstól egy jókora megerősítést, hogy teljesen új lapot kezdhessek. Jadviga születésével ráadásul minden átértékelődött bennem. Ma már fontosabb, hogy esténként én fektessem le, és amennyi előadásom van, az épp kielégíti az exhibicionizmusomat és anárcizmusomat. Hiszen mint minden színészben, bennem is van egy adag önimádat. És meg is vagyok fertőzve aszínház által. Az a három óra a színpadon hatalmas érzelmi amplitúdókkal jár, és ha nem tudom ott kiélni ezt a hisztérikus lelki hullámzást, akkor kiélem itthon, ami nem igazán jó. Egyébként is hajlamos vagyok mindig túlagyalni helyzeteket.

Most is érzek benned egy nyugtalan rezgést. Ez mindig volt, vagy most a helyzet zavar, hogy a sírdogáló babádra figyelj, vagy rám?
Ez inkább kompenzáció. Zavarban vagyok, és olyankor túlbeszélek helyzeteket ahelyett, hogy a belső harmóniám szerint kommunikálnék. Nagyon érzékeny vagyok, nem akarok másokat megbántani, mindenért inkább magamat hibáztatom. Sose volt előnyöm az érzékenységemből, mindig inkább bántottak érte. Sokáig tartott, de mára megértettem, hogy az ember igenis megengedheti magának, hogy olyan közeget keressen, ahol nem bántják. Meg kell találnom az életemben, hogy mitől érzem jól magam, mert helyettem senki se teszi meg. Nem háríthatom el folyton, hogy most ettől nem vagyok jól, most meg attól.

Mivel bántottak?
Azzal, hogy nem fogadtak el olyannak, amilyen vagyok. Folyton azt éreztem, hogy pótolható vagyok. Állandóan másokhoz hasonlítottak, a Színművészetin az osztálytársaimhoz, később más színésznőkhöz. Az anyaság azért is csodálatos, mert a gyerekem szeretete megerősít, hogy lehetek az, aki vagyok.

Most már értem, hogy miért kötöttél ki épp a Baltazár Színházban.
Nekem ők a szakma. A Baltazár egy olyan hivatásos színtársulat, amelyben értelmi sérült színészek játszanak. Az önazonosságuk számomra sokkal hitelesebb a színpadon, mint bármilyen színészi játék. Ahogy emberileg a saját gyerekeim, szakmailag ők tartanak meg. Náluk a test, a lélek és a szellem automatikusan egyensúlyban van, ők sosem billennek ki és sosem depressziósak. Hiszen agyerekek se azok.

Rendezel is, vagy csak játszol velük?
Áh, én nem vagyok rendező, ahhoz nagyon okosnak kéne lenni. Elek Dóra a rendezője a társulatnak, én csak beszédet tanítok nekik, és két előadásban játszom. Szerintem egy rendezőnek mindenhez kell értenie, a fénytől a hangon át a különböző művészeti ágakig. És a rendezésben az az alap, hogy legyen egy központi kérdése, amire keresi a választ adarabon és a szereplőin keresztül. Csak ritkán áll elő az az áldott állapot, amikor a rendező és a színész aktuális nagy kérdései egybevágnak.
Nekem ilyen volt a Presszó 21 éves koromban, és ilyen volt most a Cabiriai éjszakák című előadás Mészáros Mártával. Amikor Márta megkeresett, itt álltam egy gyerekkel és rengeteg kérdéssel. Hogy mi fontos nekem az életben. Hogy fontosabb-e bármi áron dolgozni és talpon maradni színésznőként, vagy merjem ezt elengedni, és higgyek abban, hogy majd megtalál, aminek meg kell találnia.

És mi lett a válasz?
Hogy tök jó helyen vagyok. És hogy elég, ha tízévente kapok egy ilyen szerepet, mert a többi úgyis csak taposómalom. Persze ettől még fogok dolgozni, de akkor tudom, hogy azt csak a pénzért és a hiúságom kielégítéséért csinálom, és nem kerítek köré egy misztikus „művésznő vagyok” dumát.

Cseh Anna Máriával, Balla Eszterrel és Husznullina Reginával készült interjúinkat ITT olvashatod.

Fotó: Lábady István, fotóasszisztens: Reiter Ádám, divatszerkesztő: Eli Van Poeyer, Balogh Viktória, smink: Kiss Csilla, haj: travis/ hairclub team/bumble and bumble, Köszönjük a helyszínbiztosítást a Meridien szállodának